A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Galuska Imre: A Borsod-Gömör-Kishonti cikkek (1595)

Kánonos könyveink műfaj szempontjából két részre oszthatók. Részben confessiók, másrészt kánonok, azaz jogszabályok, törvények. Főként ilyen, a közösség rendjét szabályozó végzések csokra a borsodi kánonos könyv is, hogy a tractusban mindenek ékesen és szép renddel folyjanak. Nem hiányzik azonban belőle a hitvallás sem. Mindjárt azzal kezdődik, hogy az eutaxia, az Isten Igéjével erősített rend a tudományban és erkölcsben szükséges. A második cikk azt mondja ki, hogy a vallás ügyében minden hatalmasság felett egyedül Istent féljük, s a következő, harmadik cikkely erről az egy igaz Istenről, mint Szentháromságról tesz vallást, és minden más eltérő tanítást a kiközösítés terhe alatt megtilt. Szépíróink, világi történetíróink közül nem egy a reformáció kálvinizmuson túli, szentháromságtagadó szárnyát tartja haladónak. Elég ha csak a Csillag a máglyán-ra gondolunk most. Kánonos könyveinknek lényeges része a Szentháromságról szóló vallástétel. Ez az alapja a keresztyénségnek. Enélkül visszafordulatot vesz a zsidózás vagy a deizmus felé. Az antitrinitárizmus tehát regresszió és nem progresszió. Ezért küzdöttek eleink annyire ellene. Bár püspöktelen volt a kerület, kánonos könyvünk Krisztus példájára és az apostolok rendeletére hivatkozással a IV. cikkelyben előírja, hogy az igehirdetők közül valaki püspökké - inkább kötelességére nézve elsővé - választassák. Ám a következő, V. articulusból kitűnik, hogy püspökön a seniort érti: „.. .a senior (vagy püspök) legyen példány a többiek előtt. " A törvénykönyvet magyarul közzétevője, Kiss Áron, így jellemzi: „Bizonyára közzsinatból bocsáttattak ki ezek is, mint az előbbiek: azért foglaljanak itten helyet. Különben ezek is egytartalmúak a többiekkel, csak a pénzbírság fordul elő gyakrabban bennök. És van még egy pár különlegességök: a XXVI. cikkben előírt vezekeltetése az egyházba visszakívánkozó kiközösítettnek, az úgynevezett templomi „Eklézsiakövetés" inquisitorikus módja; és a XXIX. cikkben kanonizált ördöngösök tana „gondoskodás azokról, kiket az ördög meglepett.

1

' (Ezek Kiss Áron megjegyzései.) A pénzbüntetésről a VI. articulus szól, mely a lelkészeknek a szénioruk iránti evangéliumszerű engedelmességet köti a lelkükre. „A büntetés pénzbírság legyen: először három, másodszor hat forint stb." A rendbírságot Borsod ma is alkalmazza, a Tiszáninnen pl. Zemplén is. Nem rossz fegyelmező eszköz ez. A XXVI. cikk kapcsán az inqusitorius szóból ne következtessünk holmi elmarasztalni való inkvizícióra. Egyszerűen arról a múlt században még meglévő eljárásról van szó, amellyel a megtérő bűnöst vissza lehetett (és kellett) venni a gyülekezetbe, azaz az úrvacsorai közösségbe. Még a múlt század második felében is mind a hat communió előtt kötelező consistoriális gyűlésen fel kellett tenni a kérdést: Van~e (Nincsen-e) valaki megbotránkoztató életű a gyülekezetben? S újabban már ez a felelet ismétlődött meg rá: „Senki sem jelentetett." Hát ez volt az az inqusitorius mód. A XXIX. cikk sem valamiféle „ördöngösök tanát" állítja fel, mint Kiss Áronnak, a fordítónak a megjegyzéséből gyaníthatnók. Az articulus egyszerűen arról szól, hogy ha a lelkipásztorokat a betegek vagy „ördög által meglepettek" hívják, „tartoznak hozzájuk elmenni, és őket az Isten igéjéből vigasztalni." Még én is ismertem férfiembereket, hallottam még többről - közöttük leszerelt katona nyalka huszár is, a falu első verekedője -, akiket éjjelente a boszorkányok megnyomtak vagy nyomkodtak. Sokat szenvedtek miatta, rettegtek az éjszakától. Kiss Áron püspök idejében a papok ilyennel már nemigen foglalkoztak. Gyermekkoromban a félős vagy álmukból felijedő gyerkőcöket a katolikus Németh nénihez vitték, aki rájuk olvasott, s ez használt. Kiss Áron, a kánonos könyvek tudós fordítója iskoláit a reformkorban végezte, a latin így második anyanyelve volt, de fordításában nem mindig találta meg a magyar megfelelőt. Itt csak egy, nem is a legbizonyítóbb példa: az ördög által megszállottak helyett így fordít: meglepettek. A kánonos könyv eredetijében maibb, modernebb.