Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)
nyák elnevezés azokra is átment. 105 Találkozhattak ezekkel a vándorokkal a bodrogköziek a vásárokon is, de bejárták a főbb utakhoz közeli falvakat is. Nyakba akasztott vagy fejen hordott tálcaszerű kosarából borotvát, ollót, tűt, tükröt, pipát, szipkát, írószerszámot, kést és megszámlálhatatlan más apró holmit árult. Kistoronyán adatköz-lőim Szarajevó-bicskának nevezik a bosnyáktól vásárolt zsebkést, ami fiatal korában a legények becses eszköze volt. 106 Révükön jutottak erre a vidékre apróbb gyári játékszerek is. A petléres hosszú háti ládájában vagy kosarában ruhaféléket, harisnyát, zoknit, kendőket árult. Alakja összemosódik a gyűrűs házaló zsidóval, 107 bár ez utóbbiak többsége inkább cérnát, gyerekholmit, esetleg tintát, képeslapot, kékítőt árult. A bátyus zsidók Lengyelország felől telepedtek meg a Bodrogközben, jobbára annak forgalmasabb településein (Királyhelmec, Bodrogszerdahely). A rongyos és a tojjus zsidó tányérokat, bögréket, tálakat adott cserébe a bőrért, rongyért, tbllért. Kereskedett a Bodrogköz szlovákiai oldalán a két háború között a Kárpátalja zsidósága is, s szerepük természetesen nem a vándorkereskedelemben volt igazán jelentős. A vándoriparosok közül az üvegesek és a drótosok ezen a tájon is közismertek voltak. Szlovákok voltak, akik - szentmáriai adatközlőm szerint - Turzovkóró\, Trencsén megyéből jártak, 108 de a magyar időben jöttek a Zempléni-hegyvidék hutáiból is (Kis-, Nagy-, Közép-, Vágáshuta stb.). Amellett, hogy a repedt cserépedényeket megdrótozták, árultak falvainkban egérfogót, pipaszurkálót, s más apró tárgyakat is, időről időre megjelentek a vándor kéményseprők is. 109 Ugyancsak rendszeresen látogatták falvainkat a vándor herélők, miskárok, meskárok, akik csikókat, borjakat, malacokat heréltek. Az emlékezet ezeket egyértelműen morvának tartja, akik bőr nadrágjukban és kabátjukban, széles bőrövükkel és furcsa formájú bőr táskájukkal megjelenésükben is jellegzetesek voltak. Voltak magyar parasztemberek is, akik értették a herélést, de a morvákat tartották a leginkább hozzáértőnek, akiknél ez a mesterség apáról fiúra öröklődött. Az említetteken kívül számos - rendszeresen vagy alkalmanként megjelenő vándorárust - alakot lehetne említeni, akik különböző módon befolyásolták a gazdálkodás, tárgyi ellátottság, életmód folyamatait. S voltak persze a gazdaság területén kívül is: gondoljunk azokra a vándorokra, mutatványosokra, akik révén - tojáson, kukoricán vett jeggyel - először láthatott majmot vagy „csodapókot" a bodrogközi falvak népe. A faluról falura házaló vándorárusok kapcsán csakúgy, mint a vásári árusok egyes alakjairól különféle szövegeket, rigmusokat, olykor énekelhető strófákat is őriz az emlékezet. Ezek folklorizálódtak, s bizonyára nem véletlen, hogy falvainkban olyan adatközlők idézik őket, akik általában jó mesélő és szórakoztató hírében állnak. E tréfás szövegek önálló életet éltek, s valójában csak közvetve kapcsolhatók ma már össze magának az árucserének a folyamatával, aktusával. 110 Példaként néhány Bélyben gyűjtött szöveget mutatok be. 111 105 Vö. Dankó Imre 1982. 105-110. 106 Szántai László, szül. 1911.; Szatmári János, szül. 1927. 107 Barabis a neve Berecz Károly szerint, de magam ezzel az elnevezéssel nem találkoztam. Vö. Berecz Károly 1902.22. 108 Majtkrics József, szül. 1923. E vidék drótosairól emlékezik meg könyvében Ferko, Vladimir 1985. 109 Szulovszky János 1992. 110 Katona Imre 1976. 111-192.; Ujváry Zoltán 1986. 29-38. 111 Szabó Gyula, szül. 1914.; Bálint József, szül. 1907. Az előbbi jeles mesélő, mesekincse felgyűjtendő feladat lenne.