Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A PELIKÁN

84. kép. Habán tál, 1686. A funkcióvesztést mutatja a következő is: alföldi fazekasműhelyek (Hódmezővásárhely, Tótkomlós) komaszilkéinek tetején kedvelt figurális dísz a madár-fiai csoport. Ez a fajta ábrázolás is a pelikán szimbólumára vezethető vissza, bizonyítja ezt az azonos ren239 deltetésű német edényeken szintén feltűnő madár, amely még felismerhetően pelikán. Feltehetően az Európa-szerte terjedő és használatos mintakönyvek segítségével juthatott a pelikán jelképes ábrázolása egymáshoz nagymértékben hasonlatos megjelenésben és kompozícióban a szőttesekre és szálánvarrott hímzésekre. A motívum azonban ezeken a díszítményeken jelentős változásokon ment át. A pelikán többszörösen ismételve sormintává válik, gyakran függőleges vagy vízszintes szimmetriatengely mentén tükrözve ábrázolják, fejjel is szembefordítva. Máskor pedig gazdag virágtövek ágai között tűnik fel, szintén párosával. Kiemelkedően szép darab a nagykőrösi református templom 18. századi bakacsin-szőttes térítője, ahol a szőttes-kompozícióhoz alkalmazkodva szembenálló párosmadarak lettek a pelikánból, az ívesen a begyhez hajló nyak és alatta a kicsi madáralak azonban egyértelműen bizonyítja pelikán-eredetét.

2 A Dél-Dunántúlról, a Rábaközből és az Alföldről halottas párnák és lepedővégek díszítményciként is ismerjük a pelikánt. Szálánvarrott gyapjúhímzéssel készült a kompozíciójában és színeiben is szép orosházi pámavégen szereplő pelikános minta. A Dél-Dunántúlról több változatban is ismert a szálánvarrott, olykor feketével, máskor vörössel varrott gyönyörű szerkezetű szekfűs-gránátalmás, több emeletesre növelt virágtö239 K. Csilléry Klára 1981. 225. és Domanovszky György 1981. 11. 247. 1. képe 240 Bobrovszky Ida 1980. 6.