Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SELLŐ

A SELLŐ Adatok a sellömotívum kultúrtörténetéhez A félig ember, félig állat fantázialények az antikvitástól foglalkoztatták az ember képzeletét. Közülük a sellő és a szirén ábrázolása és jelentése az idők folyamán érdekes módon összemosódott. Míg az első halfarokban végződő, a másik madártestű nőalak. Negatív tulajdonságok, hősök megtestesítői az antikvitástól kezdve mindketten. Az antik madártestű sziréneket a középkortól inkább a sellő váltja fel a művészetekben. E lények már az ókori értelmezés szerint is a csábítás megtestesítői, mint Odüsszeusz története is példázza. Első megjelenítőjük, Odüsszeusz ugyan még nem írja le, milyenek voltak; Ovidius azonban már konkretizálja, vöröses tollú, szűzarcú madárnak látja őket. Ember és madár keveréklényként ábrázolják a szirént ókori kultikus edényeken, így pl. egy delphoi halottas vázán páva társaságában. Később már „fele asszony, fele hal" képet adnak róluk a klasszikus leírások.

440 A Physiologus is az antik értelmezést vette át, és erősíti tovább, mind leírásában, mind értelmezésében:

441 „A tengerben élnek a szirénnek nevezett állatok, amelyek édesen énekelnek, mint a múzsák, az arra hajózók, ha meghallják éneküket, a tengerbe vetik magukat, és elpusztulnak. Felsőtestük köldökig emberformájú, alsótestük pedig akár a lúdé." Jorge Luis Borges a Képzelt lények könyvében azt írja:

442 „Az angol különbséget tesz klasszikus szirén (siren) és halfarkú sellő (mermaid) között. Ez utóbbiak kialakulására valószínűleg a Poszeidón kíséretéhez tartozó istenek, a tritonok hatottak." Már az ókeresztény művészetben megjelenik e lények ábrázolása, elsősorban szarkofágokon. A 11-12. század óta pedig templomok plasztikus díszeként is feltűnik, főleg Dél-Franciaországban és Itáliában, de a román kor művészete másfelé is kedveli.

443 A se nőábrázolások elterjedését segíthette egy középkori francia lovagregény, a Historie de la belle Melusine kedveltsége is, amely a 14. századtól verses és prózai változatban is ismert volt, majd a könyvnyomtatás révén egész Európában elterjedt. Ebből meríthette témáját a német nyelvű Die schöne Melusine című ponyvaregény is, amely a 19. századig nagyon népszerű volt német nyelvterületen.

444 Közép-Európában a 17. század óta népi alkotásokon is kimutatható a sellő alakja. Érdekes, hogy emberi felsőteste egy vagy két farokban is végződhet, sőt ábrázolásának női és férfi változata is van. Altalános tendenciaként az ábrázolás alakulásában az figyelhető meg, hogy a hazai példákon, a középkori sellőábrázolásokon a kétfarkú, szimmetrikus szerkezetű női alakokat találjuk. Később a sellőformák egyfarkúvá és gyakran aszimmetrikussá válnak, s ez a forma jelenik meg legtöbbször a népművészetben is. Már a Physiologus is kiemelte a szirének veszélyes és gonosz, kétszínű mivoltát: „Nyájas beszéddel meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanok szívét. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.".

445 A sellő sajátos keveréklény alakja lehetőséget nyújtott arra is, hogy a női 440 Wilhelm Molsdorf 1968. 133. 441 Physiologus 1986. 29. 442 Jorge Luis Borges 1988. 122. 443 Wilhelm Molsdorf 1968. 134. 444 Reinliard Peesch 1981. 140. 445 Physiologus 1986. 29.