A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF EMLÉKEZETE - Fehér József: Nemes Lampérth József posztumusz sorsa

és a Kiscelli Múzeum, valamint a Herman Ottó Múzeum új, állandó, modern magyar festészeti kiállításain találkozhattunk mindössze 2-3 művével. Azt a helyet tehát, amely méltán illetné meg őt a magyar művészettörténetben, 1924 óta mindössze egyszer adatott meg neki kiállításon is bizonyítania, mégpedig az 1963-as Nemzeti Galéria-beli kiállításon. Alkalom lehetett volna a halálának 60. évfordulója emlékére az óbudai Kassák Múzeumban rendezett kiállítás 1984-ben a pécsi képtár gyűjteményéből. Idézzük erről Lukácsi Sándor szubjektív hangú beszámolóját az Új írás 1985. évi számából: „Mostoha és viszontagságos volt a sorsa nyár végi emlékkiállításának. Plakátragasztás, hírverés nem előzte meg, hacsak nem számítjuk a televízió kurta csalogatóját, mely többet ártott, mint használt, mert a hanyag riporter az óbudai Kassák Múzeum helyett a zuglói Kassák Művelődési Házba irányította az érdeklődőket, aki pedig ennek ellenére eltalált a kiállítás helyére, azt szétdúlt környezet, árkok és kavicshalmok csatatere akadályozta a megközelítésben, így aztán nem is csoda, hogy látogatók is gyéren jelentkeztek, s ezért a tárlatot, mint valami megbukott színdarab kulisszáit, határidő előtt lebontották, s mivel a sajtó sem állt hivatása magaslatán, és az egyetlen hosszabb cikk inkább a festő politikai kapcsolatait, mintsem esztétikai értékeit taglalta, a nagyszerű alkalom kihasználatlan maradt, s nem mondhatjuk, hogy a közönség ma jobban ismeri a művészt, akinek útmutató szerepe Kassákéval, életművének súlya Adyéval vetekszik. Kesernyés vigaszul legföljebb azt említhetjük, hogy csatatér és mostoha sors voltaképpen illett ahhoz a művészhez, holta után is, akinek - élete harminckét futó éve alatt - a művészet küzdőterét a háború lövészárkaival kellett fölcserélnie, s az ihlet óráit sanyarú emigrációban vagy tébolydai tartózkodásai rövid szüneteiben kicsikarnia." Műveinek sorsáról Molnár Zsuzsa így ír: „Hagyatékának egyharmadát, mely késői műveit tartalmazta, testvére, kire ez a rész jutott, teljes egészében megsemmisítette. Többi munkái pedig, kivéve azokat, amelyek a múzeumba kerültek, a család többi tagjánál maradtak, vagy onnét magyar magángyűjteményekbe jutottak, szétszóródtak, külföldre kerültek, illetőleg lappanganak. A stockholmi Ekström-gyűjteményben levő dolgai is ismeretlen helyre kerültek azóta, e gyűjtő, aki egyben műkereskedő is volt az utóbbi évtizedig, eladta őket. Az 1930-as években megjelent sajtó- és lexikonközlések »nagyobb kollekció«-jának sincs nyoma az elmegyógyintézetek múzeumában, . . ." (Molnár Zsuzsa: Nemes Lampérth. Budapest, 1967.) Annyit tehetünk hozzá, hogy a 70-es évek közepén néhány tusfestménye elő- és hazakerült a hosszú svédországi lappangás után. Vajon lesz-e még, s mikor a lehető legteljesebben együtt Nemes Lampérth József fennmaradt anyaga? Nem tudom, de bízom benne, talán születésének 100. évfordulóján, 1991-ben . . . A vele foglalkozó szakirodalomról néhány szót: már kortárs méltatói sejtették, hogy Nemes Lampérth József munkássága a XX. század magyar képzőművészetének egyik kimagasló teljesítménye (Kassák, 1917, Hevesy, 1922, Pátzay, 1924, Kállai, 1925, Genton, 1925, 1934, Péter, 1930). Kellő távlat birtokában az utóbbi évtizedek - különösen a 60-as évek fordulópontjától intenzívebbé váló - művészettörténeti irodalma Nemes Lampérth önálló stílusteremtő művészetét egyöntetűen korszaknyitónak, a modern magyar művészet egyik alapkövének tartja, helyét a század legnagyobbjai között jelöli ki (Gombosi, 1945, Kassák, 1947, Kampis, 1947, Horváth, 1958, Pataky, 1960, Pertorini és Szíj, 1966, Molnár, 1967, Németh, 1968, Szabó, 1969, Szij, 1971, Mezei, 1975). Nemes Lampérth a magyar aktivizmus egyik úttörője, és ezen keresztül a progresszív magyar képzőművészet máig is ható, hagyományteremtő inspirálója, egyike a századelő legkövetkezetesebb művészi forradalmárainak (Szabó, 1971). Bár alapos, több szempontú áttekintések méltatják értékének megfelelően, a Nemes Lampérth munkásságát kimerítő részletességgel átfogó, hézagpótló monográfia egyelőre várat