Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)

II. SZŐLŐBIRTOK A ZÁLOGBIRTOKLÁS IDEJÉN (1540-1600) - 2. Nemes szőlők-nemesek szőlei

2. Nemes szőlők - nemesek szőlei Amint Rudolf király 1595-ös oklevelében is élesen szétvált a személyek nemessége (nobilium) és házuk, telkük nemesi tulajdona (curia nobilitaria), ugyanígy nem beszélhetünk a kora újkori Miskolcon általában nemesi tulajdonról, csak nemesi jogállásúak különböző jogú birtoklásáról. A nemesek egy részének városi jelenléte, tulajdona, mint láttuk, összefügg a diósgyőri vár, mint véghely-katonai erőd és uradalmi központ közelségével. A vár tisztjeinek, officiálisainak nagy része abból a vitézlő rendnek is nevezett katonáskodó rétegből került ki, amely nemesi származásával, ugyanakkor csekély vagy nem létező vagyonával a katonai szolgálat, a török elleni harcban való részvétel segítségével igyekszik magának egzisztenciát, esetleges társadalmi emelkedést szerezni-teremteni.

17 Ez a réteg általában nem a város társadalmából került ki, sőt a miskolci ház- és szőlőbirtokosok közé bekerülve személyükben állandóan cserélődtek, hol Szendrőn, hol Egerben hol Ónodon teljesítve szolgálatot, igyekeztek állomáshelyük közelében birtokhoz jutni. A vár birtokosának, katonai vezetésének változása is igen mobillá tette ezt a mezővárosi birtokosi réteget, hiszen a hatalomváltás nem egyszer az adományból is kirostálta a vár servitorait. A diósgyőri vár átvételére küldött kamarai biztosok utasításában is számol ezzel a Kamara (1563): „Mivel pedig az elhalt úrnő servitorai talán mind vagy a legtöbbje a szolgálatból el fog távozni, kiváltképp a gyalogosok, akik vagabundok lévén hol beállnak, hol kilépnek, és soha nem szoktak sokáig egy helyen megmaradni, a szükség megkívánja, hogy a nagyságos legfőbb várnagy a lovasok és gyalogosok számát megfelelőre emelje. (Quia servitores dominae omnes aut plerique servitio abibunt, potissimum pedites, quia vagabundi nunc accedunt, nunc recedunt, et nusqe diu permanere solent, nécessitas requirit^ ut M. castellanus noster supremus idoneum equitum peditumque numerum adducat.)" A Kamara is élesen megkülönböztette a személy nemesi rangját és a tulajdon nemesi ill. adómentes, szabad voltát. A 16. század második felére a nemesi jog és a földtulajdon szétvált, nemeslevelet földbirtok nélkül is lehetett szerezni. Amikor 1563-ban a miskolci nemesek: Gombos Pál és Szerafin Kristóf bemutatták armálisukat a kamarai hivatalnokoknak, hogy a jobbágyi kötelezettségek alól mentességet szerezzenek, azok így bírálták el a kérelmet: „Nekik bizony az oklevélben címeres nemességet (arma cum nobilitatione) adományoztak. A városban lévő házukat azonban egykor adókötelesen kapták (domus in oppido tributaria ab antiquo) és nem mentes/szabad ház (exempta non est). Ezért adják meg az összes kötelezettséget."

181 Amikor azonban Szerafin Kristóf a házára és az ahhoz tartozó szőlőkre és szántókra bemutatta exemptios és nemesítési oklevelét, a Kamara elfogadta. „Mivel az oklevél hiteles (authentica), az exemptio érvényes." A Kamara azonban a jövőre vonatkozóan megjegyzi: „ Ha valaki ezentúl fundusokat vesz vagy készül venni, azok legyenek adókötelesek (illí tributarii sunto), a szabadságban nem szabad ezeket a telkeket megtartani (in exemptione non contineantur)." Szerafin Kristófnak szerencséje volt! Polgári házát (totalem domum et curiam civilem) csak két évvel előbb nemesítette meg az uralkodó, felmentve mindazon járadékok alól, amelyek a ház után a diósgyőri királyi (!) várhoz jártak.

182 Ez az a ház, melyet nemes Szerafin Kristóf felesége 178 BmLt 1501/bSp. I. l.k. 72. 179 R.Várkonyi 1985 389-392. 180 OL NRA 722/33 181 OL NRA 266/13 182 Szendrei 1890 III. 222. és BmLt 1501/b Sp.I. l.k. 77.