A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A gépi cséplés Karcsán

resztfát is. A szekér aljába ponyvát rögzített a pergő szemek felfogására. A vendégoldalrúd elejére erősítette a termény lekötésére szolgáló két hosszúkötelet. A kötél végére csigát fűztek, hogy feszesebben tudják majd lekötni a szekérre rakott terményt. Miután mindezekkel elkészültek, megkezdődhetett a hordás. A faluban a termés behordása a rokonság összefogásával történt. Ritka volt az a család, amely ezt a munkát egyedül végezte. Rendszerint a közeli rokonság fogott össze (testvérek, komák), s a hordást mindig annál kezdték, akihez a cséplőgép hamarabb kerülhetett. Ez az összefogás egészen az 1960-as évekig fennállt. A hordás alkalmával minden szekérhez két ember kellett. Az egyik a földről feladta a kévéket, a másik pedig rakta a szekeret. Otthon is az egyik a szekérről az asztagra adogatta a kévéket, a másik pedig rakta az asztagot. Mivel azonban nem mindenki tudott asztagot rakni, ezért ha három szekérrel hordtak, az asztagrakó mindig a közelebbi földre ment terményért, vagy ha erre nem volt lehetőség, akkor otthon maradt. Ilyenkor ha az egyik szekér megrakásához nem volt ember, úgy osztották be a munkát, hogy két szekér ment egy helyre, s nem négyen, hanem csak hárman mentek vele. Egyikük rakta a szekeret, a másik kettő pedig feladta a földről a kévéket. Szekeret rakattak serdülővel, nővel, de a kévék feladását mindig az erősebb végezte ugyanúgy, mint az asztagnál is mindig a lerakodást végezte az erősebb munkás. A kévéket a mezőn villával adták fel a szekérre, de a szekeret kézzel rakta mindenki. Ugyanúgy a szekérről az asztagra is villával adták a kévéket, és ha nagyobb volt az asztag, az az ember, aki az asztagrakóhoz továbbította a kévét, ugyancsak villát használt, de aki rakta az asztagot, kézzel rakta. A szekér megrakásának megvolt a maga rendje. A rakodásnál először a szekérderekat rakták meg. A szekér első saroglyájára torzsokkal kifelé három kévét tettek, a hátsó saroglyára is ugyanennyi került. Ezután a közepét is berakták úgy, hogy a kalászos rész ráfeküdt a saroglyákra tett kévékre, s a szekér aljában torzsokkal szembekerült 3-3 kéve. így a szekér aljára 12 kéve került. Erre került ugyanúgy, mint az aljára négyszer három kéve, vagyis a szekérderékban összesen 24 kéve volt. Ezután a bérfán keresztültették a két keresztfát, s erre került párhuzamosan a két bérfával a két vendégoldal. A vendégoldalra azután sorban rárakták a kévéket torzsokkal kifelé úgy, hogy a kévék kötele a vendégoldalra kerüljön. A két sor kéve közepét hosszában fektetett kévékkel bélelték. Ezután új sort raktak, majd újra béleltek. Mindig az igavonó erejétől, a szekér teherbírásától, az út minőségétől függött, hogy hány kereszt terményt raktak fel. Ha tehénnel hordtak, 4-5 keresztet, lóval, ökörrel 5-6 keresztet raktak, de volt olyan gazda is, aki 10-12 keresztet is felpakolt. Erre azonban csak akkor került sor, ha a falutól távolabbi szántóföldről kellett szállítani, s nem akartak kétszer fordulni. A megrakott szekeret kötéllel kötötték le. A kötélre kötött csiga azt a célt szolgálta, hogy ennek segítségével szorosabbra tudták húzni a kötelet. Ezt átlósan kötötték. Úgy, hogy a bal oldali vendégoldalrúd elejére kötött kötelet a jobb oldali vendégoldal hátulján húzták feszesre. A szérűn az asztag helyét mindig az határozta meg, hogy a cséplés alkalmával hová kerül majd a szalmakazal. Igyekeztek az asztagot a leendő szalmakazaltól úgy megkezdeni, hogy a cséplés alkalmával ne kelljen messzire viliázni a szalmát. Amikor pedig a cséplőgarnitúra elevátorral gyarapodott, olyan távolságra rakták a leendő szalmakazaltól az asztagot, hogy az elevátor éppen a kazalig vigye a szalmát. Az asztag alakja hosszúkás volt, a két végénél kerekre gömbölyítve. A hordás megkezdése, illetve az első szekér termény lerakása előtt az asztag fenekére szalmát tettek. Ez a szalmamennyiség 30-40 centiméter magas volt. Ezután következett az asztag rakása. Az asztagrakó körberakta a széleit egy sor kévével úgy, hogy a kévék torzsoka kifelé