A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)
MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Tóth Péter: Társadalom és városigazgatás Miskolcon a 18. század első felében
4. Végül feltűnő, hogy milyen sok írástudó, értelmiségi és hivatalnok jutott telekhez Miskolcon, különösen a zálogosítások első időszakában. Voltak közöttük papok (például Hevessy Mihály 1552-ben), uradalmi tisztségviselők (például Szintay Márton 1619ben és 1634-ben), valamint olyan személyek is, akiknek a neve utal az ilyesfajta foglalkozásra (Paksy Tamás deák 1583-ban, Pál deák 1591-ben, Tegzes János deák 1620-ban stb.) A birtoklást igazoló oklevelek kivonatolása során feljegyezték azoknak a nevét is, akik az iratokat bemutatták. A két lista összevetése - más forrásokkal együtt - azt igazolja, hogy a megszerzett telkeket, szőlőket és pinczéket tulajdonosaik szabadon örökítették, adták és vették, tehát tényleges tulajdonjogokkal rendelkeztek. Körvonalazódik továbbá egy másik jelenség is, amely szerint egyre több birtok halmozódott fel a középbirtokosok kezén: részint a már régebben itt lakókén (Szepessyek, Dőryek), részint pedig azokén, akik újabban települtek be (Aszalay, Bük, Muraközy és Borsy család). Végeredményben elmondhatjuk tehát, hogy a diósgyőri uradalom zálogbirtokosainak köszönhetően a 18. század elejére kialakult Miskolcon egy jobbágyokból, armalista és birtokos nemesekből, kézművesekből és írástudó értelmiségiekből álló társadalmi réteg, amely tényleges tulajdonjogokkal rendelkezett a jobbágytelkek és tartozékaik, valamint a szőlőbirtokok túlnyomó többsége fölött. Ennek a csoportnak állott legelsősorban az érdekében a város megváltása és vállalta is az azzal járó terheket, ámde nem egyforma mértékben, mivel a tulajdonosság minőségi szempontból nem különbözött lényegesen, mennyiségi szempontból azonban annál inkább. A kölcsönben felvett pénzösszeg tőkéjének és kamatainak a törlesztésével kapcsolatban ugyanis a város azt a határozatot hozta, hogy minden lakos birtokai értékének az arányában legyen köteles adózni, mégpedig egy, az összeírások alapján elkészített kivetés szerint a tartozékokkal is bíró telek után 40 forintot, a csak kenderfölddel bíró telek után 36 forintot, az appertinentiák nélküli telek után 25 forintot, egy kapás dézsmaadó szőlő után 4, szabad szőlő után 2 forintot, pincelyuk után 3, fél házas pince után 5, egész házas pince után 8 forintot. 9 - Bár egyelőre nem volt meg a lehetőségünk arra, hogy részleteiben kimutassuk, kire mennyi adót vetettek ki ezen limitatio alapján, annyi azonban az öszeírások átnézése után már az első pillanatban is nyilvánvaló, hogy sokszorosát fizette a 6 telekkel és 160 kapás szőlővel bíró Szepessy Pál, vagy a 4 telekkel és 140 kapás szőlővel bíró Boldizsár Zsigmond annak az összegnek, amelyet egy appertinentiák nélkül való telekkel és egy 8-10 kapás szőlővel rendelkező lakos fizetett (az arány körülbelül 12:1). Minden bizonnyal ennek az aránytalanságnak is a következménye egy rendkívül érdekes jelenség, amelyről az alábbiakban részletesebben kell beszélnünk. Már a 16. században is előfordult néha, hogy fontosabb határozatok meghozatalakor a gyűléseken a város tanácsának a tagjain kívül mások is részt vettek: például egyházi emberek vagy úgynevezett „nemes személyek", 1 " sőt, arra is van példa, hogy uradalmi tisztségviselők, vagy a szomszéd mezővárosok - Sajószentpéter, Sajókeresztúr, Szikszó - bírái voltak jelen." Az 1710-es évektől kezdve ez a gyakorlat általánossá válik: nem csupán az ünnepélyes keretek között megtartott tisztújító székeken, hanem gyakorlatilag minden tanácsülésen ott vannak, mégpedig mintegy testületként „potior uraimék", vagyis a tehetősebb lakosok. Jelenlegi ismereteink szerint ezeknek a tanácsüléseken rendszeresen részt vevő potioroknak sem a száma, sem pedig a feladatköre nem volt pontosan és írásban meghatározva; a város vezetésében betöltött szerepükre csupán a városkönyvben olvasható bejegyzésekből következtethetünk. Ami a számukat illeti: 1726. március 19-én például egy fontos statútum meghozatalában hatan vettek részt, 1728. december 28-án pedig
