Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)
minőségű magyarországi - főleg hevesi - dinnye onnan ki nem szorította. Aratás idejére már lenni kellett dinnyének! Az első időszakban a kereskedőké volt a termés, majd mikor ők már nem jártak, akkor lovas- és ökrös fogatokon hordták szét árulni a gazdák a dinynyét a környező falvakba, piacokra, ha volt, vásárokba is. Az utóbbi azonban nem volt jellemző. A dinnyetermesztés legfőbb haszna, a közvetlen fogyasztás mellett, az ellenértékét képező készpénz volt, aminek nyár végén, már a következő gazdasági évet is előkészítve, különös jelentősége volt a paraszti üzemek számára. Ha a családi munkaerő rendelkezésre állt, akkor évente lehetett igazodni az új értékesítési lehetőségekhez, s maga a dinnyetermesztés különösen nagy befektetést nem igényelt. Az uradalmakban és nagyobb paraszti gazdaságokban - a dinnyés kertészek, részes művelők, a kapálásra alkalmazott napszámosok révén - a munkaerő koncentrálódását is igényelte, ami jelentősebb gazdasági haszonhoz is vezetett. A dinnye egészen kora őszig meghatározó jelentőségű volt a bodrogközi nép táplálkozásában is. Néhány mondat a bodrogközi dohányról A homokosabb határú falvakban már a 18. század második felében elterjedt a dohány termesztése. Királyhelmecről már Bél Mátyás feljegyezte, hogy lakosai nagy mennyiségben termesztik a dohányt, Molnár András pedig általánosan fogalmazta meg vidékünkről, hogy e sajátos sorsú kapásnövény termesztését a lakosok „erősen gyakorolják". 81 A kis területen nagy munkaerőt koncentráló, ám jelentős hasznot hozó dohány különösen annak állami monopóliuma után - vidékünkön leginkább az uradalmi gazdálkodás része lett, de több településen van nyoma a paraszti termesztésben is. (Az uradalmi dohányosok vándorlásához 1. a vándormunkáról szóló fejezetet.) A Tisza mente településein serkentette a dohány térnyerését a szántóföldi gazdálkodásban Nagytárkány dohánybeváltója is. (Az épület eredetileg sóház volt, s a Monarchia felbomlása után kapott új funkciót.) 1938-ban a dohányraktárnak 200 alkalmazottja volt. 82 Több család kereste meg itt a kenyerét a dohány fuvarozásával is, lévén rendszeres munka a szállításban: pl. a tarkányi beváltóból a bélyi vasútállomásra. A nagygazdák akár 3-5 holdon is dohányt neveltek, s a megmunkálásához napszámosokat és dohányos kertészeket is tartottak. A „dohányos" falvakban - Szinyér, Zétény, Nagygéres, Nagytárkány - a 4—5 holdas apró parcellán gazdálkodók is ültettek 0,5-1 holdnyi dohányt: egy-egy család munkaereje ennek megmunkálásához volt elegendő. Településeinkre a két háború közötti időszakban is jöttek dohányosok, s számos család van, akik még Trianon előtt, aztán a bécsi döntések után a mai Magyarország területéről kerültek ide dohányosnak. Ilyenek pl. Szinyérben a Szobonya, Tancik, Tolnai és Katocs családok, valamint Simonék. Az utóbbiak nevét egy régi dohányfajta is őrzi: a hagyomány szerint ők honosították meg a faluban a Tiszalúcról magukkal hozott dohányt. Általában Debreceni, Szamos, kevés Muskotály fajta termett, s csak az 1940-es években terjedt el a virzsina (Virginia-fajta). A szárítás a paraszt portákon zajlott: csűrben, pajtában pórékon száradt a dohány. A simítás társas munka volt: november végétől karácsonyig a fűtött konyhákban végezték. A családok kölcsönösen segítettek ebben egymásnak, ha ismerős akadt, annak pár 81 Püspöki Nagy Péter 1977. 909.; Udvari István 1992. 80. 82 Farkasfalvy Ervin 1938. 1081.
