A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF EMLÉKEZETE - Mezei Ottó: Őszintén Nemes Lampérthról és művészetéről

4. kép. N. L. J. : Kolozsvár E formai dinamika aktív részese, élesztője és szervezője - a tusképeken elsődlegesen - a fény és árnyék. A korai tusrajzokon a fény uralja a képmezőt, a párizsi aktképeken, beépülve azok szerkezeti összefüggéseibe, a kettő heves összecsapása ragad magával, a kolozsvári sorozaton a feketék-szürkék skálája szokatlanul kiszélesedik, majd a feketéké lesz a döntő szó. 1918-tól a fény mintha a képmező hátteréből világlana elő, onnan süt át szűk réseken a barnák és feketék tónusain, ez utóbbiak az 1920-as nagyméretű tusfestményeken - a szín és fény megtagadásaként - az alsó színfelületet is elfedik, részben vagy egészen. E nagyszabású tusfestmények végletes komorságuk ellenére - amint a művész maga is megfogalmazta Hoffmann Edithnek írt egyik levelében - a korábbi formai problémák nagyvonalúan tömör képi megoldásai. Nemes Lampérth - átmenetileg Berlinben keresve menedéket - belső egyensúlya fenntartásáért küzdve festette e szigorú szerkezetiségű, robusztus erejű munkáit, amelyek közül a Híd a sorstól kicsikart fensőbbséges nyugalom víziószerű megjelenítése. Az a „naiv", „avant la lettre szürrealizmus", vagy inkább az a szokványos kategóriába aligha sorolható szimbolizmus, amelynek nyomai ekkori és korábbi munkáiban is fel-felbukkantak, ebben a szilajsága ellenére formailag és tartalmilag gazdagon árnyalt festményben ölt testet. 2. Ha a művész korábbi pályáját e fél tucat berlini tusfestmény alapján kíséreljük meg felmérni, az 1920-as magaslati pontról mintegy visszatekintve a pálya kaptatóira, a fenti összegezésben foglaltak sarkpontjaira bukkanunk. Voltaképpen Nemes Lampérth művészi karakterének, eredetiségének legsajátosabb vonásaira. Nem hiszem, hogy szükséges lenne betegsége jegyeit az indokoltnál jelentősebbnek feltűntetni, ámbár nem tagadható, hogy művészete összeforrottsága életével és betegségével ugyanolyan mérvű, mint Van Gogh esetében. Ebben a megközelítésben berlini képei nem a létében fenyegetett személyiség váratlan művészi megnyilatkozásai, hanem egy korábbi emberi-művészi folyamat hirtelen támadt kiöblösödése, amelyet látszólagos monotóniája ellenére a heves belső feszültségek fel-felcsapó hullámai szabdalnak keresztül-kasul.