A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Barsi Ernő: Gyermekjátékdalaink és új stílusú népdalaink táji sajátosságaihoz

Gyermekjátékdalaink és új stílusú népdalaink táji sajátosságaihoz Népzenénk jellegzetességeit és földrajzi tájait először Bartók Béla írta le A magyar népdal című könyvében.

1 Szerinte „az egész magyarlakta terület négy zenedialektusterületre osztható fel: I. a dunántúli, II. a felső-magyarországi a Dunától és Tiszától északra, III. a tiszavidéki vagy nagy-alföldi és IV. az erdélyi (ideszámítva Bukovinát) zenedialektus terület . . . Megjegyzendő, hogy zenedialektusbeli eltérések csak az ún. régi stílus dallamanyagában észlelhetők." - állapítja meg Bartók. Tíz évvel később Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című, új tudományágat teremtő tanulmányában ismételten megállapítja: a magyar nyelvterületen mindenütt nagyjából ugyanazt az anyagot találjuk, csupán a régi pentaton dallamok mutatnak országrészenként csekély, lényeget nem érintő dialektusbeli eltéréseket".

2 A magyar népzenén belül többféle stílus él időben egymás mellett, térben pedig az egész nyelvterületre kiterjeszkedően. Kodály Zoltán A magyar népzene című munkájában 1937-ben már nagyobb fontosságot tulajdonít a táji sajátosságoknak, s ezt írja: „A néphagyományt nem szabad valami egységes, azonos halmazállapotú anyagnak képzelnünk. Mélyreható különbségek vannak életkor, társadalmi, vagyoni állapot, vallás, civilizáltság, vidék és nem szerint."

3 Kodály szerint a vidék szerinti különbség döntően tolja el az életkori, társadalmi megoszlás adta meghatározásokat. A vidéknek, tájnak dalkincset befolyásoló szerepét főként civilizáltságának fokában látja. Minél civilizáltabb egy vidék, annál jobban érvényesül dalkincsén, előadásmódján a városi hatás, és „régiesebb vidéken ugyanolyan társadalmi és életkorviszonyok közt sokkal értékesebb anyagot találunk, mint másutt."

4 Tanulmányában azonban Kodály is követi Bartók irányvonalát. Elsősorban az egyetemes magyar népzene különböző stílusjegyeket mutató rétegeit veszi részletes vizsgálat alá. Népdalgyűjtésünk kezdeti időszakában, mikor városon, meg a falun élő értelmiségek tudatában is a népies műdalok számítottak magyar dalnak, legfontosabb tennivaló a magyar népdal tudományos leírása volt, és annak bizonyítása, hogy ezekben a dalokban lehet megtalálnunk Keletről hozott sajátosan magyar zenénket. Az összegyűjtött népdalkincs ekkor még mennyiségileg is sokkal kevesebb volt, mint amennyivel ma rendelkezünk: Bartók 7800 népdal ismeretében fogalmazta meg megállapításait.

5 1937ben még Kodály sem tekinthetett át lényegesen nagyobb magyar népzenei anyagot. Alapvető munkáikban lefektetett tudományos megállapításaik súlya természetesen évtizedekig megszabta a magyar népzenekutatás irányát. A népdalok rendszerezése zenei stílusjegyeik alapján az egész magyar nyelvterületre kiterjedően történt és nem is igen fordult a figyelem a táji differenciáltság felé. Különösen állt ez a gyermekdalokra és az új stílusú népdalokra. Annyira kötötte kutatóinkat Bartók megállapítása, hogy akkor sem nézték ezt a problémát más szemmel, amikor az MTA adattárában több mint tízszeresére nőtt az összegyűjtött népdalok száma, és az egyes tájak is egyre gyakrabban jelentkeztek már saját népdalgyűjteményeikkel. Még 1973-ban az egyik legkitűnőbb