A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Imrik Sedlák (Hrsg.): Pavel Jozef Safárik a slovenské národné obrodenie (Ujváry Zoltán)

áthatotta a „szláv testvériség" gondolata. Idevonatkozóan tanulságos idéznünk egy részletet az első szláv kongresszuson (1848) elhangzott beszédéből, amelynek magyarellenes éle is van. Sajnos, az ilyen szólamáradat tápot adott és ad napjainkig a tudományban is a nacionalista megnyilvánulásokra: „Azt mondják rólunk, hogy nem vagyunk képesek a szabadságra, hogy nem vagyunk képesek a magasabb politikai életre! - És miért? Csak azért, mert szlávok vagyunk! Ha nem cselekszünk ügy, amint ők akarják, azaz, ha nem akarunk germánokká, magyarokká, olaszokká lenni, akkor barbároknak neveznek. Ha pedig igazán művelődni akarunk, azaz, ha tősgyökeres szlávok akarunk lenni, akkor hazaárulóknak és a szabadság ellenségeinek neveznek minket! Ennek végét kell szakítani! Itt van az elhatározás órája! Isten és lelkiismeretünk ellen nem vétkeztünk, de ez többé a világ bírói széke előtt nem bír érvénnyel. Vagy tettel tisztázzuk magunkat, s bizonyítsuk be, hogy a szabadságra mi is hivatva vagyunk, vagy legyünk mihamarább németekké, magyarokká, olaszokká, hogy a nemzeteknek ne legyünk többé terhére s ne szolgáltassunk többé okot azok bosszantására. Vagy vigyük oda ügyünket, hogy büszkén mondhatjuk: én szláv vagyok!. Vagy szűnjünk meg szlávok lenni!" Safárik tudósi nagysága nem vitatható. Korának kiemelkedő egyénisége volt. (Sokszínűségét mutatja, hogy pályája elején verseskötete is megjelent.) Munkásságában számunkra elsősorban a néphagyományra, népköltészetre vonatkozó irásai érdemelnek figyelmet. Különösen jelentős a szlovák népdalok gyűjteménye (Písné svéiské lidu slovenského v Uhrich). Az anyanyelven megjelent több mint kétszáz népdal jóval megelőzte az első magyar népdalkiadványt. Az első kötet 1823-ban, a második 1827-ben jelent meg. A második kötethez Safárik írt előszót, amelyben szinte áhítattal szól a szlovák népköltészet szépségéről. (Később a gyűjtemény dalait Szeberényi Lajos és Lehoczky Tivadar magyarra fordította, és a Kisfaludy Társaság megjelentette 1866-ban.) Prágában rövid ideig egy hetilapot szerkesztett, amelyben több néprajzi cikket közölt, így pl. a tátrai huculokról, a lengyel, kisorosz aratási ünnepekről, az oroszok játékairól és mulatságairól stb. Tanulságosak a régi szlávokról írt munkájának etnográfiai vonatkozásai is. Összességében azt mondhatjuk, hogy Safárik munkássága számunkra elsősorban tudománytörténeti jelentőségű. A nemzeti ébredés, önismeret kiemelkedő szláv egyéniségeként tekinthetünk rá. A múlt századi magyar reformkor hasonló törekvéseivel való párhuzamok teszik teljessé a róla kialakult képet. A szlovák származású tudós bizonyára csodálkozna, hogy nem a tisztán szlovák lakosságú szülőfaluját nevezték cl róla, hanem egy ősi magyar települést, ahol Trianon előtt egyetlen szlovák sem élt, - talán tiltakozna is. UJVÁRY ZOLTÁN