A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Galuska Imre: Egy canonica visitatio a türelmi rendelet előtt

kezdett beszélni, de a prédikátor nem értette át, hogy hova is akar kilyukadni, ezért azt felelte, hogy a keresztségben kifestetik - kiábrázoltatik - embernek mind a Krisztussal való halála, mind az ővele való megelevenedése: míg a megkereszteltetett a víz alatt vagyon, addig a Krisztussal megholtnak, midőn pedig a vizek közül felüti magát, a Krisztussal feltámadottnak censeáltatik. Most már csak néhány kérdése maradt a püspöknek a prédikátorhoz: - Mi követte a bűnt? - A büntetés. - Nem, nem! Közelebb mi követte a bűnt? - Azaz közvetlen. Megint csak ez volt a válasz: - A bűnnek consequense a büntetés. Erre ezt mondta: Nem, mert a bűnt közvetlenül az Isten jókedvéből való kiesés követte, és ezt követte osztán a büntetés. - Igaz,igaz! - Mi által vétetik be az ember az Isten jókedvébe? - A Krisztus által, megerősíttetik pedig abban a keresztség által. Ezzel vége lett Lukács István szikszói első prédikátor censurájának. Volt a vizsgálatban valami a régi hitvitákból, eltekintve az egyik fél aránytalan fölényétől, már csak az asszisztenciára nézve is. Elképzeltetően érzékelteti velünk a vizitálás légkörét a vizitálás szenvedő alanya, maga Lukács István, eme szavaival: „Mindezeket pedig morose vitte véghez (ti. a püspök, zsémbcs haraggal), minden feleleteimet megnevette, hasonlóképpen a vele volt sok plébánusok is, és a templomban való sok pápisták." Mikor készült kimenni a templomból, a kórusban a Szűz Mária énekével kedveskedtek neki. A püspök megismerte: - A „Magnifica"! - De megszólalt az izgága káplán: Hát hiszen nem tartja kegyelmetek Szűz Máriát boldogságosnak! - Mi bizony tartjuk - mondta a szikszói prédikátor. - Tudom, hogy a lutheránusok tartják, de kegyelmetek nem tartja. Tudok olyan papot a Nyírben, aki nem tartja. Ha tartja kegyelmetek, miért nem mondják az Idvez légy Máriát? - Mi bizony mondjuk - válaszolta Lukács István -, prédikációkban is prédikáljuk, járatos énekbe is foglalva vagyon nálunk: „Küldé az Úr Isten Hűséges szolgáját . . . Etc." Erre megszólalt Fekete Zsigmond uram is: - Tartjuk, de mi bizony nem imádjuk! - Mire megszólalt a püspök, őkegyelme felé fordulva: - Az angyal elmondhatta, hát kend nem mondhatja el? Kevélyebb kend az angyalnál. - Ezzel kiment a templomból, és hintója a kisebbik parókia udvarára hajtatott. Követte pedig nagy sokaság, úgyhogy mind a ház, mind az udvar megtelt emberekkel. Bemenvén a házba, leült a lócára, és Mokri uram elibe tett néhány soron kívüli kérdés után, mint: régen lakik-e kend itt, honnan jött kend ide? stb., a kassai plébánoshoz fordult, hogy a másodpapot, Mokrit ő censeálja: - Lássuk, egy értelemben vannak-e, mert amint észrevettem, a miskolci prédikátorok nem egy értelemben vannak. A kassai plébános kezdte is a censurât, de a püspök kivette a szájából, és maga vitte véghez. Ezután azt mondta: Menjünk már az oskolába. Erre Lukács István, az első pap így szólt: - Méltóztassék már excellentiád az én lakóházamat is megtekinteni! - De a püspök csak ment az oskolába, a sokaság oda is utána. A mester, azaz a tanító az iskolásgyermekek serege előtt fogadta egy kis latin szónoklattal - orációcskával - a tornác alatt meg-