A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Tóth Judit: Privátfotó-kutatás Égerszögön

A nyolc háztartásból hat olyan, ahonnan közeli családtag járt az USA-ban, Kanadában vagy Argentínában, három családból kinn is maradtak.

4 Az „Amerikából" származó fényképek aránya a többiekhez képest igen nagy; kb. 5-10 százalékuk való a század első évtizedeiből, a kiutazást követő, illetve a családalapítás idejéből. Az ötvenes évektől pedig a színes fényképek tömege árasztja el a falubeli rokonságot, amelyek a kivándorolt családtagot anyagi helyzetét és szerzett javait illusztráló módon ábrázolják. Legtöbbjük feliratos, hogy az azonosítást megkönnyítse. 1937-ben Detroit-ban készült pl. egy fénykép a ház előtt álló családról a következő felirattal: „Én meg az Aladár meg a Berti I a háznak az eleje I a képen úgy nézek ki mind I ha viselős volnék az Aladár I húzta a ruhámat meg engemet I is lefele mert akarta hogy I ő olyan nagy legyen mind én. I De nem vagyok viselős. " Valódi rokoni kapcsolat, érzelmi kötődés csak az 1. generáció tagjai között volt. A 2. generációbeliek gyakran már angol nyelvű felirattal küldték a fényképeiket, ami jelentősen idegenítette a rokoni kapcsolatokat, fokozta lazulásukat. Az ötvenes években ugyan többen hívtak meg keresztszülőnek amerikai rokonokat, mégis egy másik, helyi keresztanya tartotta keresztvíz alá a csecsemőt. A formális rokonság a hazalátogatások alkalmával újult meg, s a kinti rokonok által Égerszögön készített felvételek igen nagy becsben vannak. Szembetűnő volt munkánk során, hogyan igyekeznek az emberek a fényképek helyettesítő-emlékeztető funkcióját megszüntetni. Közeli családtagok képe került elő ruhanemű közül, padlásról, konyhakredencen a mérleg mögül stb., vagy meglátszott a falon a levett képkeret helye. Fiatalon, vagy nem természetes körülmények között elhunyt rokon, főként gyermek fényképét „távolították" el, ily módon próbálva meg magát a tragikus eseményt is eltávolítani. Ugyanezen okból nem tesznek fényképet a temetői sírkövekre sem. 1984-ben az égerszögi temetőben egy sírkövön, egy 1964-ben vízba fulladt legényén volt fénykép (helye), amit gyászoló édesanyja hamarosan lefestett. Természetesen a fényképek eltüntetése nem megoldás, és azt tapasztaltuk, hogy ezek az emberek - mind özvegyek - jelenlegi helyzetük, élet- és családi körülményeik miatt nem tudták feldolgozni ezeket a tragikus eseményeket. A család néha jó szándékkal segíteni akar: a vízbe fúlt fiát gyászoló édesanyától többi, más településen élő gyermeke minden fényképet és minden tárgyat elvitt vagy eltett, ami a fiára emlékeztetné. Az emléktárgyak hiánya csak fokozza gyászát, magányát, gyermekeinek, unokáinak sem tud örülni. Azt mondta: nem nézegeti a fiatalok fényképét, mert az élőkről is csak a meghalt fia jut eszébe. Elöregedő faluról lévén szó, a második és harmadik generáció tagjai alig találhatók Égerszögön. A gyermekek, unokák hétvégi vagy még ritkább vendégek. Természetes az idős embereknek az a törekvése, hogy a családjukat legalább fényképeken maguknál tudják, nemcsak az egyenesági, de az oldalági leszármazottakat is. Ennek érdekében a régebbi képekből kérnek is egymástól, másoltatnak. Néhányan a műrokonságot is bevonják ebbe a körbe, főként ha beteg vagy idős emberről van szó: „Ugye keresztkomám vót, osztán hát mondom, hogy még veszek belőle egy képet (egy üdülőben), hogy maradjon nekem Rafu emléknek. " Egyik beszélgetőtársunk pedig, akinek közeli rokona nem él a faluban meghagyta, hogy halálakor tegyék mellé a koporsóba családtagjai fényképét. Szembetűnő volt, hogy nyilvánosságra szánt, azaz lakásban kitett fotót igen keveset találtunk. Igaz, az öregek egy része a gyermekei építette lakásban kapott szobát, ahol a fiatalok ízlése érvényesül, s amit nem mindig éreznek magukénak. Oka lehet még a protestáns lakosság puritánsága, és hogy az Égerszögön viszonylag korán elkezdődött polgárosodás leghamarabb a lakáskultúrában mutatkozott meg: hagyományos szoba-