A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

70 ÉVE HUNYT EL LÉVAY JÓZSEF - Zimányi Katalin: Újabb Lévay-kéziratok

összeroppant volna. Ami pedig nagy hiba a monumentalitás szempontjából, hiszen ha történetesen alacsony emberke lett volna is Lévay, a szobrásznak idealizálnia kellett volna az alakot." Hajdú Béla - mint három évtized múltán a Herman Ottó szobornál is - a posztamens kis méretét kifogásolja. A Kossuth, Szemere és Deák történeti-romantikus, klasszicizáló szobrok monumentális talapzatához képest a Lévay-szobor földközelsége valóban szembetűnő, de Hajdú Bélának is meg kellett még érnie a „földszintes", talapzat nélküli szobrokat Miskolcon. KÁRPÁTI BÉLA Újabb Lévay kéziratok Az Új Kilátó Irodalompártoló Egyesület egyik alapító tagja örökös tagsági alapítványként adta ajándékba az egyesületnek eddig családjában őrzött Lévay-kéziratokat. Lévay József (1825-1918) Miskolc és Sajószentpéter költője volt. Élete javarészét városunkban élte le, de ezer szállal kapcsolódott Sajószentpéterhez-szülőfalujához is. Volt joggyakornok Szemere Bertalan mellett, újságszerkesztő a Közlönynél, szerkesztőségi tag a Pesti Naplónál, majd már Miskolcon gimnáziumi tanár, 1865-1894 között Borsod megye főjegyzője, 1895-ben megyei alispán. 93 éves korában hunyt el Miskolcon, temetésére Sajószentpéteren került sor. Élete végéig köztiszteletnek örvendő, közkedvelt költő volt. Költeményeit 1852-ben, 1856-ban, 1881-ben, 1897-ben és 1909ben adta ki kötet formájában. Halála után is megjelent egy kötete, 1925-ben, amit Voinovich Géza rendezett sajtó alá. A most közkinccsé vált kéziratok között egy magánlevél: „Fecskefészek. Szentpéteri emlék Mariskának", dátum: 1897. VIII. 23. „Elnézem, mily kevés kell a boldogságra annak a kinek semmije sincsen. Van itt egy földhöz tapadt szegény család: apa, anya és felnőtt fiú. Állandó kísérőjök a nyomor, egyedüli támaszok két kezök munkája, istentől kapott egyetlen kincsök a jó egészség. Súlyos munka után érdemelt napszámból tengetik élctöket napról napra. Idegen fészek alatt hajtják le fejüket, ha napi fáradalmaikból késő cstye visszatérnek. Csak mint egy utolérhetetlen álom jelenik meg olykor vágyaik előtt ennek vagy amannak bírása. Ha nekik is adna az isten valaha egy tyúkot, egy malaczkát, egy szamarat, vagy egy riska tehénkét, vagy-óh uram, ne vígy a kísértésbe - egy bogár-hátú szalmaviskót. És íme az isten erős, hatalmas és kegyelmes. Sok nehéz év fáradalma, nélkülözése és takarékossága forintokká nevelné nálok a krajezárokat. Nem merik azt egyetlen záros helyökön: a láda fiába tartani. A vászon-zacskóba gondosan bekötözve éjjel-nappal nyakában hódja azt a szegény asszony. Mert ő a gondosabb, ő a megbízhatóbb. Lefekvés előtt minden cstve megszámlálja s minden forint eszébe juttatja a verejtéket, az éhséget és szomjúságot melyuc az került. S valóban c nyár kezdetén már lakház szerzésére is gondoltak. Megvásárolták az én húgom tágas kertjének kiszögellő részét, néhány négy-szegölnyi területen s azonnal el kezdették ott az építkezést. Igen ám, az építkezést! Felásták ott a földet. Szalmával vegyítve sarat készítettek belőle. Rakni kezdették a vert falu fecskefészket: egy szűk szobácskát, egy parányi pitvarral. Magok forgolódnak körülte, épen mint a fecskék. Tervezők, építők és lakók önmagok. Pár hét múlva tető alá is kerülhet; de mint látszik még mind a szarufa, mind a lécz, mind a fedő szalma isten kezében van. Hanem az ősz végén azért minden valószínűség szerint bele költöznek. Onnan nézik majd, eddig nem ismert nyugalommal, mint dühöng a zordon tél odakint. Szinte hihetetlennek, szinte egy megvalósult álomnak látszik előttök, hogy ez a szilárd és nyugodalmas kis fészek, valóban az ő tulajdonuk, kizárólag az övék, melyhez senkinek semmi köze, mely ezután már őket is látható és érezhető kötelékkel fűzi e földhöz, a kerek világhoz, holott a világ naponként megújuló keservei őket eddig csak arra intettek, hogy állandó és szilárd helyet ne a földön, hanem csak az égben reméljenek! Most újra fel fog éledni sárfészkök enyhében a remény, erősbödni fog a szertet és a munkakedv és leszáll hozzájok bátorítőnak és vígasztalónak maga a jóságos Isten! és megadja nekik a tyúkot, a malaczkát s tatán egykor még a riska tehenet is! VI 11/23 97 LT