A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF EMLÉKEZETE - Nagy-Bozsoky József: Nemes Lampérth József utolsó hónapjai és sírhelyének azonosítása

Nemes Lampérth József utolsó hónapjai és sírhelyének azonosítása Nemes Lampérth József utolsó hónapjainak eseményeiről szólni, személyiségére és betegségére vonatkozó hivatkozás nélkül lehetetlen. Ezért engedjék meg, hogy röviden utaljak ezekre, nem keresve az összefüggést az elmebetegség és a művészi teljesítmény egészének megítélését illetően, mivel utóbbi a műtörténet, műkritika, művészettörténet feladata. Értő psychiáterek, elme- és lélekkutatók: dr. Pertorini Rezső, dr. Szíj Béla, dr. Pethő Bertalan, dr. Ungvári Gábor, dr. Gerevich József próbálták értelmezni és magyarázni személyiségét, ill. betegségét. Személyiségére vonatkozóan számos forrásra hivatkozva (Pátzay Pál szobrászművész, Tolnay Károly művészettörténész, a családtagok visszaemlékezései és saját levelei), az alábbiak állapíthatók meg: gyermekkorában elüt gyermektársaitól, barátai nincsenek, játékaikban nem vesz részt, elbújva olvas, magányosan kódorog. Hirtelen haragú, erőszakos. Egysíkúan csak a munkára koncentrál, úgy tűnik, minden iránt közömbös. A kedélyesség teljesen hiányzik belőle. Érzelmileg nagyon szűkkörű lévén intenzív, mély emóciókra alapozott kapcsolata senkivel sem volt. Személyiségének mindinkább kidomborodó bipolaritása az indítékháztartás terén a legszembetűnőbb. Integratív funkció fellazulások akadályozzák az elmélyült, folyamatos alkotó munkában. Lényéhez a ritkábban fellelhető ellenpólus is hozzátartozott, olykor gátlástalanul törtek fel emóciói. Az érzelmek azonban nem testközeliek, nem a másik ember felé irányulnak. „Személyiségbázisának a végletes, egysíkú munkacentráltság tartható, mely minden más hatást, érzelmet kizárva, hosszabb időn át összefogta és megtartotta személyiségét." Fentiek egyértelműen utalnak arra, hogy személyisége már csírájában magában hordta a kóros személyiségjegyeket, mely előlegezte a kóros személyiségalakulást, ami a psychoticus periódusok ellenére gyökeresen élete végéig nem változott. Jellemzése a personopathiák közül az ixothym személyiségnek felel meg leginkább. Betegségére vonatkozóan az 1916-os kórházi kezelés schizophrenia egyértelmű kezdetét jelzi, lecsendesedő kataton izgalmi állapotnak fogható fel. Állapotának külső körülményeitől gyakran független, vagy ellentétes változásai, anergia, adinamia, autisticus - az énre korlátozott kóros magatartás - endogen - belső eredetű psychosis mellett szólnak. A genetikailag praeformált hajlamosság döntő volta mellett szerepet kaptak betegsége kialakulásában az epigenetikus provokáló reaktív környezeti faktorok, mint pathoplasticus tényezők. Betegsége első jelei 1916 júniusára tehetők, majd az 1917-ben jelentkező hosszan tartó tétlenséget eredményező stupor. 1919-ben a Moravcsik-klinikára kerül, ahol a professzor, vizsgálat után kezelésre szoruló elmebetegnek tartotta a festőt. 1921 elején az Angyalföldi Elmegyógyintézetbe kerül, ahol 14 hónapot tölt, és 1922. március 25-én hagyja el az intézetet. 1922. november 17-én ismételt klinikai felvétel, majd a lipótmezei állami elmegyógyintézeti elhelyezés a következő állomás. 1922. november 25-én Oláh Gusztáv igazgató diagnózisa: schizophrenia paranoides.