A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: A szőlőbirtok társádalommegosztó hatása Erdőbényén századunk első felében

mind más iparosok, ha tehették, kisebb-nagyobb szőlőterületet vásároltak. Gazdálko­dásuk része volt a szőlőművelés, a bortermelés. A fentiekkel összhangban alakult a párválasztás is Erdőbényén. „Általában a ká­dárlegények parasztlányokat vettek el, különösen, akik maguk gazdálkodtak is." Más adatközlő szerint „az iparosok felvágtak, de nem sokat adtak rájuk a faluban. A pa­rasztok többen voltak". A paraszt tehát többnyire parasztlányt vett feleségül, de meg­kérhette a tanító úr lányának a kezét is. Az 1930-as években (vagy talán korábban) az egyik bényei tanító legényfia, liszkai lányt vett feleségül. Gyermeke házasságát így mentette mégis a tanító felesége (tehát az anyós): „Tudja, Bora, - lűd, lúd, de kövér!" Amikor a legény kapadozott, s egy vagy más lány után kezdett járogatni, odafigyelt a városka közvéleménye. Mielőtt komolyra fordult volna a dolog, gyorsan megjegyezték, ha nem kívánatos volt a leendő frigy a család számára: „Aki belekeveredik a korpába, azt a disznók megeszik!" Erdőbényén is érvényesült az az elv, hogy „suba a subához, guba a gubához"! Persze itt előfordult, hogy valamelyik szegényebb legény, évekig dolgozott, „egy jobb családnál", hová aztán benősülhetett. A benősülés a szokásos gyakorlattól való eltérést jelölte. Nem is fordult elő gyakran. A közösség figyelte, a megözvegyült apát, a megözvegyült anyát. A férfinak elnéz­ték, ha gyorsan újranősült, „mert anya kellett a gyermekekhez". Az özvegyasszonyt hamarabb megszólták: „de siet, viszket a feneke"? De térjünk vissza a szőlőbirtokláshoz! A kisembernek kevéske szőlő jutott. Néhány száz n.-ölnyi. Annyi termett rajta, amennyit maga elfogyasztott. A szőlőmunkások pedig legjobb esetben is jelentéktelen szőlőterülettel rendelkeztek. 8 „Attól nem lehe­tett vásárolni, aki bényei volt, az tíz körömmel ragaszkodott hozzá." Jobbára tehát öröklés útján juthattak szőlőhöz, vagy pedig maguk kezdtek telepíteni. A vállalkozó kedvűek hozzáláttak a telepítéshez, méghozzá olyan területen, amely másoknak nem kellett. Ezeknek a hegyek a tetején, vagy a „hidegódaion" jutott. Emberfeletti erővel rigolírozták a területet, s telepítették a szőlőt. Sokkal nem is bírtak volna. Általában is a kisgazdák szőlői a nagybirtok szélén, egy-egy kedvezőtlen fekvésű őrzésben helyez­kedtek el. Természetesen e területeken gyengébb minőségű bor termett. Amikor aztán 1945-ben bekövetkezett itt is a földosztás, széjjelosztották a nagyobb szőlőket is, akkor az erdőbényei parasztok elhagyták a nehezen művelhető hegytetőket, hitványabb hegy­oldalakat, azok aztán elparlagosodtak, s mára azt is benőtte az erdő. A szőlőművelés a gazdálkodók legjelentősebb, legfontosabb munkája volt. Aki maga nem tudta beművelni, az napszámost, kapást fogadott. E században már általános volt a szakmánymunka. Még a lányok is vállaltak szakmányt. A nagybirtokra pedig summásokat szegődtettek. 9 Úgy tudják adatközlőim, hogy a summások mezőkövesdiek voltak. Az intéző szerződtette őket, s még a tavasz folyamán, kapálásra megérkeztek a faluba. A csendőrlaktanya mellett volt egy nagy hodály, abban szállásolták el őket. Az egész nyarat Erdőbényén töltötték, csak augusztus 20-ára mentek vissza Kövesdre. Még rezesbandájuk is volt, vasárnaponként végigmentek a falu főutcáján, s volt is sereg kíváncsiskodó. A summásgazda is falubeli (kövesdi) volt, aki a csapat érdekeit képvisel­te, de aki felelősséggel is tartozott a vállalt munkáért, a banda minden tagjáért, még magatartásukért is. A szüretelők már Erdőbényéről kikerültek. De jöttek napszámba is, szüretelni más községekből is. Abaújból, meg a Hernád menti falvakból rendszeresen jöttek szüretelni Bényére. Ináncsról, Váraljáról, Újfaluból, Alpárról vasárnap este érkeztek, fehér vászonszütyőben háton cipelték az élelmüket. A háti alkalmatosság miatt libások­nak csúfolták őket a helybeliek. De jöttek napszámra a víz közül, Kenyizlőről, Bal­sáról is. 1-2 hold szőlőre már szakmányossal szegődött a tulajdonos. Egy ember felvállalta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom