A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Németh Gábor: Szikszót ábrázoló rézkarcok a XVII. századból

Szikszó 1559-től a nagyobb mezővárosok (Gyöngyös, Miskolc, Rimaszombat stb.) viszonylag kedvezőbbnek mondható sorsában osztozott. Szultáni hász városként szabott összegben megállapított átalányadót fizetett a budai pasának. A budai számadáskönyvekben felbukkanó Kelemen és Bálint deák, mint a szikszói „hitetlenek" bírái, általában évi három részletben törlesztették a kirótt pénzösszeget.

6 A gazdag mezővárost a kettős adóztatás igáján túl török rablóportyák nyomorították. A füleki törököket különösen a népes vásárok csábították. 1573-ban Rákóczi Zsigmond (ekkor még mint szendrői kapitány) és Rueber kassai kapitány ugrasztotta meg a szikszói sokadalmat meglepő fülekieket.

7 Fél évtized múlva, 1577-ben a Márton-napi (november 11.) vásárt ütötte meg embereivel Ferhát füleki bég. A templomot már ekkor valamiféle kerítés övezhette, mert az éppen prédikációt hallgató szikszóiak itt kísérelték meg az ellenállást, de csupán a templom épületét sikerült tartaniuk. A védtelen vásárosokat felprédálták és rabszíjra fűzték. Mint a környék eseményeit megörökítő sárospataki krónika írja, a bég „Sok népet és marhát vűn el. De az úristen békével el nem bocsátá, hanem erősen megverek Szentpéteren túl minden hadával 11. IXbris (novembris) Vadnánál a hegy és Sajó között, Praepostvári Zsigmond által, véle lévén a sárgák és veresek."

8 Ugyanakkor egyre súlyosabbá vált az adó is. Az 1580-as években Istvánffy Miklós szerint 1000 aranyat, török források alapján 2000 forintot követelt a budai pasa. Az utóbbi pontosan megegyezett a Miskolctól behajtott összeggel. Az 1588-as esztendőben a szikszóiak ügyében Szinán pasa több levelet váltott Ernő főherceggel. A budai pasa azt panaszolta, hogy a magyar végvári kapitányok által felbiztatott falvak és újabban „az hatalmas czaszar varosais Szikszó" nem adják meg tartozásukat. A szikszóiak már korábban sem fizették be a teljes összeget, négy esztendeje pedig Buda felé sem néztek adójukkal. A pasa 1588 októberében már azt hányta a főherceg szemére, hogy Ernő csalárdul tett ígéretet a szikszóiak adójának beszolgáltatásában való közbenjárásra . Azért tartotta szóval a pasát, hogy közben Szikszón kastélyt építhessenek. A pasa értesülései szerint az erődítmény védelmére Ernő ágyút és tarackokat adott.

9 Istvánffy Miklós véleménye szerint a szikszóiak abban bizakodva szegültek ellen a töröknek, hogy a környékbeli végházak vitézei megvédelmezik őket. A büntető expedíció nem is maradt el. Kara Ali fehérvári bég parancsnoksága alatt Füleken és Rimaszombaton keresztül jelentős török sereg indult Szikszó ellen. A csapat létszámát - talán némi túlzással - a legtöbb korabeli forrás 10000 főre teszi. A törökök közeledtének hírére a mezőváros lakossága megfutott, csak a fiatalok védekeztek a frissen megerősített templomban. A török sereg hírére Rákóczi Zsigmond egri kapitány vezetésével a környékbeli végvárakból, Szendrőből, Diósgyőrből, Ónodból, Kassáról, Szepsiről, Göncről, sőt még a távoli Kisvárdáról is érkeztek csapatok. Október 28-án fényes diadalt arattak a túlerőben levő törökök felett. Több mint 1700 halott maradt a csatatéren, 376 török foglyot ejtettek, ágyúkat, zászlókat, 121 megrakott szekeret zsákmányoltak. Az esemény nagyban segítette Rákóczi Zsigmond további társadalmi és politikai emelkedését.

10 Az 1568-ban megkötött drinápolyi béke óta a Habsburg-udvar igyekezett elkerülni minden olyan konfliktust, amely a béke felbontását eredményezhette volna. A „békeéveket" - mint Szikszó és környékének sorsa is bizonyítja - a hódoltság állandó növekedése, a török terjeszkedés jellemezte. Ugyanakkor a béke látszatát hivatalosan a török is igyekezett fenntartani. Szinán budai pasa Ernő főherceghez intézett október 17-i levelében a Szikszó elleni támadást mint a szultán alattvalóinak jogos megbüntetését indokolta, amelynek oka a magyar és török fél között az adózás terén tett hivatalos megállapodások egyoldalú felrúgása volt. A török büntető expedíció tehát szerinte nem jelentett békebontást. A fentiek alapján nem csodálkozhatunk azon, hogy a viszonylag komoly győzelemnek nagy jelentőséget tulajdonítottak a magyar kortársak. Az udvar konfliktusokat ke-