Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS ÉS GYÜMÖLCSKERESKEDELEM
Királyhelmec - Kisgéres - Szentes háromszög, lényegében a Helmeci-dombság, a Nagyhegy és Kis-hegy vulkáni vonulatára települt szőlőhegyek gyümölcsfaállományát. Hasonlóan kiemelkedő értéket mutat a Zempléni-szigethegység gyümölcsfaállománya, ami az ottani szőlőkultúrának is kísérője. Külön vizsgálatot érdemel majd Nagytoronya gesztenyetermesztése, bár eddigi recens gyűjtéseim nem igazolják az összeírás rendkívüli számadatait. Figyelmet érdemelnek a két mezőváros, Zemplén és Királyhelmec magas mutatószámai is. 23 Az 1930-40-es évek előtt a gyümölcstermesztés alapvetően extenzív ágazata volt a paraszti gazdaságoknak. A fákat lényegében nem gondozták: legfeljebb hernyózóval szedték le a beteg ágakat. Azt tartották, hogy a régi fajtákat még a hernyó sem bántotta, s azok védettebbek voltak a kártevők és betegségek ellen is, mint a nemes gyümölcsök. Az árterek, szilváskertek állományát nem kellett ültetéssel szaporítani: magról szaporodott az tovább, s inkább az irtása, gyérítése adott munkát. Nemesítés, oltogatás a jelzett időszakig nem volt, bár egy-két kertészkedő hajlamú ember mindig akadt, akik a vad alanyba új, ismeretlen fajták oltásával próbálkoztak. A szőlőbeli gyümölcsfáknál lényegében a szőlő permetezésével párhuzamosan indult meg a gyümölcsfák védelme is: kezdetben seprővel igyekeztek rácsapkodni a rézgálicoldatot a növényekre. A magas, dús lombozatú fáknál ez nem lehetett sikeres, azokról egészében a termést sem lehetett betakarítani. Ez is serkentette a metszés elterjedését. A hagyományos fajtákról és termesztési eljárásokról a gyümölcsnevek is tanúskodnak. A Felső-Bodrogköz és a Bodrog mente falvaiban igen nagy számban élnek még a régi gyümölcsfajták nevei, amelyek bizonyos mértékben érzékeltetik a fajtaváltás, ill. a termesztő technika változásait is. Ezek többségükben már eltűntek, tehát az azonosításuk nem lehetséges, s nem lehet pontosan azt sem eldönteni, hogy a különféle nevek különféle speciesekhez tartoznak-e. A nyelvi anyag archaikus jellegére utal azonban az, hogy többségében tulajdonságot, jelleget jelöl (szín, íz, méret, ill. súly, forma stb.), s kevés közte a 20. századi fajtaváltásokkal, nemesítésekkel megjelenő gyümölcsfajta ne-ve. A fentieknek megfelelően a nevek jó része belső fejlődésűnek tűnik, s az anyag mai állapotában már nem is igazán alkalmas az elterjedés folyamatainak rekonstruálására. Különösen gazdagnak tűnnek az almanevek, s a vizsgált terület falvaiban ezek a nevek a legterheltebbek is. A gyümölcsös falvakban olykor 6-7 almanevet is ismernek a régi fajtákból, ezekhez körtéből legfeljebb 2-3, szilvából inkább 1-2 társul, s lényegében elhanyagolható az ismert cseresznye, meggy, dió és más gümölcsnevek száma. Falvaink többségében ismert az apróposadt alma, melynek a Bodrog-mentén szlovák elnevezését is ismerik: radóka. Általánosan ismert az aranypármin, a batul vagy baíur és a borízű, csak Rad lakói emlékeznek a baranyák almára. (Nem zárható ki a névadás szlovák kapcsolata.) Csak Kisújlakon bukkant fel a csipszaralma elnevezés, általános viszont a csörgő - csörgős, kevéssé a csanálos - csinálos almanév. Ugyancsak közkeletű az édesalma elnevezés, valamint a fontosalma. A fanyar, húzós zöld színű gyümölcsre a Tisza mentén általánosan ismerik a fűzfa - ficfa alma nevet, ami a 23 A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája, 1895. Magyar Statisztikai Közlemények XV.; A Bodrogköz tájföldrajzához: Bogoly János 1992. 6-9.
