A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Fügedi Márta: A barkó rókaprémes mente viseletéhez

/. kép. Szentsimoni asszony rókamálas 2. kép. Domaházi asszony rókamálas mentében, zsinóros mentében. (Malonyai Dezső: (Paládi-Kovács Attila felvétele) A magyar nép művészete V. kötetében, 68. kép) tét.

y Palóc népköltemények c. könyvecskéje bevezetőjében Papp Gyula is kiemeli, hogy a fiatal palóc menyecskék legfőbb díszruhája a rókás mente.

10 A felföldi menteviselet legtovább a keleti palóc vidéken, a barkó területen őrződött meg. Itt az idős asszonyok még a 20. század első felében is viselték, és használaton kívüli, de megőrzött rókaprémes mente még az 1970-es években is előkerült. Paládi-Kovács Attila a barkó népcsoport etnikai sajátosságait elemző tanulmányában a rókaprémes mentéről, mint egyik barkó specifikumról ír: „Talán legféltettebb ruhadarabjuk volt a rókaprémes mente. Ez már a 18. században is a kisnemesi viselet jellegzetes darabja volt. A Felföldön sok helyen hordták, de talán a Hangony völgyében élt legtovább. A századforduló körül, évszázadunk első felében ez barkó specialitásnak látszott, s még néhány évvel ezelőtt is ép darabokat láthattunk." - írta 1968-ban." A barkó menteviseletre felfigyelt a magángyűjtő Déri György is, aki a századforduló környékén járt ezen a vidéken: „Barkócok nevet viselték az Ózd és Putnok közeli Gömör megyei katolikus palóc népek. Ilyen rókaprémes térdig érő mentét magyar honban csupán itt viseltek. Főleg a következő községekben viselték: Hangony, Domaháza. Szentsimon, Gömörpéterfalva, Vcncsellő, Velkenye, Dobfenék, Bolyok, Bást."

12 A barkó vidék településeit végigjárva a ma élő legidősebb nemzedék visszaemlékezéseiből a barkó menteviselet utolsó időszakának és eltűnésének sajátosságai a következőképpen körvonalazhatók: