A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Csiszár Árpád: Rudak és keresetlen fák a falusi udvaron

Széna- és szalmahúzó horognak valók a méternyi nyelű horgasfák. Ha a kézbe került ilyen, sokszor évekig hevert elkészítetlenül felszúrva. De rövidebb nyelű fahorgosra szükség volt, akasztónak is: füstölt hús, szalonna, zsákba tett fonal felakasztására. Sokszor kellett ilyen a padlásokon felkötve, hogy az egértől óvják a zsákba tett fonalat, esetleg tollat, vagy más egyebet. A háztartásban szükség volt kenyérsütéskor kovászfára, de legfeljebb egy, vagy kettő kellett belőle. Mégis, az ennek alkalmas, egy síkban elágazó kettő-, három- vagy négyágú alkalmas ágat feltétlenül feldugta, őrizte a gazdaember. A természet különleges alakzatot is létrehozott. Volt háromszögben összeforrott gyökér, megfelelő vastagságú rövid horog, sőt alkalmasnak látszott egy-egy jól kivágható kerek, lyukas faseb, forradás, amikből azt nézte ki a gazda, hogy majd szálastermény-szállításnál a hordókötél húzásához csúsztatóként, csigaként használhatja fel. őrizték a nyársat, vagy nyársnak való fát. Olyan egyenes, másfél vagy két méter hosszúságú keményfa rúd volt ez, amelynek a végétől hetven-nyolcvan centire elágazás volt, amiből rálépőt lehetett kialakítani. A végét gondosan hegyezték: a szalma-, szénapakoláskor használták úgy, hogy kisebb csomóban beleszúrták, beletaposták, majd így emelték fel. Előkerült olyan három-, akár négyfelé ágazó fa is, ami - az ágait egyformára levágva - szilárdan megállítható volt, és alkalmas arra, hogy fonalgombolyításkor a levélkének bakja készüljön belőle, sokszor gondosan, cifrán faragott fákból készültek ezek a bakok, de ha valaki természetben nőtt, megfelelő fát talált keresetlenül, azt oltalmazni igyekezett. A faekéket mezőre menet sokszor nem tették a szekérre. Ilyenkor az útra V alakú fával, kabolá\a\, vagy mint Lónyán mondták kabóná\a\ támasztották alá, illetve ezen csúsztatták. Keresve nehezen kerül megfelelő vastagságú és méretű erre való fa. Ha keresetlenül ráakadt valaki, őrizgette, hogy majd kialakítsa. Erdőmunka, favágás közben hasításkor került egy-egy darab lapos hasított fa. Félretették, jó volt gyalogszéknek. Került olyan egyenes, sima mogyoró vagy fűzfa szál is, amiből nyersen, a kemencében megfűtve görbebotot lehetett hajlítani. Meghajlítva, elkötve sokszor évekig is eltartották, őrizgették - sokszor párjával - ezeket. Vásárra menetelkor komoly gazdák gyakran mentek görbebottal. Ilyenkor a görbebot az utazásnak, útrakelésnek a jelvénye volt. őrizték a guzsalyszárnak, tőkés guzsalynak való hosszabb botokat. De találtunk összekötött sima veresgyűrű-vesszőket is, amelyeket arra készítettek elő, hogy majd pipaszárakat sütnek belőlük. Egy-egy különös alakú keresetlen fából bot készült: ilyenekből készültek pl. a vőfélvbotok. (Különben a botok külön tanulmányt igényelnek. A pásztoroknál különösen fontosak voltak a botok. Egész sereg különböző botoknak valót gyűjtöttek össze. Az ugornyai Szerednyi család, több nemzedéken keresztül pásztorkodó egyik tagjánál, százig menő különböző botnak való is volt egyik sarokban.) A napraforgó cséplésnek, paszuly cséplésnek megvolt a maga bot igénye, és ezeket is megtalálhatjuk a keresetlen fák közt, de sokszor spontán, közvetlenül használatra készültek ezek. Még a gyermekeknek is volt botigénye: a karácsonyi kántáláshoz készítettek a kutyák ellen szeges botot, de ez kellett a jégen fakorcsolyával való futáshoz, játékhoz is. Bigézéshez is készültek botok, sőt a serdülő hősködésre botokat készítettek, arra az időre is, amikor az ellenséges falu fiatalságával összecsapnak. De mindezek már nem férnek bele a dolgozat címébe. Ezek már nem rudak, és legtöbbször nem keresetlen, hanem keresett fák. f CSISZÁR ÁRPÁD