A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Viga Gyula: A vándormunka mint a népi kapcsolatok formája (Néhány észrevétel a vándormunka néprajzához)

gára rá kell mutatni! Elsősorban arra, hogy az átadás-átvétel ténye, műveltségi elemek terjedése elsősorban utólag, újabb generációk tudásában igazolható. Ez bizonyára a tradicionális műveltség sajátos szerkezetének következménye. A különböző műveltségi elemek átadásához általában nem elég a vándormunka, a periodikus és időszakos érintkezés folyamata.

17 (Más a helyzet az áttelepülés esetén.) A tartós együttélés nélkül csekély a lehetősége az átadás-átvételnek - bár a műveltség egyes mezőiben bizonyára különböző. Az anyagi kultúra területén a vándormunka eredményeként létrejött kapcsolatok különböző alkalmazkodási formák, eltérő gazdasági stratégiák találkozásai, amelyek közvetlen „cseréjére" nincs lehetőség. Főleg az történt, hogy a munkára vándorló csoportok jobb gazdasági kondíciót igyekeztek teremteni otthon maradt társaikénál, s közvetve emelték életnívójukat, javították életminőségüket. Ennek révén korszerűbb eszközök és technikák, új építkezési anyagok és módok, velük másfajta lakáskultúra, korszerűbb higiénia került a jobb módúak révén a kibocsátó településre.

18 Lényeges megállapítani, hogy a vándormunka gyakran különböző színvonalú és termelékenységű technikák találkozását is jelenti, s a hatékonyabb eszközök és technikák terjedése nem feltétlenül a kapcsolatok eredménye - legfeljebb a már említett közvetett módon, a jobb anyagi kondíció révén. Tanulságosan igazolja ezt Árva megye példája, ahol a távolban végzett szezonális munka, ill. az annak révén szerzett tapasztalatok - a szűk földterület miatt - csak lassan és fokozatosan bontották meg a gazdálkodás archaikus rendjét, a földhöz való kötődést, s engedtek utat az új jelenségeknek.

19 Más felföldi megyékben is gyakori volt, hogy a vándormunkákra lejáró népcsoportok egyes tagjai eleve lemondanak a rossz megélhetést nyújtó otthoni földterületek műveléséről és bányába, ipari üzemekbe térnek vissza dolgozni a 19-20. század folyamán.

20 Különböző tárgyak, akár munkaeszközök elterjedésére persze van lehetőség, s nem ritka, hogy távoli tájak népe készíti egyes közösségek alapvető munkaeszközeit is (pl. mecenzéfi hámorok termékei az Alföldön, gömöri szövőbordák elterjedése stb.).

21 Mégis, az Alföldre lejáró - szlovák, ruszin, román - vándoraratók alföldi mezőgazdasági eszközökkel, alföldi módra dolgoztak.

22 S ha - pl. az uradalmak közvetítésével nyilvánvalóan kerülnek is át új eszközök a vándor aratóktól a magyarsághoz (marokszedő gamó, kévekötő gereblye, tarló gereblye, rovátkolt kévekötőfa, tekerő a zsupkötélhez stb.),

23 az aratók olykor ott is hagyták eszközeiket a munkaadó gazdáknál, mégis, a bodrogközi parasztember csak rácsodálkozik a ruszin arató kétmarkolatú (kocska) kaszájára, de soha nem veszi át annak használatát. Az eszközök terjedése alapvetően ökológiai feltételekhez igazodik, s nem etnikai határokat követ. A vándormunka eltérő életminőségek találkozását eredményezi, egyszersmind eltérő igényekét. Más minőségű életviszonyok jellemezték a különböző tájak népességét, ami szükségleteiket és mentalitásukat is befolyásolta.

24 Ez a vándormunkával kapcsolatos néprajzi vizsgálódásoknak továbbra is egyik fő kutatási köre lehet. Utalni kell még arra is, hogy a vándorlások irányát és kiterjedését nem feltétlenül megszokás vagy automatizmus jellemezte, különösen nem a jobbágyfelszabadítást követően. Annak kiterjedését a földrajzi távolságok és gazdaságossági szempontok roppant racionálisan befolyásolták. A recens gyűjtésekben gyakran dicsért jó munkaminőség, magas termelékenység nem utolsó sorban annak következménye, hogy a vándor aratóknak pl. keresniük kellett a munkát, s csak jó minőségű végzett munka esetén remélhettek feladatot a következő esztendőben is. A fentiek természetesen nem jelenthették azt, hogy a vándormunka ne lenne fontos formáló tényezője a tradicionális kultúrának, s hogy a vándorlások határa egyben ne lenne műveltségi határ is. Ezek azonban „relatív" határok, s általánosításokra csak a konkrét régió vagy kistáj történeti bemutatása jogosíthat fel, általában a hagyomá-