A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Hankóczi Gyula: „Matyó kalap a bridzskártyán" (Újságcikkek a mezőkövesdi viselet történetéhez)

nogramot használt, valószínű, hogy Bayer Róbert gimnáziumigazgató nevének rövidítése ez.

6 „. . . Természetes, hogy a népviselet formái sem állandók, ezek is változnak az idők folyamán. Különösen három tényező idézheti elő a változásokat. Első tényező a gazdasági helyzet. A jólét díszít, a szegénység egyszerűsít. Második tényező a népből való egyeseknek szeszélye, hiúsága, esetleg különcködése, amelyet a tömeg magáévá tesz. Ehhez a tényezőhöz számítható a népviseleti darabokat iparszerűen előállítóknak az emberek gyengéit kihasználni tudó üzleties ráhatása. Ezt a második tényezőt rövidesen (sic!) divatnak nevezzük, amelynek a népviseletnél is bőven jut szerep. A harmadik tényező a népen kívülálló, tanultabb egyéneknek vagy intézményeknek okos, esetleg oktalan befolyása. Ehhez a harmadik tényezőhöz tartozhatik, például egy újságcikk is. Ezeknek az átalakító tényezőknek alá volt vetve a matyó népviselet is. Csalódik tehát az, aki azt hiszi, hogy a legutóbbi évtizedek színpompás matyó népviselete nagyon régi múltra tekinthet vissza. Vannak a matyó népviseletnek elemei, amelyeknek eredetéig sem a közvetlen kortársak emlékezete, sem a hagyomány útján visszamenni nem tudunk, amelyekre a nép legöregebbjei is csak azt mondják: »ez mindig volt«. Ilyen a matyó népnél a nők kuzsuja vagy ködmönje, az asszonyok fején a »tok«, ilyen a férfiaknál a gatya és a pitykés lajbi, továbbá a legények ingjénél (sic!) a mellen, nyakon és vállfolton a színes hímzés. Ezek a népviseleti elemek is ki voltak téve ugyan némi, de jelentéktelen változásoknak azért, ezeket nevezhetjük ősi matyó népviseleti elemeknek. Minden egyéb népviseleti darab olyan nagy átalakuláson ment át, vagy kimutathatóan olyan későn lépett be, hogy semmiképpen nem mondhatjuk róluk, hogy ősi elemek. Bizonyos, hogy például a díszesen hímzett sure, amely az utolsó évtizedek folyamán a matyó népviseletnek legszebb és legjellegzetesebb darabja volt és ma is még az, mindössze 52 éves múltra tekinthet vissza, s így nem lehet ősinek nevezni. Azonban ez a sure itt született, sehol másutt nem viselik ebben a formában; sőt, még pontosan meg tudjuk mondani, ki varrt és ki viselt itt legelőször ilyent. Állíthatja-e valaki azt, hogy a hímzett sure nem eredeti matyó népviseleti darab, csak azért, mert nem ősi? Ugyebár ilyen állítást senki sem kísérelne meg komolyan. Pedig úgy vagyunk a mostani matyó legénykalappal is. Ezt a kalapot itt, Mezőkövesden 1901-ben, legkésőbb 1902-ben rendelte meg helybeli kalaposnál az egyik mezőkövesdi gazdalegény. Nem is nevette ki akkor senki, sőt! Amint annak idején az ő apja tette akaratlanul és igen gyorsan általános divattá a díszesen hímzett ünnepi sure viselését, úgy tette ő maga a mai matyó kalapot általában (sic!) használt kalappá rövid egy év alatt. Nem is volt semmi szükség arra, hogy . . . testi hibáját fedje ezzel a magas kalappal, mert valóban hibátlan, derék fiú volt, derék katona is lett belőle. De volt benne akaratos és különcködő természet, fiatal legényke volt még és kicsit alacsonyabb növésű az átlagosnál. Úgy mondják a hozzá legközelebb állók, akik jól ismerték, hogy talán a magas és