Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)
A SAS
Még a 18-19. században is felbukkannak sasos kályhacsempék azokon a vidékeken, ahol az ilyenfajta fűtőeszköz a parasztházaknál is elterjedt volt. Erdélyből említhetjük a népművészet díszítőeljárásainak megfelelő példáit. Az erdélyi szászoktól, de többek között Korondról, Kolozsvárról és Kalotaszegről ismerünk stilizált sasos kályhacsempéket (64. kép). Egy ún. brokátmintás csempén pedig az eredetileg is ábrázolt sast illesztették középre. Egy zöldmázas kalotaszegi kályhacsempén a sast tükrösen megkettőzték, egy másik példányon pedig medaillon-keretbe foglalták az akkor már „bogaras"-nák neve196 zett, de felismerhetően stilizált sast ábrázoló mintát (65. kép). A kétfejű sas motívuma heraldikai jelentőségén túl dekoratív szimmetrikus formája miatt is gyakori és kedvelt díszítménye volt a fazekastermékeknek is évszázadokon át. A habánokat vallási fogadalmuk tiltotta a figurális ábrázolástól, ez az ábrázolási tilalom a 17. század közepétől azonban feloldódott. A kétfejű sas ezután gyakran megjelenik a díszítmények között, sőt sokhelyütt egyetlen díszítményként uralja a felületet. A tálak, tányérok díszítésénél jellemző eljárás, hogy a növényi ornamensek komponálási rendjével szemben itt általában nem külön díszítik a tányérperemet és a közepét, hanem a szintkülönbség ellenére az egész kör alakú felületet egységes egészként kezelik, s betölti a 197 kétfejű sas dekoratív alakja. Az 1719-es datálású IOANNES MIHALOCZY feliratot viselő tálon fehér alapon mangánszínű karcsú koronás sast látunk, farktolla növényi ornamenseket utánoz. Egy 1778-as datálású tálon sötétkék alapon fehér a sas, virágszerű, mozgalmas vonalakkal jelzett teste itt is betölti a felületet (66. kép). A késői habán bokályokon és korsókon is gyakran egyetlen dísz a nagyméretű sas. Ábrázolásmódja stilizált, szárnyai és farktolla virágsziromhoz hasonlatosak, attribútumai csak jelzésszerűek (69. kép). A magyar kerámia-irodalmat, de a szlovák és osztrák szakirodalmat is régóta foglalkoztatta egy olyan tál-sorozat eredete és készítési helye, amelyeket szintén a tál egész felületét betöltő, erős folthatásra törekvő kétfejű sas díszít. Minden bizonnyal ugyanannak a műhelynek és mesternek termékei azok a példányok, melyek közül egy 1758-as datálását Felső-Ausztria meghatározással Bossen és Haberlandt is közölt. Ennek szinte másolata a Közép-Szlovákia meghatározással közölt 1746-os datálású példány, továbbá a Déri Gyűjtemény 1742-es datálású tála, mely Győr megyéből származik - s adatai magyarázatul szolgálnak a sok azonos megjelenésű példányra is: az 174l-es pozsonyi országgyűlésre készült a tál, mint emléktárgy Mária Terézia megjelenése alkalmából. K. Csilléry Klára hívta fel arra a figyelmet, hogy mivel a Leopold Schmidt által az osztrák népművészethez soroltán közölt sasos tálon magyar címer van, az csak a történeti Magyarország területén készülhetett. Kresz Mária ezt a sorozatot libetbányainak határozta meg 198 (67. kép). A céhek is szívesen alkalmazták tárgyaikon díszítményként a sast, elsősorban a céhes szervezet privilegizált rangjának hangsúlyozására. A kétfejű sas, mint a magyar céhheraldika jellegzetes motívuma, a királyi Magyarország területén különösen elterjedt volt. A török hódoltság után felszabaduló dunántúli részeken újjáalakult céh szervezetek a királyi privilégiumlevelek kétfejű sasos pecsétjének hatására ezt a motívumot mintegy a ki196 Vö. Bátky Zsigmond-Györffy István-Viski Károly 1928. 205.; a „bogaras"-t lásd Magyar Néprajzi Lexikon III. 1980. 11. old. rajzán; Végh Olivér 1977. 71. 197 Vö. Katona Imre 1984. 6., 12., és Theodor Bossen 1962. 18., valamint Leopold Schmidt 1966. 67. 198 Theodor Bossen 1962. 18.; Karl Sourek 1956. VII/6. és DGY ltsz. 102.; Arthur Haberlandt 1910. 47.t.; Leopold Schmidt 1966. 310.; Kresz Mária 1969. 78-80.
