A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

KÖZLEMÉNYEK A FÉMRESTAURÁLÁS KÖRÉBŐL - Báthy Géza: Lengyel módszer köztéri vasplasztikák tartós konzerválására

Lengyel módszer köztéri vasplasztikák tartós konzerválására Az eljárást a Varsói Finommechanikai Intézet kutatói, Stefan Sekowski és W. Milewski dolgozták ki műemlékvédelmi hivataluk hozzájárulásával. Országukban már régóta folynak kísérletek és alakultak ki eljárások a fémművesség szabadtéri emlékeinek további pusztulástól való megmentésére. Munkájuk előterében a köztéri emlékművek és történeti temetők öntött-, ill. kovácsoltacél elemeinek megvédése áll, mivel a technikai és művészeti vívmányok korabeli tanúi az utóbbi évek hirtelen megnövekedett atmoszférikus szennyeződésének hatására gyors romlásnak indultak. E történeti emlékek 98%-ban öntött- vagy kovácsoltacélból készültek. Jellegzetes képviselői: kapuzatok, kerítés- és rácsszerkezetek, keresztek, emlékművek stb. A szabadon elhelyezett bronz- és sárgaréztárgyak a vashoz képest oly ritkák, hogy a kutatás során vizsgálatukra nem került sor. A kovácsolt- és öntöttvas termékek megfelelő konzerválása a komplikált formák és erősen tagolt felületek miatt nehéz és költséges. Az eddig alkalmazott módszerek általában a korróziótermékek és festékmaradványok mechanikus eltávolítását, majd új festékréteg felvitelét jelentették. Közismert, hogy ha bármilyen kis korróziós pontok is maradnak a felületen, melyet a tisztítás után lefestenek, a bevonat alatt gyorsan megindulnak a korróziós folyamatok. Pár hónap alatt hólyagocskák képződnek, melyek később a korrodeált részecskékkel együtt lepattogzanak. A legjobb anyagokkal és szakszerű gondossággal létrehozott bevonatok korrózióállóságát is erősen befolyásolják a munkák alatti időjárási tényezők. A felület legalaposabb megtisztítása sem segít, ha a bevonatok felvitele alacsony hőmérsékleten és magas páratartalomban történik. Ilyen viszonyok között a fémfelületet szabad szemmel nem látható vékony kondenzált páraréteg borítja. Ha erre - a leginkább a pórusokban és mélyedésekben található - párarétegre bevonatot viszünk fel, alatta a tárgy gyors romlását okozó korróziós folyamatok indulnak meg. A történeti temetőkben a szokásos dús növényzet miatt sajátos mikroklíma uralkodik. Jellemzője az igen magas páratartalom, még a melegebb napokon is. Ezért a lefestési munkákra évente legfeljebb 3-4 hónap alkalmas. A gyakorlatban sajnos a hűvösebb tavaszi és őszi napokon, és nyáron közvetlenül eső után is festenek. Fenti körülmények miatt a legszakszerűbben felvitt lakk-, ill. festékrétegek sem tudják 4-5 évnél tovább eredményesen megvédeni a szabadtéri vasemlékeket. Ennek okát az előzőeken túl az agresszív atmoszférikus környezetben és savas esőkben kell keresnünk. A napjaink levegőjére jellemző magas kén-dioxid- és nitrogén-monoxid-tartalom miatt a legjobb bevonatrendszerek is gyorsan tönkremennek. A vasból készített történeti emlékek konzerválására kidolgozandó eljárásnál célkitűzés volt, hogy az gyors, olcsó és nagyméretű tárgyaknál is alkalmazható legyen, és a tárgyaknak legalább 30 évre megfelelő védelmet biztosítson. Sok variáns kipróbálása után az alábbi bizonyult a legmegfelelőbbnek: 1. A konzerválásra kijelölt fémobjektum szétszerelése. 2. Az egyes elemek alapos, fémfelületig tisztítása a korróziós termékektől és lakkrétegektől szemcseszórás segítségével. A csiszolóanyag szemcsenagysága a tárgy állapotától, alakjától és előállítási technológiájától függ. Minél finomabb, vékonyabb és törékenyebb a tárgyunk, annál kisebb szemcsenagyságot kell választani. A szokványos termékeknél 20-24-es, nagyon finomaknál 180-200-ast. Kivételes esetekben, ha nagyon