A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

RÉGÉSZETI TANÁCSKOZÁS MISKOLCON - Fodor László: Rövid összefoglalás az almárvölgyi pálos kolostor feltárásáról

2. kép. Az almári pálos kolostor alaprajza 1584-ben keltezett oklevél már az elpusztult kolostort említi: „1584: Fr. Simon má­riavölgyi vikárius az elpusztult felnémeti Magdolna-kolostor minden birtokát, nevezete­sen a szőlőket, kétkerekű malmot Tárkány patakán, az egykerekűt Eger vizén, melyeket 1582-ben fr. István rendfőnök Choltoi Basó Farkasnak adott bérbe, újból neki adja 10 évre 400 Ft-ért: a pénzt az pozsonyi ház újjáépítésére fordítják. " Az 1970-71. évi munka során feltárták a kolostor kerengőjének déli és nyugati szár­nyát, valamint nyugat felé a kolostor melléképületeinek egy részét, a több helyiségből álló, viszonylag jól megmaradt borospincével. E munka során került elő a gótikus temp­lom ÉNy-i szöglete, valamint a nyugati templomfal mellett néhány sír (2. kép). Néhány évi szünet után 1974-től az üdülőterület tereprendezési munkáival párhu­zamosan a kutatást a múzeum tovább folytatta. 1974-től nyaranta egy-egy hónapos munkával, középiskolás és főiskolás munkaerővel a kolostort csaknem teljes egészében megkutattuk. Tisztáztuk a kolostor építészeti, szerkezeti összefüggéseit - a kezdeti és átépítési időszakokban, tisztáztuk a különféle falszerkezetek kötési kapcsolatát. Feltár­tuk és felmérésben rögzítettük a kolostor kerengő udvarát, falainak nyomvonalát, vala­mint az udvarban levő csorgókút két különböző periódusát. Feltártuk a kerengő és a templom közötti folyosót. Teljességgel megkutattuk a kolostor templomát (hajót, sok­szög záródású szentélyt, sekrestyét, a templom déli külső falát, támpilléreit, padozatát és beásásait). A feltárás során derült fény az átépítési részletekre is. A gótikus templom alatt egy korábbi templom alapfalai is előkerültek. E templom építési szerkezete, épí­tési anyaga egyaránt más, mint a gótikus templomé - méreteiben kisebb, szentélye egye­nes záródású, építési anyaga mindenütt egységes. A kolostorrom jelentős részét takaró

Next

/
Oldalképek
Tartalom