A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - János István: Ismeretlen kéziratos versgyűjtemény a XIX. század elejéről

A kötet nem tartalmaz ugyan szenzációt, a benne foglalt versek jórészt ismertek Stoll Béla bibliográfiája alapján,

10 irodalomtörténeti érdekességként azonban feltétlenül ki kell emelnünk egy olyan verset, mely jól tükrözi az 1849 utáni időszak közhangulatát. Ez pedig az 1850-ben írt vagy lejegyzett Név napi üdvözlet (.1850:) c. költemény (ld. a Függeléket), melynek egyik variánsa Julow Viktor posthumus közlésében vált ismertté irodalomtörténeti közvéleményünk előtt,

11 s melyhez Tóth Dezső fűzött a hitelessége kérdését fejtegető kommentárokat. A Vörösmartynak tulajdonított költemény másolatát Uray Sándor református esperes küldte Julow Viktornak 1968 októberében, kiegészítve az immár legendássá vált anekdotikus hagyománnyal, melyet a Vén cigány keletkezéstörténete vitt be az irodalmi köztudatba. A Julow Viktor által közölt variáns a versmásolat datálása szerint 1853. aug. 18-án Gebén keletkezett; Tóth Dezső viszont meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy a keletkezéstörténet szempontjából leginkább az Átok szövegkörnyezetével mutat rokonságot, kétségbe vonja, hogy a vers valóban Gebén keletkezett volna, s a hitelesség kérdésében is erősen szkeptikus állásponton van.

12 Az általunk tárgyalt kötetben olvasható költemény címe és datálása kétségtelenné teszi, hogy 1850-ben, Ferenc József névnapjára íródott, s szinte abban is bizonyosak lehetünk, hogy ugyanannak a versszövegnek több variánsa forgott közkézen, mint ahogy azt Tóth Dezső feltételezte,

13 s aszerint aktualizálták, hogy a császárnak éppen névnapja vagy születésnapja volt-e. A címben szereplő alkalom (névnap) 1850. március 19-et sugallja a keletkezés dátumául, s ez annál is inkább elfogadható egy feltételezett Vörösmarty auctoritás szempontjából, mivel ebben az időben, az Átok élményhátterétől nem túl távol, az október 6-i események után, az egzisztenciális létbizonytalanság korszakában, a nemzet és a költői én olyan válsághelyzetében vagyunk, mely akarvaakaratlanul kitermeli a maga átkokat szóró indulatait. Kérdéses persze a datálás hitelessége, mert jelölheti a lejegyzés-vagy éppen az aktualizált átköltés - időpontját is, mint ahogy az Uray-féle leírás dátuma sem a keletkezés időpontját jelöli. Vörösmarty gebei napjai alatt-Tóth Dezső érveit elfogadva-valóban kevés információ lehetett egy olyan császárportré megrajzolásához, melyhez csak az aradi vérengzések, illetve az azokat követő attrocitások szolgálhattak elég információval. A hitelesség kérdésében perdöntő érvek nem állnak rendelkezésre: az 1850 márciusában Csépen élő Vörösmarty már megírhatta volna ezt a verset - mint ahogy az anekdotikus hagyomány számon is tart hasonlókat, melyeket a költő a baráti körben való felolvasás után elégetett

14 -, ezt azonban csupán a feltételezés szintjén fogalmazhatjuk meg. Addig is, amíg újabb érvek véglegesen eldöntik a hitelesség vitáját, elégséges információ híján elégedjünk meg az óvatos feltételezéssel: a vers talán Vörösmartyé. Stiláris kizáró ok nincs, a nyelvi-poétikai megformáltság pedig annyira „vörösmartyas", hogy már a kortárs olvasó is joggal foglalhatott állást a szerzőség kérdésében.

15 Egy azonban bizonyos: a költemény szélesebb körben ismert volt, s újabb kéziratos variánsainak előkerülése nagyban valószínűsíthető. Az alábbiakban a versgyűjtemény részletes tartalomjegyzékét adjuk, a Kilián István által már alkalmazott módszertani alapvetésnek megfelelően.

16 Eszerint „minden vers kap egy eredeti vagy utólagos sorszámot. Közöljük a gyűjteményben található munkák címét, kezdősorát, illetve a prózai munkák kezdő tagmondatát.. .", illetve - ahol ez lehetséges - megadjuk a szerzőt, a költemények sorszámát, valamint a legfontosabb szakirodalmat.

17 Közleményünket szerény adaléknak szántuk ahhoz a rég óhajtott munkához, melynek célja a kéziratos gyűjtemények verskataszterének elkészítése, illetve az eddig még publikálatlanok leírása lenne. Mert - és ez szinte bizonyosra vehető - az eddig ismeretlen, lappangó énekeskönyvek és versgyűjtemények előkerülésével mindenképpen árnyaltabbá és teljesebbé válna régi magyar irodalmunkról és kollégiumi iskolakultúránkról alkotott képünk.