Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)
8. A hitélethez kapcsolódó vándorlásokról A Felső-Bodrogköz településeinek népe - leszámítva a határ mente néhány egységesen kálvinista helységét - falvaink többségében nem egy vallást követ. Már a 18. század derekán is kimutatható a kálvinista, ritkábban lutheránus népesség együttélése a római katolikus és a görög katolikus tömbökkel. 121 Ahol a felekezetek egyforma súllyal vannak jelen, ott mindegyik felépítette magának az Isten házát, de a kisebb vallási csoportok igen gyakran más falu templomába kényszerültek. Meg kell jegyeznem, hogy falvainkban a két háború közötti időszakban már teljesen elfogadott volt, hogy egymás templomába is eljárnak a hívők, de az ünnepi istentiszteletek elképzelhetetlenek voltak más felekezetűek között. Pl. a katolikusok gyalog cipelték kosarakban megszenteltetni a húsvéti javakat, nem kis fáradságot vállalva a régi, nagy pászkák szállításával. A református falvak katolikus kisebbsége a szomszédos településekre vándorolt a karácsony éjféli misére, de ezt tette fordított esetben a másik is. Az egyházi igazgatás határai nem követték a falvak kapcsolatrendszerét, az országhatárok ugyancsak nem vették azokat tekintetbe. 122 Az elmúlt évtizedekben erősen csökkent a lelkészek száma is, ami ugyancsak összébb vonta a különböző falvak népének effajta kapcsolatrendszerét. Pl. a zömében református Nagygéres római katolikusai a 8 kilométerre levő Királyhelmecre jártak templomba, Véke katolikusai 2 kilométerre, Bolyba jártak éjféli misére. Szentmária görög katolikus népe ünnepeken - a régi faluból Zemplénbe ment át, az új faluból inkább lement egészen Bodrogszerdahelyre. Az 1989-et követő váltás után több felekezet épített templomot, de legalább kisebb kápolnát: pl. Szentmária görög katolikusai, vagy ugyanez a felekezet Szomotorban, ahova Magyarországról jár át a lelkész. A búcsújárás jelentős csoportok rendszeres, időszakos vándorlásának alkalma volt. Falvaink katolikusságának rendszeres találkozási alkalmai voltak a templombúcsúk: ilyenkor a közeli falvakból összegyűlt a rokonság. De nem csak rokonok jöttek, hanem útra kelt ilyenkor a szomszédos falvak népe. Bár vidékünkön nincs nagy búcsújáró hely, a római katolikusság számára nagyobb találkozási alkalom volt Sátoraljaújhelyben Szent István nap búcsúja, a görög katolikusság búcsújáró központja pedig Bodrogszerdahely volt. Falvaink katolikussága rendszeresen felkereste a távolabbi tájak nagy búcsújáró helyeit is. A búcsúsok útját jelentősen befolyásolták az országhatárok is, bár az elmúlt évtizedekben - autóbuszokkal - újra rendszeresen látogatják a magyarországi szent helyeket is. A mai Magyarország területén Máriapócs vonzotta a legtöbb zarándokot a bodrogközi görög katolikusságból. Szinte valamennyi felső-bodrogközi településen él az emléke a pócsi búcsú látogatásának. Az Észak-Zemplénből Pócsra menő ruszinok gyakran szálltak meg éjszakára a Helmec környéki falvakban. A Pócsra induló processziót egyes falvakban a rózsafüzér társulatok szervezték (pl. Rad). A Bodrog mente és a Latorca mente egyes településein elevenen él Mátraverebély-Szentkút búcsújának emléke, Szinyérből - a magyar időben - még Máriabesnyőre is eljutottak adatközlőim. A két világháború közötti időben sokan látogatták Ungvár búcsúját, különösen a Latorca mellékéről. A Felső-Bodrogköz nyugati oldalának falvai inkább Kassa kálváriá121 Vö. Katavsky, Michal 1994. 312-315. 122 A határ menti magyarországi falvak ünnepi istentiszteletein - az emlékezet szerint - az 1950-60as években is gyakran többen voltak, mint a falu lélekszáma: átszöktek a zöldhatáron a szlovákiai falvakból is.