A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

RÉGÉSZETI TANÁCSKOZÁS MISKOLCON - Dankó Katalin: A sárospataki vár 1985. évi kutatásáról

utóbbi években jelentkeztek, kifordult könyöklők, levált párkányok bizonyítják, hogy gyakorlati eredményt nem hozott az alkalmazott eljárás, a levált részeket nem rögzítette, a pusztulás folytatódott a köpeny alatt, sőt a páradiffúzió lezárásával felgyorsult. Már ekkor voltak, akik a korszerű konzerváló szerek hiánya miatt más megoldást javasoltak, így Détshy Mihály is, a kőtári bemutatásra alkalmas darabokat kibontva, vagy betétdarabokkal javítva az eredeti faragványok megmenthetők. Helyükre másolatok helyezését javasolták. így került sor a Lórántffy-erkély domborművének másolattal történt kicserélésére és a Perényi-szárny ikerablakának kiemelésére, másolatának elkészítésére. A kőszobrászati munka elvégzése Szakái Ernő nevéhez fűződik. Jelenleg mindkét, eredeti faragvány zárt térben, a Reneszánsz kőtárban és a Perányi-szárny kandallós termében látható. A másolatok elhelyezését többen vitatták, mondván, hogy ez a hitelesség rovására megy. Annyi bizonyos, hogy a fenti két kő tovább pusztult volna eredeti helyén, így viszont megmaradt a faragvány. A Vörös-torony homlokzatának faragványait a helyszínen igyekeztek megóvni, erre vonatkozóan Szakái Ernő tett figyelemre méltó előterjesztést. Látván, hogy a konzerválásuk a közeljövőben nem történik, megmentésük érdekében rendkívül fontosnak tartotta a lefedésüket, hogy az erőteljesebb csapadékbehatásoktól megvédhetők legyenek. A D-i és Ny-i homlokzat nyíláskereteit sorba véve a 12 nyíláskeret mindegyikénél megvizsgálta a könyöklő, szemöldök és szárak állapotát, kiegészítés és lefedés módozatait.

5 A kiegészített könyöklőkre vörösréz bádogfedést javasolt, a szemöldök lefedésére két változatot dolgozott ki: ahol a lezárás architektonikus elem, párkány, ott korcos bádogborítással, amelyeknél szobrászati dísz, ott vörösréz vázzal merevített plexiből készített védőtető alkalmazásával látja megoldhatónak a védelmet. A javaslat szerint szinte valamennyi D-i homlokzati nyílásra védőtetőnek kellene kerülnie. Nem számolt azzal,hogy a Vörös-torony esztétikai megjelenését mennyire rontaná, feldarabolná az egységes képet a külön-külön elhelyezett védőtetőkkel. Megjegyezzük, hogy akkor jóval hitelesebb és egységesebb képet nyújtana, ha az eredeti sátortetőt rekonstruálnák, mely kiülésével védené a csapadéktól a falazatot és a faragványokat egyaránt. Tíz évvel később ismét napirendre kerültek a faragványok, főként pusztulásuk és messzemenően javasolják a konzerválást. A megmentés érdekében a hiányzó részek pótlását, a vízelvezetés megoldását sürgetik. Jelentések, fotók, feljegyzések dokumentálják az akkori állapotot, de gyakorlati beavatkozás nem történt. A védelem hiányosságait elemezve Zádor Mihály megállapította, hogy objektív oka, hogy az OMF gárdából hiányoznak a konzervátorok, másrészt kevéssé foglalkoztak a konzerválás technikai kérdéseivel. Igen jelentős rekonstrukciók kőszobrász-restaurátorainknak nemzetközi elismerést hoztak (pl. : visegrádi kutak, siklósi zárterkély), de magának a konzerválásnak a módszerei nem tökéletesedtek. A vegyipar eredményeinek bekapcsolása jelentheti a megoldást, a korszerű eljárás ismeretét és alkalmazását. Ennek tudatában - vagyis a megfelelő kőkonzerváló anyag hiánya miatt - hívta fel 1976. december 1-én készített jelentésében Szabó Zoltán vegyész a faragványok kibontásának és másolatokkal történő cseréjének sürgető feladatára az OMF-t. A helyszíni szemlék lassan érlelték a beavatkozást, melyre 1977-ben már részletes terv is készült. A programterv szerint el is kezdődött a munka, 1978-ban a Vörös-torony bejárati kapuját, a bejárati kapu fölötti keresztosztós ablakot, és ezen a homlokzaton a kis timpanonos ablak restaurálását Osgyányi Vilmos végezte el. Ez sok tapasztalattal szolgál a mostani bizonytalanságban.

6 Az elődokumentáció és a restaurálás dokumentációja kiegészült plasztikai dokumentációval (másolat készült a teljes kapuzatról negatív formalevétel után), mely a faragványok plasztikai kvalitásának megőrzését szolgálta. Az alkalmazott kiegészítési anyag a stukkó és a kőutánzat, melyek közül az utóbbi állapota hét év eltelte után is kielégítő, annak ellenére, hogy a restaurátor által szorgalmazott hidrofó-