A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Mile Lajos: Szemere Attila elfeledett színműve

kialakuló polgári drámának a hatása egyaránt kimutatható a vígjátékban. A figurák ellentétező egyszerűsítése, a zsánerképszerű beállítások, az idilli jelleg a népszínművekre emlékeztet; Tót Ede és Csepreghy Ferenc darabjaiban hasonló megoldásokkal találkozhatunk. Ennél sokkal erősebb viszont kötődése a polgári drámához, annak francia hagyományaihoz, és a Szigligeti-féle magyar adaptációhoz. A francia szalondráma miliőjét, Seribe, Sardou, Dumas, Labiche társasági drámáit Szemere Attila nagyon jól ismerhette. A francia típusú társasági életet áthelyezte - megfelelő módosításokkal - a magyar viszonyok közé, a problematikát is a hazai fejlődés ellentmondásaihoz igazította. A Zalathnay-birtokon szalonélet folyik megfelelő kellékekkel (evés-ivás, társalgás, kártya, tánc stb.), a születésnapi mulatság pedig még a nagyvilági összehasonlítást is kiállja, bár ez az összevetés elég ironikus. Érdekessége a műnek, hogy mentes a korban oly divatos meiningeni iskola túlzott dekorativitásától (nemhiába tiltakozott a túldíszítettség ellen maga Szigligeti is), a színpadkép a Laube által megkövetelt kor- és valósághűség kívánalmainak alig tesz eleget. A naturalizmus hitelességigénye (ami főleg Laube révén érkezik hozzánk) nagyon szerény formában jelentkezik; a néhány bútor által kialakuló egyszerű díszletezést rendelik el csupán a szerzői instrukciók. A darabon erősen érződik Szigligeti hatása: a vígjáték konfliktusa a „mésalliance", az érdekházasság problémájára épül. Szigligeti művei a Mamától kezdve egészen a Fenn az ernyő, nincsen kas címűig ezt a kérdést feszegetik. A tematikai hasonlóságon túl a színpadtechnikai elképzelésekben is sok az azonosság. Lényeges eltérés viszont, hogy Szigligeti művei főleg a pest-budai életstílust tükrözik, Szemere Attila viszont egy vidéki kisvárost választ színhelyének. Tardi Ödön a vidékiségben törekszik sikeresen polgári karrierre, Zalathnay Ferenc pedig a hagyományos nemesi életmódot képviselő figura. Polgárosodás és vidékiség egymásra találását Bercsényi Béla még lehetetlennek tartja; a Gróf Domándy Kálmán című színjátékában tehát tragikusan ábrázolja a kettő találkozását. A polgári igényekhez alkalmazkodó, vidéki úri életet leghatásosabban Bérezik Árpád jelenítette meg; a Házasítok című vígjátéka a Szemere-darab ikerpárja is lehetne: a kisvárosi élet pletykái, életképszerű epizódjai, a vidéki nagyságák házasságközvetítő ügyeskedései a Házasítókban is központi szerepet játszanak. A polgárosult vidékiséget legmarkánsabban majd Herczeg Ferenc és Csathó Kálmán darabjaiban látjuk viszont. Báró Kövy alakjában formálja meg Szemere az érdekházasság révén az elfecsérelt vagyont visszaszerezni kívánó dzsentroid vidéki úr figuráját. A szerző szemléletmódjáról a mű konfliktusszerkezete árulkodik leginkább: báró Kövy és polgári életpályát választó unokaöccse, Géza között az ellentét rendkívül éles, Tardi Ödönnel pedig szinte ellenséges a viszonya. Vagyis: az elszegényedett, de szörnyen pökhendi és rangkórságban szenvedő dzsentri és a becsületes polgári mentalitás kézfogása lehetetlen, a versengésben a dzsentri minden ármánykodása ellenére vesztes marad. A darab végkifejletében egy eszmény fogalmazódik meg, ami Szemere válasza a kor nagy kérdésére: nemesi (nép) hagyományok (nemzet) és a polgárosodás igénye (haladás) összeegyeztethetők-e, feloldhatók-e a találkozásukból származó konfliktusok? Szemere Attila a mű zárásában a nemzeti egység megteremtésének esélyét abban látja, ha a becsületes, vagyonát gyarapítani tudó nemesség és a korrupciómentes, igyekvő polgár egymásra talál. Jóllehet a mű sem a cselekmény megformálásában, sem a jellemek árnyaltságában nem éri el a korabeli színművek közepes színvonalát sem, a kissé utópikus eszményben megfogalmazódó gondolatiság mégis fontos értéke a darabnak, s érdekes adalék lehet a korban felvetődő lényegesebb problémák egyikének megértéséhez. MILE LAJOS