A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF EMLÉKEZETE - Losonci Miklós: Nemes Lampérth József finom kubizmusa

emberjel a létezésben az elöl- és hátulnézet frontalitásával. A „Lámpás csendélet" darabos szerkesztése 1916-ban nem is annyira keserű, mint amennyire illúziótlan, az erő összefoglalásával az. Ugyanígy a lejtő dinamikája, a felfelé és lefelé ható energiák éltetik „Budai hegyoldal" c. festményét, 1917-es „Fatemplom"-át, ahol a motívum helyzeti energiája színes mozgássá alakul, növekedik. Érdekelte a gyári, az üzemi forma. Ezt a képletet Kolozsvárott pillantotta meg tisztázott konstruktivitással, a „Vasúti őrház" erővonalaiban a gondolkodás kubizmusa láthatóan érzékelhető a fogalmazás futurista lendületének rejtettségében. Vehemencia és mérlegelés jelzi, hogy az izmusok e kor minden valamirevaló festői tettében egymást áthatják, egymást feltételezik. Még akkor is, ha Nemes Lampérth József, Diener-Dénes Rudolf, Dobrovics Péter és Schönberger Armand közös kiállításáról pontos azon ítélet, mely szerint „a kubizmus normáit ragadták meg, mivel ennek törvényei a legképzőművészetibbek". Tény, hogy minden áthatotta Nemes Lampérth képzeletét, de leginkább a kubizmus. Sokan mások is így voltak ezzel Picassótól Barcsay Jenőig bezárólag. Erről a tárlatról Nemes Lampérth József csontvárys fordulattal a következőt jegyezte fel: „A dolgaimnak egészen megdöbbentő volt a hatásuk, mindenki frappírozva volt". Miért? Erre is a festő válaszol, mintegy ars poeticáját is sűrítve benne: „A formák alatt lappangó belső dinamikát akarom a felszínre hozni". Ez sikerült, - az anyagi világ szellemiségét transzponálta festményein, a térbe álmodott színes erőt. Ez az ő költőisége. Képei korának barbár jelei, intellektuálisak egyben, s az is igaz paradoxon, hogy a színek takarékosságával válik megfellebbezhetetlen koloristává. Nincs szüksége a fekete és fehér szélsőségekre, öt a középregiszter sárgái, zöldjei, lilái izgatják. Idegzetét megviselte a világháború, olyannyira, hogy csak skizofréniás állapotban tudott ember maradni az „embertelenségben". Együttérzése révén úgy, hogy mély szomorúságában, lelki tönkremenetelében nyoma sincs enerváltságnak a képein. Ott markáns marad romállapotában is. Milyen különös, Van Gogh, Csontváry, Czigány Dezső, Tihanyi Lajos, Gulácsy, Nemes Lampérth József-, mennyi a nagy művet létrehozó labilis egyéniség a századfordulón?! Ellenpontja az egészséges szemléletű egészséges szobrokat teremtő Medgyessy, a sértetlen távlatokat idéző, közelítő Egry. Minden zúzódás és torzójelleg mellett sikerült eljutni a magaslatra ennek a nemzedéknek. Nemes Lampérth Józsefnek is, aki halhatatlanná lett tucat festménnyel, mint néhány versével Vajda János, egy-egy drámájával Katona József és Madách Imre. Nem elég azt mondani, hogy sziget Nagybánya és a Nyolcak határvidékén, Cézanne, Picasso és önnön forrásaival, ö „A sziget ura" volt, ahogy ettől a festői térnyeréstől teljesen függetlenül, nem tudottan Stefan George egyik költeményét nevezte el. LOSONCI MIKLÓS