A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Bencsik János: Miskolc társadalma a török hódoltságot követő évtizedben (1688-1703)

A testvérek közös háztartására is találhatunk példákat. Földesi István eötsöstül (1688), Gyarmati Mátyás, (majd) Az Eöcse (1691), Gyarmati Mátyás, Az Öcsének (1694), Szász Márton Eötstsöstül (1698). Ezek vérrokonok, de van példa a házassági rokonságra is: Jóczik Mihály (majd) A sógora, Szabó Miklós (majd) A sógorai (1691). Ez utóbbi eset talán felnőtt, de még nem házas férfiakra vonatkozhat. Bár kétségtelenül, de ritkán előfordul a következő családszerkezet: Buzogány Péter Annyostul (1692). Frank András (majd) a Nénnye (1691). A második változatban az azonos családtagok név szerinti felsorolása utal a lokális együttmaradásra. Míg az előbbiek nem tömegesek, az utóbbiak gyakrabban fordulnak elő, noha a véletlenszerűségnek is helyt kell adnunk ebben az esetben is. Cégény István, Cégény István, Cégény Péter, vagy Kota Péter, Kota Pál, Kota Márton (1678), Cyrus Gergely, Cyrus Istvánné, Cyrus János, Cyrus Péter vagy Bencsik Mihályné, Bencsik János, Bencsik Jánosné (1680), Gábri Mátyás, Gábri György, Gábri Miklós vagy Beke János, Beke István, Beke Márton (1688), (1688), Buzgány Péter, Buzgány Gáspár (1694), Vasadi János, Vasadi István, Vasadi György vagy Velezdi Mihály, Velezdi Márton, Velezdi János (1698). Érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy milyen szerephez jutottak a foglalkozást, elsősorban a kézművességet jelölő bejegyzések, illetve ragadványnévként való szerepeltetésük. Elöljáróban annyit, hogy korántsem találunk annyiszor, mint amennyire fontosnak ítélhetjük a városi léttel összefüggésben. Eközben 2 esetet mindenképpen kivételként kell kezelnünk. Az elsőről már szólottam is, amikor az 1698-as (5. sz.) konskripciót elemeztem. Abban ugyanis 80 kézművest szerepeltettek. Ennek kapcsán kimondhatjuk, hogy e névsorban a kézművességre utaló családnevek még az adott mesterséget is jelölik. Ugyanis a 10 varga mester közül 6-nak a vezetékneve is Varga. Hasonló az arány a szűcsök esetében is, 8 közül 5 neve Szűcs illetve Szőcs. A borbélyok közül 3 Borbély, 5 takács közül 4 Takács és az 5 gombkötőnek mindegyike Gombkötő családnevet viselt. Más a helyzet a kovácsmesterek dolgában. Az összeírok, s ennek előzményeként valószínűen a köznyelv is megelégedett azzal, hogy keresztnevükhöz tette a „kovács" jelölést. Ezt a gyakorlatot látszik erősíteni az 1678-as összeírás is, amikor Alsó (városrész) István kovács és Felső István kovács, továbbá Imre kovács és Péter kovács személyét így őrizték meg. Hogy miért e megkülönböztetés? - még magyarázatra szorul. A kovácsok száma ekkor jelentős, hiszen 1688-ban András, Imre, István (I.), István (II.) Márton, Mihály (I.), Mihály (II.) fordul elő a porciózók között. Egyébként más összeírásokban elszórtan történik utalás a kézművesek személyére. Ilyenek: Rubi molnár (1692), Mészáros Benke, Csapó Szabó János (uo.), Lessar molnárné (1794). Utalnak a foglalkozásra az özvegyek bejegyzésekor is: Bárczi Szabóné, Dako Vargáné vagy Kovács Szabóné. Felbukkannak a város íródeákjai is. Runyai Márton Deák, Kisini István Deák (1688); később így is, hogy Deák Runnyai Márton. Emellett utalás történik néhány esetben arra is, hogy valamely porciózó személy a mesterré válás során „legény" státusra érdemes, vagyis mesterlegény az adott szakmában. Genge Gergely Legénye vagy a Gombkötő Legények (1692), illetve Rácz Mihály (majd) A legénye (külön tételben 1694). Sajátos területe a foglalkozásoknak a pásztorkodás. Többször nem is említik név szerint az illető pásztort, megelégednek jelzésével. A Ménes Pásztor (1692), Gulyásné, A juhászné, Az ökör csordásnak (ti. a tehene) Deőri úr juhásza; tanulságos a következő felsorolás: Bik László ur (1.), A juhásza (2.), A jobbágya (3.). (1694) Szórványosan ugyan, de találhatunk névvel említett pásztorokat is: Dobrosi István juhász (1698). Előfordulnak más név nélkül felsorolt személyek is, kikről csak annyit tudunk meg, hogy Pályinkás ember vagy A korcsmáros (1694), A sütő Asszony (1698).