fejtetőn álló kalappal óhajtotta elérni azt, hogy magasabbnak lássék. Ismertem magam is, most az ötvenedik esztendejében járhat, ma is él. Sajnos, nagyon távol van Mezőkövesdtől, ezért nem tudjuk tőle közvetlenül megkérdezni, maga találta e ki a növesztésnek ezt a formáját, vagy pedig a kalapossal együttesen jöttek rá. De ez nem is lényeges, mert az bizonyos, hogy a mai, körülbelül 34 év óta általánosan viselt matyó legénykalap itt született Mezőkövesden, sehol az országban nem használják másutt, jellegzetes darabja a mezőkövesdi népviseletnek, szóval valóban eredeti matyó kalap. Az a legény, aki divatba hozta, talán élő svábot sem látott, nemhogy tőle vette volna kalapjának formáját. Bizonyos az is, hogy a szép számú mezőkövesdi kalaposmester itt, helyben készítette és nem Németországból hozatta a kalapokat. Ma természetcsen, mint minden tömegesen szükséges áru, a matyó kalap készítése is átment jórészben a gyár kezébe. A M. U. (Mezőkövesdi Újság - kiegészítés: H. Gy.) cikkének állítása, hogy az árvalányhajbokrétás pörge kalap az igazi, ősi, eredeti matyó viselet, nagyon is kétséges. Amennyire a múlt században vissza lehet menni, a pántlikás kalap volt használatban Mezőkövesden. Alacsony, féldinnye alakú tetőből és keskeny, egyenes karimából állott ez a kalap, amelyről hátul színes selyempántlika csüngött le többnyire két ágban és végén rézrojttal. A pántlika 30-40, néha 50 cm hosszú is volt. A kalap mellett tolldísz is volt. 1889 táján jött divatba egy egészen újfajta kalap: a bevágott tetejű, széles, felkunkorodó karimájú fekete kalap, az úgynevezett »gombaros« kalap. Erről már nem csüngött pántlika és a legényeké abban különbözött csak a házas emberekétől, hogy a legények kalapja mellett bőségesen volt »tollyu« dísz. Ezt a gombáros kalapot viselték a matyók a millenáris kiállítás alkalmával is, ahol a szirákiakkal láttam őket együtt, a kiállítási falu borsodi házában. Ez a kalap azonban alig valamivel élt tovább egy évtizednél a matyó legények fején, mert leszorította innen a mai matyó legénykalap. Megállapítható az, hogy magában véve bármennyire szép és valóban ízléses és bármennyire magyar is az árvalányhajbokrétás pörge kalap, az mégsem volt soha eredeti matyó viselet. Igen, megtörtént valóban néhányszor Mezőkövesden, hogy egyes matyó legények, sőt legénycsoportok a kalapjuk mellé tett árvalányhajbokrétával jelentek meg az alkalmi »ivó« összejövetelen. De ilyenkor az összejövetel mindig verekedéssel végződött, mert a többi legény hátulról alágyújtott az árvalányhajnak. A matyó legénykalap dísze mindig tolldísz volt, kiegészítve időnként rózsával, művirággal, rezgővel. A legfőbb divatváltozás éppen a tollyúnak minősége, alakja volt. Szerepelt a darutól!, a strucctoll . . ., a fácántoll. . ., a csík-tolyú (gémtoll), meg azután ezeknek olcsóbb utánzásaként a lúdtollból készült, különféle módon vágott és - nemzeti színre is - festett tolldíszek. Ezek a tolldíszek részben még a mai kalapnál is szerepeltek eleinte, és csak a világháború után mentek ki fokozatosan a divatból. Elhihető az, hogy vannak a múlt századból való képek, amelyeken a matyó legény árvalányhajjal szerepel, dc talán ide is csak úgy került az árvalányhaj, mint a bridzskártya matyó legényének kalapjára: a művész elképzeléséből, cs nem a valóságból.