A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Páll István: 18. századi adatok a Zemplén és Szabolcs megye közötti építőkő-forgalomhoz és tokaji átkelő szerepéhez
maga árulta ugyan Borkó Uram, de az hajdú szedte az árát és oda is veszet mind contrabandába." 6 Az itt tárgyalandó iratok szerint is a tokaji hídon való vám nélküli szállítás okozott gondot. 7 Vay László Golopon székelő, ám a Szabolcs megyei Keresztúton (ma Kótaj) is birtokkal rendelkező „óbester" 1780-ban keresztúti építkezéseihez 66 öl (bodrog)keresztúri kő szállításáról egyezett meg három nyíregyházi szekeressel, azzal a feltétellel, hogy „Az Tokay hídon szabad által menését az M. Uraság magára válallya". (Lásd az 1. sz. mellékletet!) Az iratok tanúsága szerint egy félreértés miatt a szekeresek egy hétig álltak a tokaji híd előtt majd pedig Királytelken (ma Nyírtelek), míg az úr nem intézkedett (ugyanis a szekeresek bérfuvarosnak vallották magukat a vámháznál, s mint ilyeneket, nem illette őket vámmentesség). (Lásd a 2. sz. mellékletet!) A május 3-i, nyíregyházi bíráknak írt levél és a 4-én kiállított menetlevél tényként hivatkozik a kamara illetékeseivel történt megállapodásra a hídon oda-vissza való szabad átkelésre. (Lásd a 3. sz. mellékletet!) (A vámmentes építőkő-szállításra egyébként más példánk is van a 18. század végéről, s ez arra utal, hogy bevett szokás lehetett az egyházi épületek építéséhez adott efféle kamarai kedvezmény. 8 ) A kőszállítás - úgy tűnik - ekkor valóban megindult, hiszen a dátumok tanúsága szerint május 9-én újabb 10 magyar forintot vettek fel előpénzként a fuvarosok az uraságtól, „ámbár nem tartozott volna véle, míg meg nem hordják". Egy június 18-án kelt újabb menetlevélben az útvonal megváltoztatását és a (üsza)löki réven való átkelést „az útnak jobb voltára nézve" rendeli el Vay László. (Lásd a 4. sz. mellékletet!) Nem tudni, hogy valóban ez volt-e az igazi ok a jóval közelebbi tokaji hídon való átkelés helyett a távoli tiszalöki révet választani a nehéz teherrel vonuló szekérkaravánnak, hiszen Tokajban egy 1771-es feljegyzés szerint „két révészt tart a tokaji dominium és hidast, hogy a mikoron a hídon nem lehetne járni, tehát a hidason szálítanának át mindent", 9 de az biztos, hogy a szállítás még július elején is folyt (miként arra a július l-jén „a csapszékrül acceptálódott" 96 dénár és a július 3-án a bérbe megadott 30 magyar forint és 76 dénár tanúskodik). Bizonyára a vámszedők is ekként gondolkodtak, amikor perre került a dolog a kőszállítás ügyében. A bodrogkeresztúri kő felhasználása a Szabolcs megyei építkezéseken a XIX. században is folytatódott," 1 s ez nagyrészt az ottani kő könnyen faragható, megmunkálható voltának köszönhető. Bár egy múlt század végi megjegyzés szerint „e kövek felettébb likacsosak lévén magukba szívták a talajvizet, minek következtében az épületek nem voltak tartósak"," felhasználásuk a legutóbbi időkig igen jelentős volt területünk lakóházainak és közösségi épületeinek alapozásánál. PÁLL ISTVÁN JEGYZETEK 1. Páll István: Tégla- és cserépégetés Szabolcs megyében a XIX. század első felében. In: Múzeumi Kurír 1986. 50. sz. 66-71. 2. Cseri Miklós: Az építőanyag, mint az árucsere tárgya. In: Árucsere és migráció. A Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai XVIII. Miskolc, 1986. 218. 3. Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén. Szentendre, 1987. 16. 4. Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár (a továbbiakban: SzSzMLt) IV. A. 9. Fase. XXII. N" 27. 5. Páll István: A hegyaljai városok szabolcsi vonzáskörzete a XVIII. század második felében. In: Borsodi Művelődés, 1987. 3. sz. 49. 6. SzSzMLt. IV. A. 9. Fase. VII. N" 5. 7. Az egész peranyag levéltári jelzete: SzSzMLt. IV. A. 9. Fase. XXII. N" 83. 8. Bökönybe pl. 1796-ban a tervezett templomépítcshcz 100 öl terméskő vámmentes szállítását engedélyezte a kincstár a tokaji hídon. {Entz Géza szerk.: Szabolcs-Szatmár megye műemlékei I. Budapest, 1986. 311.) 9. SzSzMLt. IV. A. 9. Fase. XXII. N"27. 10. Pl. Apagyra 1839 júliusában a torony alapozásához Bodrogkeresztúrból hoztak követ (Entz Géza i. m. 262.),
