A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Szabó Magdolna: Fejfás temetkezés Hajdúnánáson

hovatartozásától, ezt inkább a rajta végzett munka, a „cifrázás" mutatja. Egy adott területen meghatározó volt a természeti környezet adta fafajta a fa megmunkálásában. Itt leginkább az akác jellemző, mely tömött szövete és erős rostja miatt igen szívós fajta. De ez is más-más bánásmódot igényelt attól függően, réti, avagy más talajon termett. A faragóknak tehát alkalmazkodni kellett a fa természeti adottságaihoz, úgy alakítani a fejfát, hogy legalább addig éljen, ameddig az emlékezet a halottról a hátramaradottakban. A fejfák nagy része 50-60 évnél tovább nehezen bírnak ellenállni az időjárás viszontagságainak. Ha meg is maradtak a földbe ásva, feliratuk mára igen nehezen, vagy egyáltalán nem értelmezhető. A fejfa - helyi elnevezésén „fűtűl való fa" - faragását Nánáson ácsok és kerékgyártók végezték. Más vidékeken faragómolnárok, asztalosok is foglalkoztak vele. A helyi mesterek két alapvető típust készítettek: az ún. „csónak alakút" és az oszloposat. A tipizálást leginkább a helyi hagyományokon túl a készítők egyéni formakincse és különböző készségének megmutatkozása alapján lehet elvégezni. A „csónak alakút" faragók ma már nem élnek. A változatok közül ez őrzi az archaikusabb vonásokat. E típust szorította ki a valószínű újabb keletű, többnyire ma is megtalálható leggyakoribb oszlopos fejfatipus. Ez egy különleges korona-kiképzésű fajta. A korona (azaz a „fej") részen esztergált vagy fűrészelt, szegezett rátétek díszítik a széleket. A függőlegesen felerősített, a leggyakrabban esztergált lécek - mesteri nevén „babák" - díszes oszlopot utánoznak. Ezen oszlopocskák külön darabból faragott „főt" is kaptak, mely egyben a két szélső oszlopot felül ívben összekötő „bógni"-nak a talpa is. Hasonló, nem csupán önmagából kifaragott fejfák típusát nemcsak a környező településeken, de más református vidéken sem igen találhatunk. A fejfák teteje pedig szélein behajlított pléhlemezzel védett az eső ellen. E fejfa díszítettsége klasszicista hatást sugall. Átmeneti típust alkotnak az egyszerű, ívben, vagy élben faragott tetejű oszlop-fejfák, melyek az előbb leírt típussal szemben valóban a puritánságot érzékeltető faragványok. Az említett különleges típust alkalmazták a még ma élő mesterek. Az „firól fira" hagyományozódó forma (ahogyan ők mondták) összhatása a polgári kultúrában meghonosodott, s onnan a paraszti kultúrába is bekerülő ill. beépülő forma- és motívumkincsre utal. Esztétikai megjelenésükben emlékeztetnek a paraszti bútorok: szekrények, ágyvégek, tükrök egyes díszítményeire. Ez az analógia utal arra a tényre is, hogy egy közösségen belül azok a fával dolgozó mesterek készítették az élők nélkülözhetetlen tárgyait, bútoraikat, használati eszközeiket, akik a temetkezési rítus e fontos kellékének megmunkálására is hivatottak voltak. Egyazon alapanyagból dolgoztak, egyazon szerszámokkal, egyazon készséggel és hagyománnyal. A síkdíszítmények alapelemei pedig nagyjából megegyeznek a népművészet más területein alkalmazott ornamentika motívumaival. A nánási fejfák „koronája", azaz a „babák", a „bógni" és a verbális információt hordozó „törzs"-től vékony szegezett léccel elkülönített fejrész a betűvágóval vésett díszítmény helye. A tűzfa, de inkább a tulipán, liliom, életfa ill. egyéb növényi motívumok nagyrésze szintén megtalálhatók a népi bútorok ékeként. Ezt mutatják a szomszédos Hajdúböszörményben a 70-es években talált 1830—1880-ból épségben maradt festett tulipános koporsók. E darabok minden oldala hasonló virágmotívumokkal festett, melyek a helyi asztalosműhelyekben készített falitékák motívumkincsével mutatnak rokonságot. A festett díszítés a halottkultuszba a színes paraszti bútorok hatására került át, s feltehetően azonos műhelyben készítették őket. Azt, hogy a halál egy új minőségű élet kezdete a hiedelemtudatban, számos temetkezési rítuscselekvés igazolja. Az az összefüggés, hogy a halottat a másvilágon a földi életében őt körülvevő tárgyakhoz hasonlók kísérjék - vajon nem erre utal-e? A leggyakrabban alkalmazott motívum a vitatott eredetű, bár kétségtelenül a gyász