A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)
FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Bodnár Mónika: Húsvéti táplálkozási szokások a történeti Abaúj-Torna megyében
egy korábbi munkámban már megtettem. 15 Itt most csak néhány érdekességre, illetve az eltérésekre kívánom felhívni a figyelmet. A nagyböjti zsírtalanság a Bódva-völgyében máig általános, bár ez nem jelent feltétlenül olajjal való főzést. Ezen a vidéken olajat viszonylag keveset, inkább csak a sütéshez használnak - részben még napjainkban is -, zsírzóként inkább a vaj használata általános. Kivételt ez alól a görög katolikusok képeznek, ahol nagyobb szerepe jut az olajnak a böjti - így a nagyböjti - táplálkozásban is. A Csereháton - a Bódva-völgyével ellentétben - a görög katolikusokat kivéve nem tulajdonítanak különösebb szerepet a nagyböjtnek. Különösen Krasznokvajdán van ez így, ahol a ma 70 év körüli lakosság, tehát az idősebb generáció is ugyanúgy használja a zsírt, mint az év egyéb szakában. Sőt, visszaemlékezéseik szerint ez fiatal korukban sem volt másként. Egyéni eltérések természetesen akadnak, de összességében itt sokkal enyhébb a böjt mint a szomszédos településeken és különösen a Bódva-völgyében. Az egész nagyböjti időszak legszigorúbb napja a húsvét előtti péntek, a nagypéntek. A görög katolikusoknál általában ez a nap is szigorúbb étkezési szokásokat őrzött meg, mint a római katolikusoknál. Pl. Horvátiban az első világháború előtt még arra is volt példa, hogy nagypéntektől vasárnapig egyáltalán nem ettek, hogy „az első étel szentelt legyen a böjt után". Ám általában - ha délelőtt teljes böjtött tartottak is ebédre vagy legalább vacsorára már főztek. A Bódva-völgyében általánosan elterjedt nagypénteki eledel a doboska. Ezt az ételféleséget a Csereháton is ismerik, de nagypénteken nem fogyasztják, hanem csak karácsony vigíliáján és szilveszterkor. Egyébként a megnevezése is más, itt bobajkáirdk nevezik. Apró különbség az elkészítés módjában is észlelhető. Míg a Bódva-völgyében ún. gúnárnyak formára sütik, s utána szeletelik, a Csereháton a nyers tésztát vágják fel apróra, s úgy sütik ki. A Csereháton nagypénteken sokfelé zsámiskát fogyasztanak, ami ezen a vidéken - ellentétben a Bódva-völgyével - nem kukoricából készült pépes ételt jelöl, hanem burgonyából készített pépet. Nagyszombat a római katolikusok körében már nem olyan szigorú böjtnap, mint nagypéntek, sőt este sok családban már megízlelik a másnapra sütött kalácsokat is. A görög katolikusoknál itt is szigorúbb böjttel találkozunk. A húsvéti ételszentelésben is vannak apró eltérések, de ezek nem általánosíthatóak, ezek családonként változnak. Ami viszont jellemző különbségként megemlíthető, az a vallási hovatartozással van összefüggésben - konkrétan a szirik, szirka meglétére utalnék, ami hagyományosan csak a görög katolikusoknál volt meg, illetve azoknál a családoknál, ahol az egyik fél görög katolikus. Új jelenséggel találjuk magunkat szemben, amikor - bár nem tömegesen, de előfordul, hogy - vallási hovatartozásra való tekintet nélkül készítenek sziriket. A húsvéti táplálkozásról szólva feltétlenül figyelmet érdemel, hogy a jelzett vidék egészére, de különösen a Bódva-völgyére jellemző a húsvéti kalácsfogyasztás, ami azt jelenti, hogy az esetek többségében a sonkát, tojást is kaláccsal fogyasztják. Bár az esetek többségében kenyér is kerül az asztalra, különösen ha távolabbról származó családtag is akad közöttük, de mégsem a kenyérfogyasztás a jellemző. Kenyeret egyébként szentelni sem szoktak. Beszámolómban két szomszédos terület - a Bódva-völgye és a Cserehát húsvéti táplálkozási szokásait vetettem össze. Bár sok tekintetben azonosságot tapasztalunk, mégis elkülöníthető egymástól a két terület - a hagyományőrzőbb (vallásosabb?) Bódva-völgye, szemben a hagyományaihoz kevésbé ragaszkodó Csereháttal - s ezt nem elsősorban a húsvéti táplálkozási szokásokra értem, de meggyőződésem szerint erre is hatással vannak az egyéb tényezők.
