Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)
A BÁRÁNY (AGNUS DEI)
205. kép. Takácsszötles (Nagykőrös, Pest m. 18. század) A reformáció után már nemcsak a katolikusoknak, hanem a reformátusoknak is kedvelt képe volt az Isten báránya. Bod Péter erdélyi prédikátor 1746-ban kiadott LEKSIKON-ában így ír a bárányról: „ábrázolja I. A Krisztust, aki Istennek a mi bűneinkért 485 meg-áldoztatott" II. „A szelíd jámbor természetű Istenfélő Embert." A kép terjesztéséhez a valláson túl sok más eszköz között jelentős mértékben hozzájárulhattak a korabeli mintakönyvek, ahol is az egyébként ritka figurális ábrázolások között a bárány gyakori volt. A német nyelvterületen oly nagyszámban megmaradt és feldolgozott több évszázadot felölelő hímzésmintakendők is bizonyítják, hogy az Agnus Dei különböző 486 változatai állandó mintaként szerepeltek a választékként megörökítettek között. A különböző világi és egyházi funkciójú textíliák díszítményeinek gyakori motívuma a bárány. 15-16. századi bakacsinokon gyönyörű, míves szőttes példányai maradtak fenn, a virágos mezőben, sávban mindig szimmetrikusan, párosával ábrázolva jelenik meg a bárány 487 (205. kép). Az Agnus Dei az úrasztali térítőknek és antependiumoknak is egyik leggyakoribb figurális díszítőeleme. Az ábrázolás alapsémája itt is és későbbi megjelenésében is a Sibmacher-féle és más mintakönyvek ábrájára vezethető vissza. A bárányt gyakran koszorúba foglalva ábrázolták, és dús, gazdag virágos felület veszi körül. A Sajókazáról származó 1648-as datálású úrasztali kendőn a színes selyemhímzéssel készített bárány megjelenítését naiv báj és kedvesség jellemzi, fején a glóriából sapka lett, a zászló végén 485 Takács Béla 1986. 50. 486 Hamui, Kronberger-Franken 1939. 42. 487 Bobrovszky Ida 1975. 182., 186.
