A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Jármay Gyula: Orvoslás Miskolcon a 17-18. században. (Eszenyi Miklós bevezetőjével)

Miskolcot, lakosainak száma 5 ezerről 2 ezerre csökkent. Ezenkívül pusztító járványok is terjedtek, nagy volt a halálozás. A Miskolc környéki végvári csaták színhelyén „néha sok száz harcos teste rohadt a mezőkön, levágott fejek kopjára tűzve" fertőzték a levegőt és a vizet, ami temérdek betegség melegágya lett. „Ma éltek, holnap nem" - így egészségesnek és betegnek „főgyámola" egyaránt a bor maradt. Hiába figyelmeztettek, hogy „főtt vizet jobb innya, a férfiak inkább a bort kedvelték".

1 Borban Miskolc és Hegyalja környéke nem szenvedett hiányt. Nem használtak a jó erkölcsre buzdító könyvek, mint amit 1552-ben Mathaeus Fridrich írt: Wider den Saufzteufel. Ezt hirdette Cserey is: „addig ivék az magyar, amíg a józan-pogánytörök elborítá hazánkat". Még a köszvényt is borral gyógyították, ezt javasolta Bejczy alispánnak a Bécsben tanult magyar orvos, Pistalotius is. Orvos hiányában (de még az orvosok is) a Füves-könyvből írták elő a füvek és a fák gyógyfőzetét. Ha egyik nem használt, másikat főztek. Az is előfordult, hogy fegyvernyugvás közben a közeli basa az alispánt kérte: küldene néki lábfájás ellen való olajat. (Úgy látszik, az előkelő helyről küldött gyógyszer jobban hatott.) Jellemző az akkori orvosi tevékenységre, hogy hivatásos orvosok, doktorok a beteg megtekintése nélkül szóbeli vagy levélbeli leírás alapján „rendeltek". A vagyonos görög hospes, Dadányi kereskedő betegségének orvosi tanácskozásán öt orvos vett részt, ki írásban, ki személyesen. Két napig tanácskoztak anélkül, hogy megvizsgálták, vagy látták volna a beteget. Óriási pusztítást végeztek a járványok. Miskolc lakosságát szünet nélkül tizedelte a pestis, a lepra, az akkor még heves lefolyású szifilisz (nápolyi rüh), a vérhas és a morbus hungaricus, a tífusz. A legnagyobb pusztítást a pestis okozta. Szepessy Pál feljegyzése szerint 1679-ben „csak akire harangoztak Miskolcon több volt 1500-nál. 1711-ben Miskolc városában 6 ezer ember halt meg pestisben. Sok famíliák egészen elfogytak, sok ház pusztán maradt." Schmoll szerint „a megbetegedtek 10-12 óra alatt meghaltak, alig volt valaki, aki három napig élt e betegségben. A pestist éhínség követte. Az orvosok elmenekültek a városból, vagy nem jöttek a hívásra - azt adva okul, hogy ma holdtölte lévén nem adhat semmi orvosságot, várjon holnapig". A legnagyobb elismeréssel lehet viszont megemlékezni két chirurgus testvér áldozatos működéséről. Ónodi Borbély János és András a járvány alatt jöttek Miskolcra 1709ben. Évekig itt gyógyítottak, a fiatalabb, András a pusztító kór áldozata lett. Nadányi János írja munkájában: „az mi vidékünkön orvosdoktorok és patikák nem igen vadnak". Az egyes családok nőtagjai pótolták ezeket, úgy, hogy orvosoktól, de főleg a sárospataki Lorántffy Zsuzsannától tanulták el a legegyszerűbb gyógymódokat. A Miskolcon lévő Rákóczi fejedelemnek Bercsényi így írt egyik levelében az orvosok működéséről: „a doktor minden patienstül előre kérte bérét, mert próbálta,

4 hogy nem fizet az magyar ha meggyógyult". De adat van arról is, hogy Béri Balogh Ádám kurucvezér is csak bizonyos ajándék fejében engedte át egyik seborvosát. A közgyűlésen pedig az a szigorú szentencia hangzott el: „ha 2-3 orvost s chirurgust megégetnének, s a hamut a többi orvos fejére hintenék, mingyárt megszűnne a kór verése". Egy 1637-ben kelt megyei levéltári irat szerint „kinek száz lovasa nincsen, házából ki nem léphet". Ennek ellenére voltak orvosok, akik nagy „körutakra" merészkedtek, így gyógyították a vidéki betegeket, és persze hatalmas vagyont szereztek. A járvánnyal kapcsolatos pánikot lassan-lassan a védekezés, az óvó rendszabályok váltották fel, amik nagyon szigorúak voltak. A járványorvos (chirurgus contagionis) köpenyben, csuklyában, kesztyűben szedte össze embereivel a döghalál betegeit és kihelyezett (expositus) helyre szállítatta targoncásokkal az „odaszántakat", akikről lemondtak. Városszéli kihalt házakba vitték a szerencsétleneket, ott „gantáron" (ászok-