A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tok Miklós: Fejezetek a miskolci Földes Ferenc Gimnázium történetéből. Gazdag iskola

megyei középiskolai felügyelőség után az igazgatói munkakör nem volt egészen új a számomra. A Nehézipari Műszaki Egyetemtől az iskola épületét én vettem vissza, mint megyei középiskolai felügyelő. Előző munkakörömben megismertem az iskola oktatónevelő munkáját, nevelőinek a jó részét is. Kinevezésem után fél évvel jött tehát a már említett feladat: a két fiúgimnázium egyesítése. Az 1953. július 9-én, a Megyei Tanács Művelődési Osztálya által kiadott 853-5-14/1953. X. sz. rendeletet végre kellett hajtani úgy, hogy az 1953-54. tanévben, tehát már 1953 szeptemberében az új adottságok, keretek között folyhasson az egyesítés előtt álló iskola munkája. A nyári költöztetés céljára a két iskola tantestületéből létrehozott bizottság azt javasolta, hogy a Szinva-parti épületből, a Nagykönyvtár kivételével, minden ingóságot át kell költöztetni a Hősök terén lévő épületbe. A javaslatot a felettes hatóság elfogadta, jóváhagyta. A napilapokban is napvilágot látott rendelkezésre, illetőleg iskolai kérésre megmozdult a két iskola szülői társadalma és tanulóifjúsága. Felajánlották közvetlen segítségüket, továbbá munkahelyeik szállítóeszközeit és azok kezelőit rendelkezésünkre bocsátották. A két iskola dolgozóinak, nevelőinek példamutató irányításával, a közben felújított épületben, az átköltöztetett bútorok, szemléltetőeszközök, könyvek jó része már a végleges helyére került. Ez utóbbi munkában a két iskola tanítványai segítettek igen dicséretes módon. Sok-sok új diákkal az ismeretség a nyári közös munkával indult el, alapozódott meg. Megmutatkozott most is, hogy mire képes egy város szülői társadalma, tanítványserege iskolájáért. Egész nyarat igénybevevő „honfoglalás

11 volt ez a munka a javából. 1953. július 24-én az iskola igazgatója már jelenthette a felettes hatóságnak, hogy a két iskola egyesítése „befejeződött". Visszatérve az egyik előbbi gondolathoz: az iskolát tehát az minősíti, hogy milyen benne a viszony a tanárok és tanítványok között. Ez a viszony kivételesen olyan szorossá válhat, hogy időnként sorsközösségnek mondható. Ezt kezdtük kikovácsolni, több évszázad szép példája nyomán „a mi szép, nagy iskolánkban", az 1953 nyarán lejátszódott új „honfoglaláskor". Az 1953. év nyarán végzett közös iskolaépítő és -szépítő munka eredményeként szeptemberre minden a helyére került a kívül-belül felújított iskolában. így volt ez később minden tanévkezdéskor. Még annak az árán is, hogy az utolsó augusztusi napokon éjjelbe nyúlóan dolgoztak szakemberek, szülők, nevelők, diákok a végső simításokon. Az átlagdiák ezekből a munkákból szeptember első napjaiban, már semmit sem látott. A tanévnyitón kívül és belül felújított iskola és rendbehozott udvar várta a tanítványsereget. Mesterember, itt-ott éktelenkedő építőanyagbucka nem zavarta a tanítást. (Legfeljebb Újság bácsi, a pedellus ellenőrizte, a diákok örömére, késő ősszel a fűtést, a fűtőtesteket.) így egész évben lehetett a rendre, a tisztaságra nevelni, és hivatkozni az ezek ellen vétő tanítványok előtt. Érdekes, hogy akkor a nyári hónapokba még belefért az iskolák felújítása, tatarozása. Ami a személyi feltételeket illeti: a statisztika szerint 1954-56 között a Földes Ferenc Gimnázium 53 dolgozójából 3 kiváló tanár, 6 oktatásügyi kiváló dolgozó, 7 volt igazgató, 7 szakfelügyelő, 5 munkaközösségvezető, 5 tudományos munkát végző kartárs volt. Az akkori testületből 1 a párthoz, 4 a tanácshoz, 3 tudományos munkára, 6 igazgatónak, 3 igazgatóhelyettesnek, egy a rádióhoz, egy a helyi laphoz került vezetői munkakörbe. (Itt jegyzem meg, hogy a mai tantestület 54 tanárából 12 az iskola volt diákja.) Pedig akkor, a maival egybevetve, nagyon silányan, és olykor primitíven csordogált az elismerés, a dicséret iskolai területen, a pedagógusmunka tekintetében. Pedig az akkori pedagógusokra jellemző, ahogy azt Horváth József is írja cikkében, „hogy örökösen az iskolában élnek". Afféle közhely, hogy „ez a testület egy nagy család" -, de hogy ezúttal maradéktalanul így van-e, döntse el az olvasó. „Lyukas órákon" mindenki talál tenni, s megbeszélnivalót, nem rohan el. Tanítás után sokszor órákig, vagy öreges-