A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Takács Péter-Udvari István: A parasztok életmódja a Felsö-Ciróka völgyében Mária Terézia úrbérrendezésekor

A Felső-Ciróka-völgyének települései (Takács Eszter rajza) ban lévő állataikat szétszórták a környező falvakba, vagy hogy kisebb legyen a lakosság fájdalma, Prágába, Pozsonyba, Kassára, Eperjesre költözhettek . . . Mivel mindez már megtörtént, nem a falvakért, nem is a bennük lakó emberekért, de nem is ellenük, csupán róluk, pontosabban őseik életéről szól a mi tanulmányunk. A mű visszafordíthatatlan. Ilyen természeti átrendezések nem egy-két évre, nem is egy-két évtizedre, többnyire örök időkre, de legalább félezer esztendőre készülnek. Tudják ezt a politikusok éppúgy, mint a geológusok, vízügyi szakemberek. Egy ilyen beruházás után nincs többé lakossági, történelmi, közösségbeli kontinuitás. A huszadik század emberének közép-európai sorsában megpörkölődött gondolkozók számára ez már nem meglepő. A korlátlan államhatalom nem is gondol már ilyesmire, az emberi lélek boldog és keserves fényűzéseire. Technokraták pedig szállítják az okos érveket. Csatlakoznak hozzájuk geológusok, vízügyi szakemberek, és lejtők dőlésszögében, talajok rétegezettségének feltárásában, vonalak, pontok, számítások, gazdaságossági érvek megdönthetetlen adalékaival hiába vitázna a humánum. Mikor a Felső-Ciróka völgyeit valach-jogon

2 „megülték" ruszin pásztorok, talán föl sem figyeltek arra, hogy az általuk meglakott völgyek egy csodálatosan zárt régiót alkotnak. Kicsit metaforizálva rögök, patakok, erdők, legelők, falvak, utak világát, Isten egymáshoz illesztett két tenyerébe telepedtek meg, ahol volt maguknak és állataiknak víz, juhaiknak legelő, teheneiknek, ökreiknek, lovaiknak rét, disznaiknak bükkmakk többnyire ingyen; ahol szelektől, viharoktól hegygerincek védték őket, és az összefutó patakok vízimalmot épp-