A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Lenkey István: Kutak Alsószuhán

Kutak Alsószuhán A víz mind az emberek, mind az állatok életfeltételének egyik fontos eleme. Ebből következik, hogy minden időben fontos volt annak biztosítása, az állandó víznyerő helyek óvása és gondozása. A különböző földrajzi fekvésű és éghajlatú területeken nagyon különböző vízellátási módok alakultak ki: ennek területenként meghatározója volt a vízbőség, illetve a vízhiány, ami jelentősen befolyásolta egy-egy terület embereinek életét, meghatározta gazdasági tevékenységüket. A vízbőség vagy vízhiány kialakította a maga sajátos vízszerzési, víztárolási, vízhordási, illetve vízelvezetési gyakorlatát és szokásáj egyaránt, ugyanakkor kialakította ezeknek az eszközeit is. Ezek az eszközök éppen úgy állandósultak és hagyományozódtak, mint az építmények, mert szorosan hozzátartoznak egy-egy tájegységhez, annak népéhez. Kelet- és Kelet-Közép-Európában a gémeskút az általános kúttípus szinte a legutóbbi időkig. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy másfajta víznyerési lehetőséggel nem lehet, nem szabad számolnunk. Egy-egy tájegységen belül is találunk jelentős eltéréseket, sőt mi több egy községen belül is. Alsószuhán is tudunk még ma is példákat sorolni az eltérésekre. Szuha-völgy vízben aránylag gazdag terület. A völgyön több bővizű forrás található, amelyek a mezei munkánál az emberi szükségletet és az igavonó állatok itatásával kapcsolatos szükségleteket éppen úgy kielégítették, mint a csorda, nyáj szükségleteit. A kútásás nem tartozott, nem tartozik a legkönnyebb és legolcsóbb dolgok közé, ezért hosszú időn át Alsószuhán sem volt minden portán kút. Ivóvízért a falukútra jártak, az állatokat a patakból itatták, amikor bőségesen volt benne víz, egyébként a kúthoz hajtottak itatni. Téli időben kézi erővel vagy szekérrel, szánkóval hordták a vizet az állatoknak. E század elejétől igyekezett minden gazda a saját portájára kutat építeni, vagy a szomszédok a porta határán közösen ástak kutat. A kútásás igényét az állatok számának a növekedése, s az azok itatásával járó fáradság és nehézség csökkentésének a vágya motiválta. Itatáskor egymásra kellett várni, esős időben sárban kellett az állatokat a válóhoz hajtani. A távolabbi helyekről a vízhordás, az itatás még több fáradságot igényelt. Ma már majdnem minden udvaron van kút. melyből a vízmagasságnak megfelelően rögzített vagy nem rögzített emelőszerkezettel vagy motorikusán emelik ki a vizet. Természetesen minden kútban változik a víz talajszinthez való viszonya. A magasabb helyeken a kutat mélyebbre kellett ásni, mint a mélyebben fekvő helyeken s ez a víz felszínre hozásában is különböző eljárásokat és eszközöket alakított ki. Nyilvánvalóan ennek tulajdonítható az, hogy Alsószuhán is a legkülönbözőbb kúttípusokkal találkozunk. Hivatásos kútásó mester nem élt a vidéken. Volt egy-két ügyesebb fúró-faragó ember, aki a kútásást is felvállalta és időközben olyan gyakorlatra tett szert, hogy őt tartották számon, mint a kútásás szakemberét. Általában mindenki maga ásta a kutat, összefogva koma, sógor és szomszédok. Még a közkutakat is így ásták az előző évszázad második felében is.