A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Felföldi Barnabás: A Maros népi halászata

A szerszámokat Herman Ottó módszere alapján veszem sorra. Kézzel való halászat: Fejes István két érdekes lehetőségről ad számot. Megfigyelték, hogy tavaszi jégzajláskor a megriadt halak a torlódó jégtáblák közé szorulhatnak, és kettévágja őket az éles jégperem, vagy kiugranak a jégtábla hátára. így könnyen össze lehet őket gyűjteni. Máskor a Maros kiöntött, és a szigetek gödrei megteltek vízzel. Hirtelen apadni kezdett, és a halak a gödrökben rekedtek. Ahogy újbóli áradáskor csak egy kicsit is csörgedezni kezdett vissza a víz a borozdákon át, a halak rögtön megindultak, és a borozdák vizében ugrálva, vergődve próbáltak a folyóba jutni. Pista bácsit az égen kerengő madarak vezették oda, s ingjében, nadrágszárában hordta el a halakat. Rekesztő halászat: amíg a vesszővarsa használatban volt, minden halász tudott ilyet készíteni, ősszel szedték a hozzávaló gyürűce vesszőket, és egyheti szikkadás után fogtak neki a varsa megkötözéséhez, ami két-három napot vett igénybe. A varsavesszők a vízben-miután a héjuk leázott-igen megerősödtek. Szellős vízre (gyors vízre) tették, ahol leginkább durrogott a víz a halaktól. Egy halásznak legfeljebb 3-7 vesszővarsája volt. A hálóvarsa átmeneti típusnak tekinthető, amennyiben abroncsai, karikái még vesszőből készültek. A nagyobb halak gyakran összetörték az abroncsokat, így idővel fel is váltották ezeket az acél, illetve műanyag abroncsok. A régi hálővarsák három, vagy öt abronccsal készültek, ma már csak az öt abroncsos különböző változataival találkozunk. Ugyancsak nem láthatunk már kétszárnyú varsákat (20-30 méteres szárnyaikkal állóvízbe tették ezeket le). Mára csak az egyszárnyú varsa használatos, szárnyainak hossza mégegyszer a varsa hossza. A varsa szűkítőjének neve versike. A háló ma már nem len vagy kender, hanem perloncérnából készül, mely egy idény helyett akár ötöt is kibír. Ezért is van, hogy a régi, átlag 8-15 helyett száz darab varsája is van egy mai halásznak. A varsát manapság nem oda szúrják, ahová érdemes, hanem ahol más nem fér hozzá. Ugyanis rengeteg varsát tönkretesznek és kirabolnak. Kerítőhalászat: Szilágyi Miklós figyelmeztet rá, hogy a nagyhálók közé kell sorolni a szintén munkakooperációt feltételező pirityet is, mely két csónakról a víz közepén felszedett, szimmetrikus húzóháló. A marosi halászoknak ez volt a legnagyobb szerszáma, négy ember állt össze egy bandába, hogy kora nyárig halásszanak vele, de voltak olyan vállalkozó szellemű emberek, mint Fejes István és bandája, akik szükségből hárman is húztak vele, nyáron éppúgy, mint ősszel. A vető végeztével a két összetalálkozó ladikot az oldalaikkal egymás mellé húzták. Az egyik orrára kötelet, a másik ladik közepén lévő kilincsbe akasztották, s a két ladik máris össze volt szorítva. A hálót - ha a falutól messze voltak - a parti füzesekre dobták száradni. Ha közel jártak, a hídhoz eveztek, s ott két evedzővel ráaggatták, amely másnapra megszárad. A kerítőháló már kis szerszámnak tekinthető, ugyanis két végén egy-egy ember lábal vele, nem ladikról vetik ki. Hasonlatos ehhez a Bálint Sándor által leírt laftoló. Ennek is vannak párái (palái) a tetején, és ólmok, melyek lefelé húzzák a háló alját.

9 A téglalap alakú háló két végén egy-egy rúd van a hálóra kötve. Gödrökben és a Maros Porond melletti sekély vizeiben halásztak vele. Fejes István román halászok kezén is látta, de azok beúsztak vele, majd lejjebb kikötötték. A kéthálós segítői a bokrok tövéből a háló felé terelték a halakat, majd kihúzták a kerítést. Emelőhalászat: az emelőháló (emelő) semmilyen lényeges különbséget nem mutat más vidékek emelő - vagy teszi - hálóitól. Rúdját a tatba szúrják, elébe körösztfát szúrnak támasztás céljából, ami tulajdonképpen két, keresztben leszúrt, kihegyezett karó."

1 Az istáp (ollóháló) ugyanolyan leírását kaptam, mint ami Herman Ottó rajzán is látható." Összecsukva mindig a ladikban tartották, sokszor szák helyett is szolgált.