Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)

III. A MISKOLCI BOR MINT JÁRADÉK - 4. Dézsmaadó jobbágy-adófizető polgár

mindenféle adónemet összesítő adó 1559-ben 1875 török akcse volt, majd az 1595-ös tanúvallatás során Miskolc elöljárók úgy emlékeznek hogy Budára 300, 900, legvégül 1000 forintot fizettek, majd Hatvanba előbb 4000(1), utóbb sok évig 3000 forintot, de a miskolciak a magas adó miatt a városból való elmenekülésre határozták el magukat, s az egy éves távollét után 2000 forintban állapodtak meg Hoszmán béggel. (Haec cum solvendo per annos plures ulterius non fuissent, fuga sibi consulerunt ac post fugám, in qua per annum integrum alibi extra sua latitarunt, compositione et nova pactione interventa medio Hozmán Beghy, solverunt ultimatim F1.2000.)

397 A török adóba való fizetést a város tanácsa minden szőlőbirtok után elrendelte, még az után is, amelynek nemesi jogállású birtokosa nem Miskolcon lakott. Az idegen borok miskolci kereskedését is csak úgy tűrte el a város kommunitása, ha évenként 50 dénár-1 forint ill. hordónként 8 dénár összeggel váltják meg ezt a jogot és helyi adóként a városnak befizetik. Borral fizettek a miskolciak szőlejük után a helyi egyháznak is, nemcsak a miskolci, hanem a diósgyőri és keresztúri promontoriumon lévő birtokok ut^n is. A miskolci szőlő termése a sokféle, s nem egyszer valóban súlyos adóteher megváltásaként egyrészt közvetlenül természetbeni járadékként, bor formájában került a különböző joghatóságokhoz, másrészt a bor kereskedésével szerzett pénzzel. A szőlők utáni speciális földesúri járadékra, a földbérre (terragium) és hegyvámra (ius montanum) a 16. századi miskolci forrásokban nem találtunk utalást. Ezekre a járadékformákra a jobbágytelektől független szőlőbirtok után tartott igényt a földesúri joghatóság, s a szőlőterület feletti földesúri tulajdonjog alapján kellett ugyanannak fizetni, aki a termés kilencedik tizedére is igényt tartott. Ezek a járadékfajták azonban nem vesztek ki a 16. századi borsodi birtoklási gyakorlatból sem, amint a vármegye protocollumába bejegyzett protestáció tanúsítja. A jegyzőkönyv nemcsak a hegyvám, mint földesúri járadék korabeli egzisztálást tanúsítja, hanem a jobbágybúcsúztatás, a jobbágynak a földesúr joghatóséga alól elengedésének (ablicentiatio) processzusát, és a szőlőbirtoknak különleges birtokjogi státuszán alapuló, más jobbágyjavaktól eltérő megítélését is: 1577-ben Herant Györgytől és feleségétől, nyéki birtokosoktól kérik jobbágyukat, Pinczés Pétert elbocsátandó, akit régi földesura el is engedett, de 150 forint értékű szőlejét, a jobbágybúcsúztatásra vonatkozó törvény figyelmen kivül hagyásával elvette és kétszer le is szüreteitette. A vármegye a szőlőt a termés értékével együtt kéri a régi földesúrtól, s a szőlő becsüjét nem is helység lakosai, hanem a vármegyei törvényszék végzi el, de hiába: a jobbágy egyetlen dénárt sem kap birtokáért. O különben sem kívánta felértékeltetni, mivel Nyéken az a jogszokás, hogy az efféle ablicenciálások során a jobbágy szőlejével együtt távozik el. A régi földesúr ellenben arra hivatkozik, hogy ha el is engedi békével a jobbágyot ura, a törvény nem tartalmazza, hogy a jövedelmek örökös tulajdonát is elengedje, s hogy a jobbágyot abban részeltesse: szabadon válassza meg földesurát. Ezért, ha a jobbágy kötelezi magát, hogy a tizedet, földbért vagy hegyvámot megfizeti régi földesurának, az kész a szőlőt visszabocsátani. Az új földesúr azzal vág vissza, hogy ő is elbocsátott már egynéhány jobbágyot, de azok szőleikkel és azok összes jövedelmével együtt távoztak új uraikhoz, mivel itt ez a szokás. A jobbágy csak kilencedét adja a régi helyén a közkádra, ugyanis többes birtoklás van, de a hegyvám már az új uráé. A vármegye döntése: a szőlő maradjon a jobbágynál, de a kilencedet előbbi földesurának szolgáltassa. (... in Nyék ea est consvetudo in talibus Licentiationibus, quod semper colonus una cum vinea abscere soleat. I: quantum ad vineam attinet, si colonum pacifice dimiserint, non continet Articulus, ut proprietatem Proventuum meorum dimittam, in qui396 Fekete - Káldy-Nagy 1962 525. 397 OL UeC 106/75