A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

RÉGÉSZETI TANÁCSKOZÁS MISKOLCON - Dankó Katalin: A sárospataki vár 1985. évi kutatásáról

3. kép. A kápolna ablakának konzerválása A külső árokban a bástya építésének idejéhez kapcsolható a Ny-i várfallal párhuzamosan húzódó (attól 4,7 m távolságban feltárt) fal, ugyanis a Perényi-kori bástya É-i falának kövei szervesen bekötnek a falba. Ez a fal tehát a Perényi-kori védelmi rendszer része lehetett. A XVII. századi periódushoz tartozhatott a bástya É-i és D-i falához épített kőalapozású téglafal, mely mindössze 50 cm széles, É-D-i irányú. Megfigyeltük, hogy az É-i bástyafalnál felfut a lőrések elé (vagyis a lőrések funkciójukat elvesztették a toldalék építésének következtében) és felületén meszelés nyoma látható; teljes feltárásával nyerhetnénk kiterjedésére, rendeltetésére adatokat. Ebben az évben a Ny-i városfal mintegy 90 m-es szakaszát bontottuk ki, felszínre hoztuk a lepusztult fal lőréseit, vízkifolyóit. A falmagot borító külső köpenyfal nagymértékben lepusztult, a XVIII. század óta ez a pusztulás fokozódott, besegített a lakosság, amely „kőbányának" hasznosította a funkcióját elveszített városfalat. A XTX. század elején, a Bretzenheim-kori parképítéssel végleg eltűnt, föld alá került. A feltárás még nem fejeződött be, ismereteink hézagosak, de a kutatás folytatásával megteremtjük a műemléki bemutatás lehetőségét. Az előkerült leletanyag, zömmel a fal építésénél másodlagosan felhasznált gótikus faragványok, melyek feltehetően az elpusztult domonkos kolostorból származnak, a korai történet fontos adalékai. A XVIII-XVI. századi kerámia és vasanyag a kor teljesebb megismeréséhez járul hozzá. Reméljük, hogy Pécs, Sopron, Kőszeg példáját követve Patak fénykorának hiteles képe bontakozik ki a helyreállítás nyomán. A belső várban megkezdődött helyreállítás legsúlyosabb problémája a Vöröstorony, a külső homlokzatok faragványainak konzerválása. A Mátyás halála utáni reneszánsz művészet páratlan emlékei az utóbbi években olyan mértékben pusztulnak, hogy a beavatkozás alig halasztható tovább. A kövek pusztulásának elsődleges oka a rossz minőségű, puha tufa, mely nem időálló, másrészt a víz. A csapadék, a nagy nedvességtartalom következtében a téli időszakokban a fagy és felmelegedés okozta térfogatváltozás a kövek deformálódását idézi elő, mállott felületek mutatják a kőanyag pusztulását. Ahol a külső hatásoktól védve helyezkednek el, pl. a belsőben elhelyezett ajtó-, ablakkeretek, ott romlási nyomok nem észlelhetők. A külső homlokzatokon a gyenge anyagminőség és az időjárási tényezők együttes hatásaként a faragványokon lemezes mállások és táskásodások a művészeti értékű plasztikák eltűnéséhez vezetnek, de a finom architektonikus részletek, tagozatok is visszafordíthatatlanul lepusztulnak. Már eddig is történtek beavatkozások, de a konzerválási eljárások nem hozták meg a kellő eredményt.

4 Elegendő, ha az 1963-ban elvégzett „cementes kikenésekkel" történt rögzítési munkákra utalunk a D-i és K-i homlokzaton, melyek következményei az