A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF EMLÉKEZETE - Szabó Júlia: Tanulmány és kompozíció Nemes Lampérth József festészetében

3. kép. Nemes Lampérth József: Önarckép, 1911. chenben Herterichnél tanult, megfordult Nagybányán is, s paraszt tárgyú életképeiben, arcképeiben és tájképein volt valami, később Nemes Lampérthot is jellemző darabosság, a súlyos formák kedvelése, s a természetet vonalrajzzá vagy tömbszerűen felrakott formákká változtató stilizáló szándék.

7 Nemes Lampérth József 1910-ben Konyhacsendéletével szerepelt először nyilvános kiállításon a Művészházban.

8 A Művészház a párizsi művészeti élet fórumainak mintájára független szalon, a hagyományos tanultságot elkerülő, vagy azzal szembeforduló fiatal művészeknek is otthona volt. Demokatikus intézmény, amelyben különböző nemzedékek együtt állítottak ki, s külföldi és magyar bemutatók követték egymást. Nemes Lampérth még nem volt a Képzőművészeti Főiskola növendéke, amikor már - a kor szellemének megfelelően - úgy érezte, hogy festőként bemutatkozhat a nagyközönségnek. Ekkor már több csendéletet festett, melyek mozgalmas, dús, naturális formákkal mutatták be a tárgyakat, eleven, lélegző organizmusként a növényeket. 1911-ben festette Önarcképét olajban, majd több újabb rajzot is készített saját arcvonásairól.

9 A csendélet és az önarckép a kor legfrissebb irányzatainak műfaja volt, ugyanakkor hagyományos értékeket is hordozott. A posztimpresszionizmus csendéletei állnak legközelebb Nemes Lampérth műveihez, mivel ő is a tárgyak egymás mellé helyezett együtteséből kiegyensúlyozott plasztikus formákat alkotott és a belőlük kitörni látszó színenergiák sajátos rendszerét teremtette meg. Nemes Lampérth viszonylag kevés tárgyat szerepeltetett csendéletein, cserepes növényeket, mellettük lámpát, vagy könyvet, vagy csupán a húsos leveleivel önálló életet élő növényt. Nemes Lampérth nem törekedett a tárgy téri viszonylatainak érzékeltetésére, vagy kiemelésére, mint az ekkor már Párizsban nagy számmal létező kubista csendéleteken megfigyelhető, nem torzította el a perspektivikus ábrázolást, azonban sajátos egyéni kalligráfiával mégis átírta a tárgyak ismertetőjegyeit, s ehhez az „átíráshoz" festményein széles színsávokat, rajzain párhuzamosokkal, vonalismétlésekkel sötét-világos ellentéteket kiemelő folthatásokat használt. Ebben a stílusban alkotta meg 1911-es Önarcképét is. Ezen semmiféle