A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Faggyas István: Putnok mint átmeneti megyeszékhely 1919-ben

rosi és községi közalkalmazottakat, hogy a hozzájuk intézendő rendeleteit feltétlen pontossággal és haladéktalanul teljesítsék. Ugyanakkor felkérte az alispánt, hogy ne­héz és felelősségteljes működésében támogassa. Az alispáni hivatal dr. Soldos Béla vm. főjegyző, alispánhelyettes aláírásával a kinevezésről szóló rendeletet másolatban a 35/1919. sz. Végzés szerint megküldte a putnoki járás főszolgabírájának, az akkor hiva­talában eljáró dr. Alitisz Zoltán főszolgabírónak. A rendeletet 1919. január 13-án a fő­szolgabírói hivatal az összes jegyzőknek másolatban tudomásul és miheztartás végett megküldte. Gömör és Kishont vmegye Főispánja 4749/1918. A magyar kormány az 1912. évi LXIII. tc. 4-ik §-a alapján Gömör- és Kishont vmegye területére kiterjedő hatáskörrel kormánybiztossá nevezett ki. Midőn erről Alispán urat ér­tesítem, egyben felkérem, hogy az említett törvény értelmében a rendelkezési hatáskörömbe utalt összes vmegyei, városi és községi közalkalmazottakat utasítani szíveskedjék, hogy esetleg hozzá­juk intézendő rendeleteimet feltétlen pontossággal és haladéktalanul teljesítsék. Az állam mai ne­héz helyzetében minden közalkalmazottnak fokozottabb kötelessége teljes erejével tudásával és képességével a köz, illetve az állam érdekeit szolgálni, miért is a kormányzatomra bízott vmegye összes közalkalmazottainak odaadó és áldozatkész, a kötelességen is túl menő munkásságára szá­mítok. Egyben felkérem Alispán Urat, hogy nehéz és felelősségteljes működésemben támogatni szíveskedjék. Rszombat, 1919. január 2. Remenyik s.k. főispán-kormánybiztos 402/1919 Végzés Átiratot másolatban miheztartás és a megfelelő intézkedés végett közlöm. Rimaszombat. 1919. január 8-án. Alispán Dr. Soldos s.k. vm. főjegyző Benti rendelet másolatban Járási Főszolgabírói hivatal tudomás és miheztartás végett Putnok. össze jegyzőnek kiadva 1.13. aláírás 136.Sz.b. Benti rendelet Az események további folyamatában döntő szerepe volt az 1919. február 5-én 13 781/1919, III. b. szám alatt kiadott belügyminiszteri rendeletnek, melyben a minisztérium a következő rend­elkezést adta ki a vármegye alispánjának: Szám: 13 781/1919. /III.-b. Magyar Népköztársaság. Magyar Belügyminiszter. Tárgy: Gömör és Kishont vármegye meg­nem szállott részeinek közigazgatása. A vármegye nagy részének idegen csapatok által történt megszállása következtében a meg­szállás által nem érintett területnek igazgatására nézve, arra az esetre, ha az alispán úr törvénybiz­tosította jogkörét ezen a területen gyakorolni nem tudná, a következőket rendelem: Az idegen csapatok által meg nem szállott putnoki és feledi főszolgabírói járásban az illetékes főszolgabíró müködését folytatja. A két járás felett - az arra az időre, míg alispán urat a kivételes viszonyok ebben gátolják - Bor­sod vármegye alispánja gyakorolja a törvényes alispáni jogkört. Az imént megjelölt kivételes állapot tartalma alatt a szóbanlévő két járási főszolgabíró a kor­mányhatóságokkal Borsod vármegye alispánja útján érintkezik. Ezek a rendelkezések Gömör és Kishont vármegye kormánybiztosának jogkörét az említett két járásra való vonatkozásában nem érinti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom