Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)
IV. A MISKOLCI BOR FORGALMA - 4. Kereslet-kereskedés
Petneházy Jánostól Bakos Balázs, a török adó behajtója (census Turcici Exactor) 1589ben egy hordó bort vitetett el erőszakkal. A város törvénye (decretum) szerint ugyanis a Miskolcon termett bor tizedrészét mind nemesnek, mind nemtelennek be kellett szolgáltatnia (Decima vinorum pro exolvendo tali debito per universos et singulos tam Nobiles quam Ignobiles exigi debeat). 620 Veres János deák vallomása szerint a miskolci bortermés után egy forintot, az idegen bor kereskedelme után 50 dénárt szedetett a tanács 1590 körül. A miskolci bortermés utáni helyi városi-egyházi adókötelezettségét terjesztették ki a máshonnan behozott borra is, amint a vallomásokból kitűnik. Hordónként általában 8 dénárral lehetett a bor behozatalát megváltani az egyházfi részére, ami a város kommunitása és a helyi egyház igazgatásának összefonódására mutat. A török adó mellett ebből a pénzből fedezték a templom újjáépítésének bizonyos költségeit is. Mind a török adóhoz, mind a templomépítéshez való hozzájárulás kötelezettsége jelzi a város tanácsának kiterjedt jogkörét a szőlőbirtoklás szabályozása mellett a termés egy része feletti rendelkezés és a borforgalom területén is. A tanács tagjai a bírság fejében beszedett bort is kiárulták a drágaság idején (158586), de volt példa, hogy „loppa" (lopva) hozták be, hiszen a szabad királyi, „kulcsos" városokkal ellentétben, Miskolcon sem kőfal, sem zárható városkapu nem védte a város biztonságát és kiváltságai sérthetetlenségét. Külön figyelemre érdemes a vidéki borok származási helye: Gyöngyösről igen nagy mennyiséget vettek, nem egyszer kereskedő társulat formájában. A borok többi része Miskolc környékéről származik, ez mutatja, hogy olcsó, a szállítás költségeivel különösebben nem terhelt áru volt az idegen bor Miskolcon. A közeli Hegyaljának - a 16. század második felében egyre nemesebbé és keresettebbé vált - termése nem szerepel az idegen borok között, s ez a hiány az olcsóbb, alacsonyabb társadalmi rétegek igényelte minőségre enged következtetni. A „gyöngyösi kapcsolat" hátterének személyi, gazdasági vonatkozásai még feltárandók, s új források bevonása nélkül nem ismerhetők meg. A szinte hihetetlenül élénk keresletre nem elegendő magyarázat a mezőváros valószínűleg meglévő belső fogyasztása, a boroknak ilyen mérvű kereskedése élénk piaci forgalmat, nagyszámú idegen jelenlétét feltételezi. Az idegen borok behozatala és a városban való eladása Miskolcnak éppen állandó kereskedelmi, közigazgatási, kulturális centrum jellegét hangsúlyozza hetipiacával, a vármegyei törvényszék üléseivel, iskolájával, boltjaival, s a diósgyőri várnak, mint uradalmi központnak közelsége sem elhanyagolható. A miskolci borárusok, bormérők, borkereskedők társadalmi csoportját Veres János jobbágyi jogállású deák „nemes kereskedeo uraym" néven foglalta össze, s ez - az általában valóban nemesi jogállású vagy nemességszerzésre törekvő - mezővárosi réteg ténylegesen elvált a miskolci járadékköteles, jobbágyi, extravillanumán és szőlején gazdálkodó mezővárosi polgárok tömegétől. A miskolci borkereskedők szőlőbirtokuk révén, melyek egy része megmaradt dézsmás szőlőnek, részesei voltak a város gazdálkodásának, de személyes, családi, társadalmi, kereskedelmi kapcsolataik, a diósgyőri zálogbirtokosokhoz és servitoraikhoz fűződő jó viszonyuk városi elitté avatták őket, nemkülönben a bor szállítását-tárolását finanszírozni képes tőkeerejük és a bor mellett egyéb áruk kereskedésében való részvételük is. Bár a város tanácsában nem voltak ott, Bányai Péter főbíró példája mutatja, hogy a senatorok közül nem egy társuk volt a borkereskedelemben, s presztízsükre jellemző: a tanács előtti ingatlanforgalmi, városigazgatási ügyekben mint hites személyek szerepelnek nemesi státuszuk jogán. A város kommunitásával azonban rendre szemben álltak, hiszen a város csak a török adó címén rájuk rótt különadó megfizetése mellett tűrte el működésüket, s az ellenük való fellépés 620 BmLt 501/1 2.k. 559-560.
