Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)

IV. A MISKOLCI BOR FORGALMA - 1. Szőlőművelés-borkultúra

szítésére. Ekkor a miskolciak kénytelenek egy teljes órát is várni szekerükkel, lovaikkal a vár katonáinak parancsára, akik, ami bort a kádban lévő egyszer kinyomott szőlőszemekből kinyerhetnek, elrabolják. (Cum tempóra Vindemiae quilibet vineas in promonthorio habens uva in vinea expressa domum ad torculandum vel vinum secundarium faciendum adduxit, per integram horam unacum curru et equis exspectare debent prohibentibus peditibus arcis. et quidquid vini de uvis in dolio simőpliciter expressas capere potuerunt, abstulerunt. A miskolciak panaszából kitűnik hogy szőlőjüket még a szőlőben egyszer kinyomják (kicsomoszolják), az így nyert must és bor a legértékesebb, majd az így kapott szőlőt hazaviszik kisajtolásra. 1589-ben János deák elmondja, hogyan vitték el 1586-ban borait a diósgyőri tiszttartó parancsára adóssága fejében: „hyrem nélkül szőlőmnek szedő helyére mentenek, onnét boraim közül választva hatalmasul és törvéntelen négy göntzi hordó bort vittenek el magok hatalmával."

455 A szedőhely János deák vallomásában nemcsak a bor első kinyomására, csomoszolására szolgáló hely volt Miskolc szőlőhegyein, hanem bort (mustot) is tároltak itt. 1589-ben jegyeztek fel egy panaszt a vármegye jegyzőkönyvbe, amelyben a panaszos előadja: a szentpéteriek (a panaszos valószínűleg extraneus volt) „fel nytták zeöleő házamatth és ky vizik beleöle az Teöreöknek az Tyzedetth, az kyvel én ugyan nem tartozom."

456 János deák is hasonló szőlőházában őrizhette szüret után a borait szedőhelyén. A szőlő egyszeri kinyomásával (uvis simpliciter expressis) nyerték a színbort, a sajtolással, amely már otthon történt, a sajtolás-bort, ahogyan a Hegyalján nevezik a korban.

457 A borsajtó (későbbi nevén a prés) használatát a bártfai számadáskönyvek már 1505ben említik, s amint láttuk, 1563-ban Miskolcon is használatban van. A panaszban említett vinum secundarium megfejtését maga a forrás szolgáltatja, hiszen a latin nyelvű panaszlevél magyar fogalmazványa is eljutott a Kamarához és a Kamara Levéltárán keresztül a késői kor kutatójához is: „az zedeskor mykor haza Jeot az zegén ember zewretben ez teorkoelywel".

458 Ezt a törkölyt viszik haza a szedőhelyről, egyrészt sajtoláshoz (ad torculandum), másrészt (vel) másodbor készítéséhez (ad vinum secundarium faciendum). A vinum secundarium, másodbor azonos a lőrével, amelyet a törkölyre vizet öntvén kaptak, a színbornál gyengébb minőségben. Ennek fogyasztása a mezővárosban ugyanolyan általános volt, mint a színboré. A színbor, must (melyet szintén bornak hívtak), a lőre, sajtolás-bor mellett van adatunk a fűszeres bor borsodi kultúrájáról is. A diósgyőri vár 1563-as inventáriumába 8 darab különböző gyógyfüvekből készült borral teli bűzös hordócskát vettek fel (Vini vascula faeticia ex varys herbis 8).

459 Az inventáriumról készült korabeli másolat afaeticia (büdös, romlott) szót félreértette, és így írta át: Vascula vina ex vary herbis facta (különböző füvekből készített borok) (17. kép). A fűszeres csemegeborok már a 15. század végén ismertek voltak, „a mézzel, gyömbérrel, szegfűszeggel, fahéjjel, mazsolával főzött borok főúri és polgári házakban egyaránt kedveltek". A diósgyőri inventá454 OL NRA 723/23 455 BmLt 501/c XVIII. V. 28. 456 BmLt 501/1 2.k. 316. 457 Balassa 1991 391. 458 OL NRA 723/23 459 OL UeC 87/68 460 OL UeC 87/68 461Feyér 1981 57.