A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Takács Péter-Udvari István: A parasztok életmódja a Felsö-Ciróka völgyében Mária Terézia úrbérrendezésekor

szerzési lehetőségről némán hallgatnak Szmolnik úrbéresei. Termékeiket és fölös „jószágaikat" Homonnán adják el Zuella lakói is. Háziiparról csak a kenderáztatással kapcsolatban tesznek említést. Mégsem járunk messze a valóságtól, ha feltételezzük, hogy a Felső-Ciróka-völgy mindezen községeiben fontos szerepet tulajdonítunk mind a háziiparban, piacozásban, táplálkozásban, a lakosság megélhetési forrásai között a juhászainak. Juhok mellett a sertéseket kell még megemlítenünk ebben a bükkövezethez tartozó térségben. A makkoltatásról, mint lehetőségről egyedül Osztroznica és Nechválpolyánka lakói hallgattak. A többi községben ingyen makkoltathattak a lakosok. Maguk fogyasztására, eladásra is tenyésztettek hát sertést, feltételezhetően fölös számban, amiből ugyancsak jól pénzelhettek, és táplálkozási szokásaikat is minden bizonynyal jelentősen befolyásolta a rendelkezésükre álló disznóhús, zsiradék.

23 A sertés-, juh-, szarvasmarhatartás, lónevelés mellett a földesuraknak adandó tojás, liba, tyúk és egyéb ajándék bizonyítja, hogy házi szárnyasokat is bőven tartottak a hét község lakói, melyek - piac hiányában - jövedelmüket alig-alig gyarapították, de táplálkozásukban ezek is fontos szerepet játszottak. A posztókészítés mellett fontos háziipari tevékenység volt a lakosság foglalatossága között a kenderfeldolgozás. Három község - Osztroznica, Ruszka, Sztarina cum Dara - lakói rendszeres zsákadásra kötelezettek, de minden település úrbéreseinek vallomásában szerepel a kendertermeléssel kapcsolatos mozzanat. Kendert mindenütt áztatnak, s ehhez megfelelő vizük van. Ezen erdőben gazdag, fában bővelkedő vidéken természetesnek kell vennünk a fafeldolgozást, mint háziipari tevékenységet. A 18. században szinte biztosra vehető, hogy minden falu fából építkezett, faházakban lakott. Külön erről nem szólnak. Áttételesen utalnak csak erre Nechválpolyánka lakói, akik paraszti vallomásaik során hangsúlyozzák, hogy a közeli időben „tűzkár érte" településüket, s most az erdő fájából építkeznek. A másik mozzanat, ami a fafeldolgozásra utal, hogy Zuella lakói évenként két szekeret kötelesek adni uruknak: egyiket szüretre, a másikat zsindely alá. A határukban hasított zsindelyt Homonnára kellett szállítaniuk. Tételezzük fel, hogy a lakosok közül sokan értettek a famegmunkáláshoz, és nemcsak házat ácsoltak, zsindelyt hasítottak, hanem egyéb faeszközöket is készítettek, melyekkel minden bizonnyal nemcsak saját háztartásukat látták el, hanem eladásra, cserére is készítették, s ilyen háziipari termékeikért esetleg búzát, rozsot cseréltek messzebbi, sík vidéki, fátlan térségek lakóival. A zab, tatárka, árpa, tavaszi búza és rozs táplálékként való felhasználásához malmokra volt szükség. Szmolnik kivételével minden falu lakói említést tettek a malmok létezéséről, birtoklásáról. A gomolya, túró, tej és egyéb tejtermékek mellett gyümölcsöt és zöldségféléket is bőven fogyasztottak a lakosok. Szmolnik kivételével minden falu úrbéresei említik, hogy gyümölcsöskertjeik vannak. Minden faluban termeltek káposztát. A falvak többségében zöldségféléket is. Mindezekhez, a lakosság megélhetését, táplálkozását szerbe-számba véve, meg kell még említenünk az erdei gyűjtögetést, zsákmányolást. Szamóca, szeder, boróka, málna, egyéb cserjék termése, gomba, a legkülönbözőbb gyógynövények, teafőzésre alkalmas füvek, cserjelevelek gyűjtögetése. Csak ezekkel együtt képzelhetjük el a Felső-Ciróka-völgy lakóinak életét, mely bármilyen mostoha és küzdelmes volt is, az itt megtelepedett lakosság ragaszkodott hozzá. Bizonyítja ezt az is, hogy egyedül Sztarinán találtak az úrbérrendező biztosok pusztatelkeket. Itt azonban 16-ot. Elpusztulásuk okáról a lakosok nem tudtak semmit. Vallomásukból annyi derül ki, hogy ezeket a desertákat a földesúr használta. íme a Felső-Ciróka-völgy hat, illetve hét községének helyzete, állapota, életmódja a 18. század végén. Az úrbérrendezéskor kivett paraszti vallomások egy önellátásra berendezkedett, mostoha körülmények között élő, de létezésük feltételeit biztosító, magukat közösséggé szervező lakosokról tudósítanak, akik a köves szántókból, rengeteg erdőkből, bükkösökből, rét- és legelőligetekből ügyes szorgalommal, okos alkalmazko-