Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SAS

meglepő hasonlóságot mutat. Ez a stilus a 18. században virágzott, de rokon darabjai még a 19. században is készültek. A földrajzilag közel élő horvát lakosság textilkultúrájában is találunk analógiát a virágkosaras-madaras-sasos motívumokra, s hasonló díszítőten187 denciára. Különösen érdekes ebben a szabályos, növényi kompozícióban a figurális ábrázolások, így a kétfejű sas helyének, illetve a növényi környezethez való illeszkedésének a vizsgálata. A sas legtöbbször szervesen beilleszkedik a kompozícióba. Egy-egy virág helyét elfoglalva, általában a virágtő közepén, tetején ül, így a kompozícióban a főmotívumnak, leghangsúlyosabb „virágnak" tekinthető (60. kép). Egy finom részletezésű virágtövekből álló terítőn a sas olyan sarokmotívum, melynek két feje közül indul ki a virágtő szára. Ebben a kompozícióban tehát az olaszkorsót vagy a virágtövet összefogó szívformát helyettesíti, és mindenképpen a kompozíció középpontja.

188 Ennek a komponálási rendnek velejárója, hogy a madár ábrázolása és díszítése is virágszerűvé válik. A sas alakja virághoz hasonlító, szárnyai-farka sziromszerű, koronája helyét virág foglalja el, s a felületének díszítése, tagolása is a környező virágokéval rokon. Attribútumai is eltűntek. Ornamenssé válásának jellemző bizonyítéka az is, hogy mindkét csőrében virágot tarthat, sőt lábából is virágos ágak nőnek ki. Sokszor a test arányainak módosulása és torzulása a kompozíció harmóniája érdekében olyan fokúvá válik, hogy a sas szinte egyértelműen virággá, gránátalmává vagy éppen tulipánná, szekfűszerűvé válik, csupán a két madárfej jelzi eredetét. Egy homoródújfalui pamutos lepedővégen igazán egyéni, népies példát látunk a fenti elvre.

189 Egy morva területről fennmaradt díszlepedőn is fantáziavirággá vált a sas, két nyaka leveles ággá lett, s a test formáját szirmok takarják.

190 A 17-19. századi hímzéseken gyakori hullámindás komponálási rendbe is beilleszkedett a sas alakja. Itt a hullámvonal szabályosan ismétlődő ívei egyforma méretű és hasonló karakterű motívumokat kívánnak meg. így a sasnak méreteiben és körvonalaiban is alkalmazkodnia kellett a gránátalmákhoz, tulipánokhoz, szekfűkhöz. A nyugat-dunántúli és a rokon osztrák és morva hímzésanyag mutat erre példákat, elsősorban terítők szélmintáin 191 es lepedő- vagy párnavegek díszitmenyein. Másik tipikus változatnak az tekinthető, amikor a sas nem épül be egy összetartozó kompozícióba, hanem szabályos ismétlődése, esetleg sormintává válása határozza meg a díszítményt (60. kép). A sas dekoratív alakja önmagában is kitöltheti a díszítendő felületet, mint például az 192 Ipolyi Gyűjtemény egy Dunántúlról származó lepedővége mutatja. Ez a fajta díszítési elv azonban magyar területen ritka, inkább a német nyelvterületen tekinthető tipikusnak (61. kép). A bécsi Néprajzi Múzeum nagy mennyiségű 18-19. századi hímzésanyaga - általában ünnepi textíliák - is bizonyítják a fentieket.

193 Szigorú, zárt kompozíciót nem alkalmaztak a díszítésnél, az egyes motívumok bizonyos szimmetrikus rend szerint, de elsősorban a dekorativitást szolgáló, felületkitöltő céllal jelennek meg, az egyes elemek 187 Vö. Ács Anna 1982. 477-481. 188 Rudolf Reichelt 1956. 110. 189 Fél Edit-Hofer Tamás 1975. 602. 190 Miroslava Ludviková 1986. 118. 191 Vö. Beszprémy Józsefné gyűjtései és Miroslava Ludviková 1986. 83., 107. 192 Gervers-Molnár Veronika 1983. 33. 193 1986-ban volt alkalmam az Österreichisches Museum für Volkskunde textflgyűjteményének tanulmányozására.