Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)
túl azon az általában is jellemző tendencián, hogy a lófogatok előretörése a 19. században már kifejezett, s az ökörfogatok rovására - a haszonvétel, tenyésztői törekvések, s az ezekkel járó fajtaváltás révén - egyre nagyobb teret kapnak a tehénfogatok. 140 A részletes vizsgálathoz kiindulást jelentő - lényegében első és utolsó - egységes adatsort az 1895-ös mezőgazdasági statisztika nyújtja. 141 Az adatok szembetűnő jellemzője, hogy meglehetősen kiegyenlített a ló- és a szarvasmarhafogatok aránya, s a szó szoros értelmében vett dominancia a települések többségén nem mutatható ki egyik állatfajta igázásának javára sem. Ha pusztán matematikai-statisztikai adatokat veszünk figyelembe, akkor a szarvasmarha igázásának egységes tömbjei rajzolódnak ki a Latorca és a Bodrog mentén, lényegében egy ÉK-DNY-i sávban, amihez - magányos szigetként - Kisdobra társul még (4. térkép). (Bodrogszentes és Perbenyik statisztikája még néhány négyes ökörfogatot is jelzett 1895-ben.) Mindebből - a már jelzett kiegyenlítettség miatt - nem vonhatunk le messzemenő következtetést, de bizonyos, hogy talajtani-agrárföldrajzi, gazdaságtörténeti tényezők összegződnek ezekben a számsorokban. Egészében mindig helyi okai, feltételei voltak az igaerő változásának, de bizonyos, hogy kitapintható kapcsolat van a szarvasmarha fajtaváltásának folyamata és a domináns igaerő között. Amíg a 19. század végére Zemplén vármegye területének nagy részén lezajlott már a fajtaváltás, addig a Bodrogközben még domináns volt a magyar fajta (79,2%). 142 A nagyszarvú, szürke marha példányai számos településen megérték a második világháborút, s azt követően tűntek el vidékünkről. A statisztikai adatoktól függetlenül, a bodrogközi falvak egyikét-másikát ökrös, ökörtartó településnek tartják az ott élők. Pl. Kisgéres ilyen „ökrös" falu volt, ahol a nagygazdák akkor is tartottak nagyszarvú magyar ökröt még az 1920-30-as években, ha mellette már lófogat is volt, amivel piacra, vásárra, fuvarba mentek. A jó gazda státusához hozzá tartozott az erős, ápolt szarvú ökrök vontatta fogat, a mezőre azzal jártak. A fogatolás mellett itt a vásárra és vágásra való nevelés, hizlalás gazdasági szempontjai is szerepet játszottak. A törpebirtokosok fő igaerejét a többhasznú tehén adta, a 20. században ez egyre inkább elterjed az ökörfogatok rovására. Az uradalmakban és a középparasztoknál a második világháborúig megmarad az ökörfogat. A parasztoknál ennek oka maga a tenyésztői folyamatban kereshető. A jármos ökör már 2 éves korától dolgozott. Három-négy éven keresztül fogták, azután meghizlalták, s a 6-7 q súlyú hízómarhát (sőre) jó pénzen értékesítették. Ahol lófogatok voltak többségben pl. Kistárkányban, ahol a dohánybeváltó rendszeresen adott fuvaros munkát -, ott mellette tehénfogatok voltak használatban. A jól tejelő 143 riska, pirostarka, szimentáli, svájcer, picgó (Szőllőske) tehenek, a cifra tehenek fogatolása különösen a második világháború után lett általános, a JRD-k megalakulásáig. A szegény ember igás jószága általában a tehén volt. Bólyi adatközlőm szavait érdemes idézni: „Sok ökör volt régen, meg kb. fele ló. Később, mert sok szegény ember volt, divatba jött a jármos tehén. A háború idejére nem is maradt tán csak vagy 3 pár ökör, jobban tehenet jármoltak. A vízen túlról vettük át a tippet, mert a bésieknek volt 3-4 tehenük, mind jármos fejős tehén. Ok jobban a 140 Bodó Sándor 1986. 192.; Az állattartás szerkezeti átalakulásához a 19-20. század fordulóján: Für Lajos 1970.267-284.; Zemplén vármegye 18. századi igás állataihoz: Takács Péter-Udvari István 1992. 21. 141 A magyar korona országainak Mezőgazdasági Statisztikája. Magyar Statisztikai Közlemények XV. Bp. 1897.407^108. 142 Mailáth József e. n. 179. 143 A fajtaváltással megjelenő, új szarvasmarhák zömmel szlovák területekről származnak, a picgó viszont - adatközlőim szerint - Ungvár környékéről került a Felső-Bodrogközbe.
